Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

GYŰJTEMÉNYISMERTETÉS - Hegedűs Zsuzsa: "Da mihi animas, caetera tolle!"

ként működött Szombathelyen, majd 1949-ben Nyergesújfaluba került. A szombathelyi évekre és áthelyezésére így emlékezik vissza : "Nagyon szerettem tanítani. Kétéves szombathelyi megbízatásom alatt öten jelentkeztek kispapnak, közülük hárman szalézinak. Ennek az lett a következménye, hogy Nyergesújfaluba helyeztek a kis szemináriumunk lelki igazgatójának és tanárának." [2] 1950-ben feloszlatták a rendet. "Már az is nagy megrázkódtatás volt - mondja visszaemlékezéseiben -, hogy mindannyiunknak civil ruhába kellett öltözni, és amíg rá nem kényszerítették a megegyezést a püspöki karra, nem tudtuk, hogy mikor fognak öszszeszedni bennünket. Tudniillik minket, nyergesi szaléziakal a negyedik, utolsó hullámban vittek el. Az ávósok mindig éjszaka szedték össze a szerzeteseket és erre várva a tartományfőnök kiadott egy rendelkezést, hogy minden rendtag - az igazgató és a gondnok kivételével - hagyja el a rendházat. Menjen megbújni a rokonaihoz. Mi pedig szétszéledtünk, aztán izgultunk, hogy mi fog történni. S akkor jött az a bizonyos megegyezés, majd a rendelkezés, hogy visszamehetünk a rendházba. Persze az elvett rendháznak csak egy kis, meghagyott részébe. A megegyezés értelmében a mintegy 3000 szerzetes papból csak nyolcszázat vehetett át az egyházmegye. Belekerültem a nyolcszázba.. . A következő nyáron aztán megint nagy volt az izgalom, mert Rákosi a nyolcszázas létszámot a felére csökkentette. De szerencsésen bekerültem a négyszázak közé is... Úgyhogy aztán én mindig papi szolgálatban voltam. A többiek gyárakba, munkahelyekre mentek. Nyergesújfaluban a gimnáziumban hittant tanítottam és a kápolnának lettem kinevezett igazgatója. Mint hitoktató, szemléltetőeszközöket készítettem. Erre felfigyelt az esztergomi főhatóság, ezért maradtam papi szolgálatban." [3] "1954-ben a székesfehérvári püspökség egy évre kölcsönkért a tordasi lelkészség vezetésére. Azért egy évre, mert - mint mondták - addig sem fogom kibírni Tordason. Innen núnden pap megszökött... Az egyházmegye legszegényebb helye volt, lakás nélkül, egy esztendeig a templom oratóriumában laktam. Kéménye nem volt, fűtés nélkül teleltem ki. Majd hozzáépült ez a kis teakonyha, a fürdőszoba, az előszoba és ez a szoba, ahol vagyunk. Ez a székesfehérvári püspökség adományából épült. Az egyházközösség nagyon szegény volt, de a püspökség is. Én húztam reggel a harangokat misére, egy lélek sem jött el. Mindennap órákat álltam az ablak előtt. Egy lélek nem járt erre. [4] Maradt azonban még ebben a kilátástalan helyzetben is lehetőség arra, hogy azt, amire Csupor Zoltán a rendbe történt belépésekor fölesküdött, megvalósítsa. Hiába oszlatták föl a rendet, hiába helyezték egy Isten háta mögötti kis faluba - lehetetlenné téve ezzel szerzetestanári működését -, mégis megtalálta az utat a szaléziánus lelkipásztori szolgálathoz : a tanításhoz. A SAJNOVICS-KUTATÁSSAL KEZDŐDÖTT "1958 őszén - idézi föl az kezdeteket Csupor Zoltán - meglátogatott Shvoy Lajos pápai trónálló, megyéspüspök. Megemlítettem, hogy ha már ilyen híres tudós született Tordason, mint Sajnovics János, talán jó lenne a reá vonatkozó anyagokat felkutatni és összegyűjteni. A püspök úrnak tetszett a gondolat és már másnap levelet írt, melyben buzdított a munkára. így kezdődött a Sajnovics és finnugor gyűjtemény megalapítása, mely később a mai Csupor-gyűjteménnyé fejlődött." [5] Sajnovics János jezsuita nyelvész és csillagász 1735-bcn született Tordason. Mikor Csupor Zoltán odakerült, még csak utca sem volt róla elnevezve, szobrát 1953-ban beolvasztották. [6] "Levélben és szóban kértem a helyi tanácstól az utca elnevezését 196