Bodonyi Emőke (szerk.): Lélekvándorlásaim. Péreli Zsuzsa kiállítása. 2017.11.30 - 2018.02.25. Ferenczy Múzeum, Szentendre (Szentendre, 2017)
utalnunk az 1993-ban szőtt Égi parton és a mostani kiállításon nem szereplő Kitekintés a hihetőből című kárpitokra, mert mindkettőben rendkívül érzékletesen jelenik meg az új téma: a világegyetem és a mi földi létezésünk közötti kapcsolódás. Az elsőn az ég és a tenger horizontját szemléli a föld apró szögletén, talán a világ szélén ülő figura, az utóbbin szédítő, csillagos, mélykék égboltozat elé kinyúló, színpadszerű teraszon áll a két szereplő. Az idő és a tér tágabb dimenziókban való szemlélése jellemzi a többi idetartozó kárpit motívumait. A Pompeii ablak (2000) a konkrét történelmi múlt megidézése révén emeli át nézőjét korokon és éveken túlra. A pompeii falképek vörös hátterére emlékeztető, finoman árnyalt festői felület közepén a fal kinyílik: a felül timpanonnal, kétoldalt oszlopokkal keretezett ablakon keresztül rálátunk a holddal megvilágított tájra. Az ablak széleitől a sugárirányba szétfutó, a művészet öröklétét szimbolizáló borostyánágak három, egymástól távolra eső kisebb motívumot kötnek össze: a Pompeii egykori gazdagságát és kultúráját idéző babérkoszorús Bacchust, egy kis táncos bacchánsnőt, valamint a múlt és a jövő kapcsolatát jelképező Janus-arcot. A művész a könnyed léptű, kis bacchánsnőjének kiemelt szerepet juttatott a későbbi művein. Az Átjárón (2002) az ión oszlopokkal és cédrusokkal szegélyezett kövezett út végén állva ő lebbenti fel a csillagokkal teli időfüggönyt, hogy azon túl vezessen minket. A Musa Aeterna (2004) című alkotáson az arany és vörös négyzetmintás padlózató, színpadszerű, illuzórikus térben az univerzum felhőfüggönyét mint egy színházi függönyt húzza szét, hogy bevonzza nézőjét az eget és a földet közelebb hozó, nagybetűs Művészet világába, amelyet az ikonikus arany háttér is beragyog. Az emberi élet kisebb keresztmetszetébe is beszüremkedik az idő és a tér fUozofikusabb felfogása. Az előbb említett kárpitokon elemzett színpadszerűség és kulisszatér a Három nővér (1995) című gobelinen is megjelenik. A testvérek a kétoldalt felhúzott függönnyel keretezett fekete-fehér négyzetmintás színpadon egymás mögött, egymás karjába kapaszkodnak. Azonos színű, kockás mintázatú öltözetük a rokon lelkiséget jelöli, tekintetük azonban eltérő: céljaik, vágyaik különböznek. A nekik rendelt sorssal vonulnak át a sakktáblaszerűen jelzett életjáték színpadán, és a finoman elmosódó háttér Csehov Három nővérének meditáló, merengő életérzését közvetíti. Ez a poétikus és egyben humorral is megfűszerezett felfogás köszön vissza a Korcsolyázás Szent Iván éjjelén (2003) című műalkotáson is: a korcsolyázó pár szinte eggyé olvadva siklik át a dombok hajlatain létük során. Ne féljetek! A sorsszerűség kérdése történelmi távlatban is helyet kapott a millecentenárium évében, az 1996-ban született Himnusz című nagylélegzetű alkotásban, amelyet a Sándor-palota romos termeiben mutattak be hét másik művész azonos tematikájú, Kölcsey Ferenc verse alapján született kárpitművével. Péreü Zsuzsa gobelinjének kiemelt motívuma a széles kövekkel kirakott és égő fákkal szegélyezett, perspektivikusan rövidülő út, amely a mi földi létezésünket jelképezi, baloldalt azonban a pusztulás jeleként temető, romos vár, a felsőszenterzsébeti lebontott ház, jobbra pedig idilli táj, napsütötte dombok, legelésző birkanyáj látható. A földi létünk során ért élményeinknek és cselekedeteinknek, legyen az rossz vagy jó, mégis van felsőbbrendű értelme, ezért haladhat tovább immár az égi utunk nagy bizonyossággal és hit7
