Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Szentendre mint idegenforgalmi központ és múzeumváros A lelkes cikkíró villamos vasutat javasolt építeni egészen Esztergomig, hogy Szentendre lehessen a magyar Graz, amit „tréfásan Pensionpolisnak neveznek”. A szerző cikksorozatának harmadik, utolsó részében indítványozta a város Pensionpolisszá és idegenforgalmi központtá történő fejlesztését.30 A modern idegenforgalom hiánya - egyebek mellett - a helyben tevékenykedő, de Budapestre, sőt távolabbra tekintő szerkesztők, újságírók számára a szentendrei polgárosodás megkésettségével, hiányos voltával függött össze. És bár a városvezetők megpróbáltak ebből a helyzetből kitörni, ám a második világháborúig minden vágy ellenére Szentendre képtelen volt a szabadidős turizmus bevett helyszínévé válni, akár ha csak hazai relációban is. Helyi értékét a magyarországi belföldi idegenforgalomban az 1935-ben megjelent Az utas könyve. Magyar utazási kézikönyv és útmutató című összeállítás pontosan jelzi. A korábban említett, ugyanebben az évben megjelent külföldi útikönyvvel ellentétben, ebből a belföldi kiadványból Szentendre sem hiányozhatott. Ugyanakkor önmagában is érdekes a kötet tudósítása a városról, annak turisztikai attrakcióiról, s ami talán még fontosabb, ismerhető szolgáltatásairól.31 Lássuk azokat a tárgyilagos adatokat, amelyekről Az utas könyve beszámolt. A kötet szövege múzeumot jövő időben említ, mondván „most van szervezés alatt”, és leendő anyaga „a római kori, majd a Mária Terézia kori emlékek, okmányok”. Vagyis 1935-ben a helyi múzeum még csak terv volt, és még nem szerepeltek (volna) benne a szentendrei festők. A város két évszázados templomai, valamint a szerb búcsú mellett a Glatz Oszkár vezette festőiskola „állandó képkiállítással” szerepeltek a helyi látványosságok között. Szálláslehetőségként a tíz férőhelyes Korona szállót sorolták első helyen. Ezenkívül még a Rab Ráby halászkert „szállója” állt a látogatók rendelkezésére, 4 szobával s 7 ággyal.32 A tárgyilagos ismertetésben elénk táruló egykori szentendrei idegenforgalom és a hozzátartozó infrastruktúra más környékbeli, Pest megyei településekkel összevetve tűnik igazából szegényesnek, kezdetlegesnek. Különösen a túlparti Váccal szembeállítva egyértelmű Szentendre egykori helyi értéke. Vác mint „a mai Magyarország egyik legrendezettebb városa” tűnik fel, jelentős idegenforgalmi infrastruktúrával, említésre érdemes múzeummal, számos országos kultúrintézménnyel, műemlékekkel, fejlett kultúrélettel, melyek miatt a város az 1930-as évek közepén „keresett települőhelynek” számított.33 Ugyanakkor Ceglédtől, Kecskeméten át Pesterzsébetig mindenütt jelentősebb idegenforgalomról, „kultúréletről” számolt be az idézett kiadvány, mint Szentendre kapcsán. Ügy tűnik, ekkoriban a sokat emlegetett természeti és földrajzi adottságok önmagukban kevésnek bizonyultak a helyi idegenforgalmi ipar fellendítéséhez. Az 1903-ban megnyitott első dunai strandfürdő is elsősorban a helyi közönségre számított.34 A helyi lapok visszatérő motívuma a vágyott idegenforgalmi fellendülés elmaradása. Egy 1917- es cikk szerint Szentendre kis vidéki város a Duna mellett, Budapest közvetlen közelében, amiből komoly haszna is lehetne: „Szép és szerencsés fekvése, egészséges levegője [...] praedestinálták arra, hogy a főváros egyik legfejlettebb nyaraló és üdülő helye legyen. Maga a városka mindezek dacára nagyon elmaradott. [...] Lakosainak nincs határozott típusa. Nem földművelő, nem kereskedő, nem iparos, nem hivatalnok város, hanem valami csodálatos keveréke mindennek. Amit még tetéz az a körülmény, hogy lakosaiban képviselve van az ország majd minden nemzetisége és felekezete. [...] S dacára annak, hogy a főváros közelsége folytán aránylag igen nagy számú intelligencia lakja, a városka eddig képtelen volt elindulni a fejlődés útján. [...] Lakosai [...] betegidegzetű népboldogítókra és a saját önző érdekeiket táplálók ostoba pletykáira figyelnek. [...] Szentendre jórészt ezeknek köszönheti, hogy ma ott van, ahol 100 évvel ezelőtt volt. És polgárai úgy látszik még mindig nem okultak [...].”3S A „tömegkirándulók”, a városba érkező nyaralók és turisták még újabb két évtized múlva is hasonlóan kiábrándító élményekkel gazdagodhattak a sokak szerint idegenforgalomra felettébb alkalmas vidéki kisvárosban.36 A források - pontosabban azok hiánya - alapján úgy tűnik, hogy nemcsak a modern tömegtársadalom idegenforgalmi ipara, de még a kora újkor jellegzetes utazásai is elkerülték a „Dunakanyar gyöngyét, kapuját és/vagy fővárosát”.37 30 Szomolyai Nagy László, százados: Szentendre jövőjéről III. Szentendre és vidéke hírlapja, 1910. május 1. A szerző az előző részekben a háziipar fejlesztéséről, illetve Szentendre kistérségi központtá válásáról értekezett. 31 Széchényi (főszerk.) 1935. 32 Széchényi (főszerk.) 1935:163. 33 Széchényi (főszerk.) 1935:164. 34 Wächter Alfrédné és Társa közleménye. Szentendre és környéke, 1903. június 10., I. 57. 35 (n.n.): Megjegyzések Szentendréről. Szentendrei Újság, 1917. február 25., II. 9. 36 (n.n.): Tiltott beszámoló a magyar fiatalság nyaralásáról. Szomorú szemlén a szentendrei KISOK-telepen. Pilishegyvidék-Budakörnyék, 1940. július 13.,XIV. 28.; (n.n.): Közlekedési szégyen a szentendrei HÉV állomás. Legalább meszeljék ki ezt az odút. Pilishegyvidék-Budakörnyék, 1940. július 6., XIV. 27. 37 Haraszti-Pethő 1963. 45
