Majorossy Judit: A Ferenczy Múzeum régészeti gyűjteményei - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 5. (Szentendre, 2014)
Kovács Ágnes: Újkőkor
ÚJKŐKOR i.e. 6100 - i.e. 4500 Az újkőkor fontos időszak az emberiség történelmében, mivel a neolit, újkőkori forradalom hozta létre az emberi civilizációk legalapvetőbb vívmányait. A korábbi vándorló, vadászó-gyűjtögető népek az újkőkorban már állandó településeket hoztak létre, ők voltak az első földművelők. A vadállatok háziasításával ekkor kezdődött az állattartás, de a korszak fontos vívmányai közé tartozott az agyagedények készítése és a szövés is. A Kárpát-medencében a neolitikum idején elsősorban a búza korai formáit, az alakort és a tönkebúzát termesztették, de előfordulnak kenyérbúza és törpebúzamagok is, emellett kettő-, négy-, hatsoros árpa, köles és borsó maradványai kerültek elő. A legfontosabb tenyésztett állat a szarvasmarha volt, kisebb számban azonban tartottak juhot és disznót is. A települések állatcsont maradványai között hal- és kevés vadállatcsontot is találunk. Az újkőkor életét mai szemmel nézve gyakran túlzottan egyszerűnek, kezdetlegesnek képzeljük el, ugyanakkor a régészeti ásatásokon nagyméretű, leletekben, szép tárgyakban gazdag neolit településeket tárunk fel. Ezek akár több száz méter hosszúak is lehetnek, és az Alföldön általában patakok mellett, míg a Dunántúlon hosszan elnyúló domboldalakon fekszenek. Az egyik legfontosabb és legkülönlegesebb késő újkőkori lelőhely, a lengyelt kultúra Aszód határában fekvő lelőhelye 31 hektár területű. A településeken felszínre épült, gyakran több helyiségből álló, oszlopvázas házak álltak. A faoszlopok közé vesszőkből font sövényt helyeztek, amit vastagon betapasztottak agyaggal. A házak mellett kemencék, hulladékgödrök, tárológödrök találhatóak. A neolitikum idején az agyagedényeket még fazekaskorong nélkül, hurka technikával készítették. A legszebb edények akár 2-3 milliméter vékony falúak is lehettek, oldalukat fényesre polírozták, és gazdag karcolt-festett mintákkal díszítették. Általában az egyszerű, geometrikus motívumok, egyenes vagy hullámvonalak, ívelt, egymásba kapcsolódó szalagok, háromszögekből, téglalapokból álló, fésű vagy létra alakú minták a jellemzők. A Dunántúlon a neolitikum középső időszakában az egyenes vonalakból álló mintákat apró, benyomott körökkel egészítették ki, erről kapta a „kottafejes” díszítés elnevezést. Ilyen, kottafejes mintájú kis edényt láthatunk a kiállításban is. Az edényke érdekessége, hogy a dunántúli és alföldi kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetően egy ceglédi lelőhelyen került elő. Az edényeket égetés után festették be, vörös vagy sárga okkerfestékkel. A finom kidolgozású darabok mellett az újkőkori telepeken sok vastagfalú, durvább kidolgozású fazekat, tálat, bögrét találunk, amelyeket a mindennapi életben használtak. Ezeket az edényeket általában plasztikus díszítésekkel, bütyökdíszekkel, ujjbenyomásokkal, körömbenyomásokkal tagolt bordákkal díszítették. Az újkőkori kerámiaművesség jellegzetes darabjai az úgynevezett arcos edények. A kiállításban az úgynevezett szakálháti kultúra arcos edényeinek szép példáit láthatjuk. Ezek az edények nagyméretűek, általában 60-150 centiméter magas tárolóedények, hengeres nyakúak, nagy, ívelt, az edény feneke felé összeszűkülő hassal. Az arcos edények nyakán, az edények pereme alatt a fazekasok emberi arcot ábrázoltak. A szemeket és a szájat kis, vízszintes vonalak jelzik, apró bütyökdísz ábrázolja az orrot, ritkán egy plasztikus bordával még az emberi füleket is megjelenítették, néhány edényen pedig karcolt vonalakkal a hajviseletet is megrajzolták. A szakálháti kultúra arcos edényeinek jellegzetessége, hogy az arcábrázolás alatt karcolt „M”-alakú minta található. Azt nem tudjuk pontosan, hogy ez az „M” szimbólum mit is jelenthet, néhány kutató termékenységszimbólumként értékelte, mások pedig a vízzel hozták összefüggésbe. A nagyméretű arcos edények alapvetően gabona, esetleg víz tárolására 9 Díszített edény, középső neolitikum / Decorated pottery, Middle Neolithic
