Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Villa Sancti Andreae: a középkori múlt
A középkori múlt A 13. században a világi igazgatás is új keretet kapott. Visegrád megye felbomlása után a királyi erdőuradalom, majd erdőispánság lett a Pilis hegységet meghatározó szervezeti forma. Az 1225-ben — a szentendrei főesperesség megjelenése előtti évben - említett királyi tisztviselő, a comes az erdőispánságot irányította. A 13. század második felére végül megszerveződött Pilis megye, Visegrád központtal, amely a 12. századbeli megtorpanás után, a tatárjárást (1241-1242) követő erődítéssel ismét meghatározó tényezővé vált a térségben. A Visegrád várának élén álló várnagyok egyben Pilis megye ispánjai.32 A középkori királyság számos pontján megfigyelhető a megye és a főesperesség székhelyének egybeesése, a világi és az egyházi igazgatási egység területének összehangolása. A főesperességek jellemzően a megyék egyházigazgatási megfelelői.33 Esetünkben a fent elmondottakból adódóan nem ez a helyzet: a világi központ csak abban a korai szakaszban esett egybe az egyházival, amikor feltehetően még mindkettő Visegrádon volt. Miután elszakadtak egymástól, és a főesperesség Szentendrén állapodott meg, a létrejövő Pilis megye központja nem ide, hanem a katonailag megerősített Visegrádra került. A megye ispánja azonban így is elég közeli volt ahhoz, hogy szükség esetén támogathassa a püspöki udvarházat, a főesperességet. Mint látni fogjuk, ez a közelség akár kellemetlen szomszédságnak is bizonyulhatott. A veszprémi egyházmegyét hat főesperesség felügyelte. Egyikük a szentendrei, melynek feladata az ország központi részén, a Duna jobb partján fekvő plébániák ellenőrzése, a fehérvárival volt határos.34 A fejlődés imént ismertetett sajátosságaiból következően a szentendrei főesperesség területe túllépett Pilis megye határain. Plébániáiról a 12-13. századból nincs összeírás, csak az 1332—1337 közötti pápai tizedjegyzékek adnak képet az időközben Budára áthelyezett intézmény kerületéről, s ebből visszakövetkeztethetünk a korábbi állapotokra.35 A főesperesi kerület nagy része Pilis megyében volt, de Pest, Komárom és Esztergom megyében, valamint a Csepel-szigeten is tartoztak hozzá plébániák.36 Kiterjedése az egykori Visegrád megye emlékét őrizte, a veszprémi püspökség által ellenőrzött részét jelentette a megye jobbparti területének. A Pilis megyén túlterjedő kerületet tehát Visegrád megye fennállása során jelölhették ki, és túlélte annak felbomlását. Az udvarház és a főesperesi intézmény szervezeti jelenléte többletet adott az egyházi vonatkozásban központi szerepet kapó településnek, emelte rangját a hasonló települések között, de számos adat utal arra, hogy a főesperesek tevékenysége a valóságban nem itt összpontosult. Mit tudunk meg ezekről az emberekről, feladatkörükről, működésük területéről az őket és intézményüket említő oklevelek sorozatából, amely mintegy száz évet fog át 1226 és 1323 között? Szentendrei vonatkozású ügyről nem tudósítanak a dokumentumok. Az esetek közül csak kettő (1267,1297) környékbeli, a kerületet érintő. A többi eset földrajzilag távoli; nem a főesperesi kerülethez kötődik, hanem a püspökség egyéb pontjaihoz; jellemzőjük, hogy a főesperes az egyházmegye egészét érintő, fontos küldetéseket teljesít, rendszerint többedmagával. Különösen a pápához felterjesztett ügyek tanúskodnak arról, hogy a főesperesek — akik személyükben már nem Szentendréhez, hanem Veszprémhez kötődtek - a püspökök munkatársai voltak az egyházmegye számottevő ügyeiben.37 A főesperes 1226. évi, első említésének kiindulópontja egy dézsmaper volt, amelyben a szentmártoni (értsd: pannonhalmi) apátság állt szemben a zágrábi püspökséggel és káptalannal.38 III. Honorius pápa auditora a zágrábiakat perköltség 32 Pilis megye eredetére, kiterjedésére, igazgatására: Györfiy 1998: 583-585. A pilisi ispán első említésére 1225-ben: Zsoldos 2001:41; Tringli 2010: 371. A pilisi ispán székhelye ugyanakkor már 1258-ban Visegrád volt (Zsoldos 2001: 42). A tatárjárás során elpusztult a visegrádi ispánsági vár, IV. Béla felesége, Mária királyné új várat építtetett, a király neki adományozta Visegrád várát a pilisi ispánsággal és kerülettel együtt (Zsoldos 2001: 41-42; Tringli 2010: 371). Pilis megye igazgatásának rövid összefoglalására és az ispánok 1225-1285 közötti működési idejére: Zsoldos 2011: 180. Ennek folytatására: Engel 1996:1. 163. A pilisi ispánra mint visegrádi várnagyra 1285-ben, majd az Anjou-korban: Engel 1996: I. 163; Zsoldos 2001: 42; Tringli 2001: 169; Tringli 2010: 382-384. Kristó Gyula úgy fogalmazott, hogy Pilis megye nem közvetlenül Visegrád megyéből, hanem annak megszűnése után jött létre (Kristó 1988: 206). 33 Az esperességek és vármegyék határainak egybeesésére, a főesperesi kerületeknek a világi igazgatás figyelembe vételével történt határmegállapítására: Györfiy 1977: 186. A szentendrei főesperességre a korai Visegrád megye egyházigazgatási megfelelőjeként: Kristó 1988: 251-252. A kérdés kapcsán lásd még: Zsoldos 2001: 33 (13. jegyzet); Zsoldos 2001: 40. Az egybeesés hiányára Pilis megyében: Tringli 2010: 397-398. 34 Az öt további főesperesség a fehérvári, a veszprémi, a zalai, a segesdi és a somogyi volt (1332-1337). Mon. Vat. I./l 373 skk.; Ortvay 1891—1892: 1.286-308. 35 A budai főesperességre az 1332-1337 között készült tizedjegyzékben: Mon. Vat. 1/1.373,384 (No. 184). Regeszta: Bakács 1982: 149-151 (474. sz.). A kérdésre még: Tettamanti 1981:10;Tari2000:198. 36 A főesperesség kiterjedésére: Zsoldos 1998:17; Koszta 2001: 200. 37 Nem meglepő, hogy a szentendrei főesperesek feladatköre túlment kerületük határain, hiszen a középkori egyházban a főesperesek a püspökök képzett munkatársai voltak (Mályusz 1971: 41). A főesperes veszprémi költözésére, összefüggésben egy szentendrei társaskáptalan feltételezett alapításának a napirendről való lekerülésével a 13. század elején: Koszta 2001: 200. 38 III. Honorius pápa 1226. évi utasítása a személy nevét nem őrizte meg. „[...] archidiacono de Sancto Andrea Vesprimiensis diocesis [...]”. MNL OL, DF 208315. Kiadva: Theiner 1859:1. 69—70 (144. sz.); Mon. Rom. Vespr. I. 73—74 (87. sz.). Regeszta: Erdélyi (szerk.) 1902: 673 (83. sz.). Ennek kapcsán említendő még a pesti plébános és a veszprémi püspök 1225. évi dézsmapere, melyet III. Honorius a püspök javára döntött el (Györfiy 1973: 285). 203
