Majorossy Judit: A Ferenczy Múzeum régészeti gyűjteményei - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 5. (Szentendre, 2014)
Dr. Ottomány Katalin: Rómaiak kora
díszítéssel ellátott kerámia. Főzésre szemcsés, keményre égetett anyagú edényeket használtak; vízszintes peremű tálak, háromlábú tálak és fazekak, a tálaláshoz inkább nyersszínű és festett korsók, lapos tálak és kis poharak szolgáltak. Ép edények elsősorban kora római földsirokból, néha hamvasztásos temetkezésekből kerültek elő. Egy pátyi, kora római sírban agyagmázas ép korsó volt, bepecsételt díszítésű lapos tállal együtt. A telepek nagy tárolóedényei között is egyre több a sávos festett, hullámvonalakkal, tűzdelésekkel díszített fazék és hombár (ilyen például a pátyi telep nagy edénye). Ezeket az edényeket már nem a kis helyi műhelyek gyártják, hanem a városokban és a katonai táborok melletti fazekas központokban készülnek. A Pest megyei lelőhelyekre Aquincumból, a provincia székhelyéről érkeztek. Jellegzetes római edényforma a konyhákban használt, úgynevezett dörzstál. Belsejében kavicsozás szolgált a fűszerek őrlésére (mozsárként) és szószok keverésére. Négy évszázadon keresztül használták. A korai példányok nagyméretűek voltak, vastag fallal készültek. A bemutatott, festett peremű darab a pátyi telep egyik kőépületéből származik. A római háztartás alap étkészletében három tányért (mély-, lapos-, kistányér), egy csészét és egy poharat használtak a főétkezéshez. Ünnepeken ez kibővült a 12 darabos „import” díszedényekkel és üvegkészlettel, bronzedényekkel. A legtöbb ételt mély tálakban, illetve lapos tálcákon tálalták az asztalra, és ezekből kisebb-nagyobb lapos tányérokba szedték ki maguk elé. Az asztalra helyezett kis csészékben különféle ízesítésű, sűrű mártásokba mártogatták a pálcikákra tűzött húsfalatokat és a párolt zöldségeket. A levest csészékből fogyasztották. A vízzel, illetve mézzel és fűszerekkel kevert bort különböző formájú poharakban itták. A kétfülű, nagy korsókban a bort keverték, az egyfülű kisebb korsókban bort, vizet, olajat egyaránt tarthattak. A rómaiak díszedénye az úgynevezett terra sigillata. Nagyon jó minőségű, porcelánkeménységűre égetett, élénkvörös „bevonattal” ellátott étkezésre és ivásra szolgáló asztali edény (melynek minőségét a mai napig nem tudják utánozni). A mély félgömb alakú tálakban tálaltak, a kúpos kis csészékben inkább ittak, vagy a folyadékokat, szószokat vegyítették. Az első sigillata edények a bennszülött vezetők számára ajándékként érkeztek, később a katonák, a veteránok vagy városi tisztségviselők vásárolták. A szegényebbeknek meg kellett elégedniük a piros festett vagy agyagmázas, bepecsételt kivitelű utánzatokkal. Ha egy ilyen edény eltört, átfúrták és összedrótozták, mert sokba került és nehéz volt pótolni. Talpán a készítő mester, illetve a műhely pecsétje, oldalán pedig gyakran a tulajdonos bekarcolt neve látható. A domborműves példányok a hétköznapokat idézik: szüreti jelenetek, vadászatok, gladiátorküzdelmek, kocsiversenyek elevenednek meg rajtuk, így a sigillata egyben az antik mitológia képeskönyve is. Virágkora az 1. század végétől a 3. század közepéig tartott. Importként Itáliából, Galliából és a Rajna vidékről kerültek Pannóniába. Tömegtermelésre berendezkedett manufaktúrákban gyártották, ahonnan eljutottak a Római Birodalom teljes területére. A rómaiak honosították meg a kis, agyagból, néha bronzból készül olajlámpásokat. Középen töltötték be az olajat és az elöl lévő lyukban égett a kanóc. A sorozatban előállított, olykor csak kezdetleges, egyszerű tömegcikket még a szegény ember is megvásárolhatta. A szövés-fonás mindennapi kellékei az orsógombok. Kora római szárnyas fibulapár / Early Roman pair of winged fibulas Mécses / Oil lamp Rajna vidéki terra sigillata töredéke / Fragment of a terra sigillata from the Rhineland 38
