Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Maróti Géza (1875-1941) építész: Velenczei kiállítás, műcsarnok

14.000 aranylirát a magaméból ráköltöttem, legnagyobbrészt magára az építkezésre és az utazásokra. Ezek a Márkus templomi szép megérzések segítettek az otthoni gyülölethá­borűt valahogy épp idegekkel megúszni. Hogy ezen idegek sem lehettek a legjobb álla­potban, azt később a körülményeimet ismerő bécsi orvostanár a következő sentenciában fejezte ki. - Uram ha Ön nem akar tönkremenni, akkor egészen új és más foglalkozást kell kezdenie. Én halászatot vagy vadászatot ajánlok, mert itt sokat lehet nyugodtan kint a természetben. Természetesen Poldi és Puci is gyakran voltak Velenczében, a honnann még máig is megmaradt néhány használati emléktárgyunk. Többek között Poldinak egy aranyból vert hosszú napemyőrudja és nekem egy teljesen elefántcsontról készült séta­pálczám. "Jedes Ferchen hat sein Plaisierchen" Mi mindig szerettük a szép holmikat és ma is tele van a házunk velük. Sok pénzbe kerültek és ha az ember el akarná adni - úgy semmit sem kap érte. Ilyen nem praktikus investálásból áll az egész életem. Grimsani szerette volna ha Velenczében letelepednék. A Santa Maria della Saluta oldalán lévő nagy udvaros régi kolostorépületet akkor az ő közbenjárásával műteremnek potom áron megkaphattam volna. Persze itt nem lett volna szabad építkezni, hanem a régi körülépi­tett alacsony kolostorudvart kellett volna ezen célra rendbehozni. Ma örülök hogy nem ugrottam bele, mint hogy eszembe jutott a 10 hold szőllő felesleges vétele Kecskeméten. OLASZ KIRÁLYI PÁR LÁTOGATÁSA VELENCZÉBEN Éppen most 1937 májusában van látogatóban Budapesten az olasz királyi pár. Nekem eszembe jutott a látogatásuk sok évvel az előtt - azt hiszem 1909 - vagy 1910-ben, a velenczei magyar műcsarnokban. Megpróbálom visszaidézni. Egy sürgöny jött utánam Zebegénybe, hogy azonnal jöjjek Velenczébe, az olasz királyi párt műcsarnokunkban körülvezetni. Velenczében akkor nagy királyi párt fogadó ünnepségek voltak. A Márkus tér persze tele tenger néppel. A királyi pár is sok­szor mutatkozott az ablakban vagy az erkélyen. Velenczei tartózkodásuk utolsó napján voltak a mi pavillonunkat megnézendők - és program szerint onnan - a Giardini Pubbli­ci-ből egyenesen a pályaudvar volt a tervbe véve. Előzőleg egy udvari személy - valami gróf - a nevére már nem emlékszem - megbeszélte velem a részleteket. Abban állapod­tunk meg, hogy a Magyar Műcsarnokot exteritorialis területnek tekintik, az Uralkodó­párt a bejáratnál egyedül én fogadom és vezetem, mig a többiek bizonyos távolságban visszamaradnak. Ott állottam tehát zsakettben és cilinderrel - testhezálló melegben - a műcsarnok aranyeozinos ive alatt, mint egy hosszú várakozójel. Jön a királyi pár - mö­göttük a nagy kiséret, admiralisok, magasrangú tisztek, előkelő velenczei civilek, közöt­tük persze sok jóismerős. A királyi pár igen kedvesen milanói ismerősként üdvözöl és a királynő kézcsókra nyújtja a kezét. Ismét jól megnézem őket. A királynő magas, kar­csú, szép, és fiatal. Nem kell királynőnek lennie, hogy mindenütt észrevegyék. A király oly kicsi mellette, hogy még sámlin állva sem ér fel hozzá. Nagy fej, ormótlan magas tiszti sapka alatt. Rossz fogak, kesernyés mosoly. Hosszú felsőtest, rövid bőrkamáslis végtagok. Kezében a diszbekötött katalógussal, elegáns gesztusaival mégis valahogy meg tudta adni a módját. De az ember mégis csak csodálja, hogy ilyen szép feleséget ka­pott. Olaszúl beszélünk. A király közben megjegyzi, hogy beszél németül - de a nyelv nem izlik neki, mert nem szereti a németeket. (Vájjon ma szereti őket?) A királynő tud néhány szót magyarul is, mert még mint montenegroi herczegkisasszony tanult valamit. Én időközönkint elfelejtem hogy kiket vezetek ­136

Next

/
Oldalképek
Tartalom