Kopin Katalin: Rejtek erdő. Csíkszentmihályi Róbert szobrász kiállítása (Szentendre, 2017)

REJTEKERDŐ

Csíkszentmihályi Róbert Kossuth-díjas szobrász kiállítása

Erdő, ahol elrejtőzünk, elidőzünk és önmagunkkal találkozhatunk; azonosulhatunk a fákkal, a neszezéssel, állatok riadt ugrásával, a távoli ködök homályával. A felismerések, ráébredések helyszíne, ahol el lehet tévedni, vagy éppen utat találni, szívszorongva menekülni, vagy megpihenni a mohos fák tövében. Az erdő ösztön, valami mélyről jövő ősi vágy, élethosszig tartó elvágyódás, egy hely, ahol levetkőzhetjük mindazt, amit a külvilág ránk aggatott. Lehetünk szarvasok, őzek, vagy magasba nyúló, göcsörtös fák. Lehetünk meztelenek, felszakadhat néma torkunkból az üvöltés, fagyott hóréteg alatt rügyet kereshetünk, mardoshat éhség, félelem. Lehetünk űzött vadak is, futhatunk inunk szakadtáig, de megállhatunk a magaslaton, a fény felé nyújtózhatunk, megpihenhetünk, álmodhatunk.

Az erdő mi vagyunk, mi teremtjük meg a saját rengetegünket, mi népesítjük be - lehet ligetes, szellős vidék, vagy sűrű kuszaság, kietlen vadon.

Csíkszentmihályi Róbert is megteremtette és láthatóvá tette számunkra saját erdejét. A korai évek erdőjárása, szabadban alvása, hegyre futása, mélybe száguldása, a természet megfigyelése egész pályáján végigkíséri. Ehhez a mély tapasztaláshoz fordul vissza oly sokszor élete során. Jelen kiállítás ebből a szellemiségből merít, végigkövetve az életmű erdő és

FOREST HIDEOUT

Exhibition of Kossuth Prize winner sculptor Róbert Csíkszentmihályi

Forest, where we hide, we linger and can meet ourselves, where we can identify with the trees, the clattering, and the scared hopping of the animals, with the dim of the distant fog. The scene of revelations, realizations, where one can get lost or even find the way, anxiously escape or have a rest in the shade of the mossy trees. The forest is instinct, deep-drawn primal desire, lifetime longing, a place where we can take off all the exterior world has hung on us. We can be deers, roes or gnarled trees reaching towards the skies. We can be naked, let the scream break out of our silent throat, search for buds below the frozen snow, and we can be consumed by hunger or fear. We can be hunted prey too, run until our last breath, but we can stop on the hill, we can stretch towards the light, we can rest, we can dream.

We are the forest, we create our own wood, we populate it - it can be open woodland, a breezy area or a dense entanglement, a deserted wild.

Róbert Csíkszentmihályi has also created and shown us his own forest. Ibe forest hikes in his early years, sleeping outdoors, running uphill, speeding into the deep, and observing nature has been present throughout his career. He often reaches out to this profound experience throughout his life. His current exhibition derives from this mentality, which accom-