Bodonyi Emőke (szerk.): Lélekvándorlásaim. Péreli Zsuzsa kiállítása. 2017.11.30 - 2018.02.25. Ferenczy Múzeum, Szentendre (Szentendre, 2017)
A népi kultúra, mint alapvető érték iránti elkötelezettség összegzése a Visszajöttél? a zenészeik (1982), amely egy máramarosi muzsikusokat ábrázoló fotó alapján született. A szabadság hírnökei talán, a szándékoltan elfojtott népi hagyomány visszatérői, a kerítésként szolgáló fal omladozása pedig az adott politikai rendszer lassú pusztulására, a háttérben húzódó erdélyi havasok hegycsúcsai a megnyíló, szabad világra utalnak. A r any ко r 1986-ban egy görögországi utazás alkalmával minden eddiginél nagyobb erővel hatott a művészre a keleti kereszténység művészete. Ekkor kezdett szentképeket szőni, és még tudatosabban fordult a népi vallásosság tárgyai irányába. így született meg az ún. aranygobelinek műtárgycsoportja. Az elsők között készült a Gyerekmadonna (1986), amelynek az arca körül használt arany- és ezüstszálakkal Péreli a lindoszi kolostorban látott szentkép ikondomborításához hasonló plasztikus hatás elérésére törekedett. A szemből ábrázolt kislány és a karjaiban tartott porcelánbaba tekintetéből áradó őszinteséget és szomorúságot a háttér szövött csipke és a bordűr apró, játékos mintái és a beleszőtt tollak ellensúlyozzák. Az Aranykor (1986) gyermekfigurái önmagukba zárt önálló személyiségek, nem néznek egymásra. Sorsuk azonban azonos, hiszen gyerekségük nem kap elég figyelmet, olyan, mintha véletlenül kerültek volna egymás mellé az ünnepi asztalnál a rideg internátusbán. A mű címe és az alakok túlérett komolysága azonban üzenetet is közvetít: a gyerekkor tisztelete mellett értékeit gondozni is kell. A művész az 7989 Karácsony című alkotást a temesvári forradalom és a román Ceau§escu-rezsim végnapjai idején kezdte készíteni. A történelmi eseményeket rádión, televízióban élő adásban közvetítették, szinte az egész ország feszülten figyelte a híreket, és várta a Romániában élő emberek, köztük számos barát, ismerős, rokon áhított szabadságát és a gyűlölt rendszer megbuktatását. Nem véletlen, hogy a mindannyiunkat közelről érintő történelmi helyzetre Péreli Zsuzsa is érzékenyen reagált. Mária enyhén balra forduló alakját és a bal karján ülő kis Jézust, valamint a kétoldalt álló kísérő szenteket ábrázoló, hodigitria ikontípushoz tartozó fémdombormű alól hiányzik a fatábla és a festett arcok helyére fekete szövet került. Az arany- és ezüstszálakkal szőtt, lépcsőzetesen emelkedő keretről, a fogadalmi táblákhoz hasonlóan, aranyszálakon lógnak le a letűnt rezsimre utaló tárgyak: töltényhüvelyek, börtönkulcsok, csavarok, román fémpénz és egy utólagosan kapott, telefonkészülékből kiszerelt lehallgató készülék. Messziről a csillogást a profán tárgyakról visszaverődő fény okozza, és az arany ragyogása megérinti a nézőt, de közelebb érve a valóság és történelem tárgyaival szembesül. Az arcok helyén a fekete, sötét űr rendkívül szuggesztív: az ember az Isten elé helyezte magát. Átjáró Péreli Zsuzsa művészetében az 1990-es évek elejétől egy új kifejezésbeli eszköztár kezdett kibontakozni, amelynek az egyik feltűnő jellegzetessége a táguló horizont mellett az illuzórikus tér alkalmazása volt. A Felsőszenterzsébeti üdvözlet az egyik reprezentatív példája az ezt megelőző szerkesztésmódnak, miszerint a hangsúly az előtér kiemelt figurájára került, aki szinte beleállt az előtérbe és eltakarta a tájháttér nagyobbik részét. Most azonban az alakok kisebbé váltak, mozdulataikkal felvették környezetük ritmusát, távolodtak tőlünk, személyes vonásaik pedig már nem rajzolódtak ki élesen. A képtér mélységének érzetét a távolba vezető egyenes út vagy a kanyargó víz látványa is elősegítette. E műtípus egyik monumentális példája az 1996-ban befejezett Himnusz, illetve azok a kárpitok, amelyeket a szakirodalom metafizikus alkotásoknak nevez. A művész 1989-ben jutott el Pompeiibe. A kétezer éves múlt feltárt emlékei láttán és az új évezredbe, a 2000- be történő átlépés lassú közeledtével minden eddiginél jobban szembesült az idő mélységével. Elsőként kell 6
