Kopin Katalin: Idővonal. Szentendrei Képtár, 2013. június 13 - augusztus 31. - MűvészetMalom kiadványai 6. (Szentendre, 2014)
Ш1 A fotográfia experimentális ágát képviselik Deim Péter alkotásai. A művész a fotót képzőművészeti médiumként használja. Kristályosodás című képe az organikus absztrakció tárgykörébe tartozik, míg a Prizmalabirintus a geometrikus absztrakció felé közelít. A többosztatú, kazettás elrendezésű képstruktúra a Prizmalabirintus esetében több nézőpont egymás mellé helyezésével, az idő folyamatának érzékeltetését valósítja meg. Az eltérő szögű fénytörés, a beeső fénypászmák iránya, és a sötét és világos felületek változó aránya dinamizmussal töltik meg a képszekvenciákat. A Kristályosodás egyetlen fotó több mezőre szabdalásából jött létre, a kép egy fizikai folyamatot, a halmazállapot átalakulását rögzíti, így a fotó a változás hordozója és kifejezője. Barnás Máté az időben rejlő statikusságot és dinamikát, azaz a folyamatos jelent sűrítette egy képbe. Az emberi tudatban az idő összes definiált és nem definiált alakja egyszerre kap helyet, a múlt és a jövő átszövi a jelent - véli a művész. Olyan experimentális technikai megoldást keresett, mely lehetővé teszi a folyamatos jelen képi ábrázolását. „Roll filmes, régi dobozgépet alakítottam át kisfilmesre. Erre azért volt szükség, mert ebben a dobozgépben módom volt folyamatosan továbbítani a nyersanyagot, azaz nem tagolta kockákra a felvételt, és jóval több időt tudtam rá rögzíteni. A fény folyamatosan érte a nyersanyagot, ami a körülbelül 2 perces expozíció alatt állandó mozgásban volt. így keletkezett egy 3,5 cm-szer 1 m-es exponált kép 135 mm-es filmre. Ezt azután részenként beszkenneltem, majd a részeket egy programban összeillesztettem.” A párhuzamosan futó, lineáris vonalstruktúra, a törésvonalakkal, a felívelő és alászálló elágazásaival az érzékelt idő változó tempóját, az idő sűrűségét és térbeli kiterjedését is modellezi. Márton Csaba Szakaszok című fotójával kapcsolatban így fogalmaz: „Einstein relativitáselméletének szépsége az egyszerűségéből adódik. Az elmélet egyik folyománya, hogy a fény sebességéhez közelítő sebességtartományban az idő lelassul, szélsőséges esetben megáll. Részese vagyok tehát egy olyan világnak, amiben a könyörtelen idő együtt él a látszólagos örökkévalósággal. Fényképezőgépemmel ezt az időnélküli gépezetet használom, hogy az idő-centrikus világunkból elkapjak egy-egy pillanatot vagy reflektáljak valami nem kimondhatóra. Számomra a kép a véges és a végtelen játéka, egyben reflexió az emberi élet szakaszaira: életünket a szakaszok csapdájában kell eltöltenünk. Örökkévalónak képzelt dolgaink egy idő után mind megváltoznak, mindig következik egy újabb szakasz, amit be kell járni, hogy közelebb jussunk a végtelenhez.” 18
