Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)

I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre

A várospolitika „mindennapi ünnepei” Szentendrén a Kádár-korban

Pilis hegyeiből és a Dunából, illetve abból az adottságból, hogy ez a Budapesthez közeli földrajzi környezet neves festőket vonzott ide.

„Ezért határoztunk úgy, hogy a várost műemléki-kulturális központtá, kulturált üdülőhellyé, idegenforgalmi centrummá fejlesztjük ki úgy, hogy e fejlődés egyben az itt élő emberek életét tegye szebbé, otthonukat, portájukat kulturáltabbá.”60

Mindezek miatt vált elkerülhetetlenné, ahogyan Sziráki fogalmazott, az utak javítása, korszerűsítése, a vízhálózat fejlesztése, a fásítás és parkosítás, a köztisztaság fokozása, valamint a kulturált vendéglátás és a kereskedelem hálózatának kiépítése. Konkrét fejlesztési irányként nevezte meg a tanácselnök írásában a Pap-sziget turisztikai bázissá való fejlesztését, a Duna és a 11-es út közötti üdülők és csónakházak sorának rendezését, a római castrum feltárását. Csak ezeket követően ejtett röviden szót a hagyományos szentendrei szőlő- és gyümölcskultúra lehetséges (újbóli felfejlesztéséről a Pismányon és a Kőhegyen, azaz a város nemsokára vegyes, majd belterületi besorolás alá kerülő részein. Legvégül, és kétségtelenül csak mellesleg, tett említést egyetlen ipari létesítményről, a PVKV-ról mint a női munkaerőt lekötni tudó vállalatról.

A rádiós sorozatbeli Szabó család szentendrei „kirándulásával” egy időben adta ki a megyei lap elfogult és szentendrei ügyekben jól értesült publicistája a jelszót, hogy Szentendre „ipara” legyen az idegenforgalom. Ennek apropóját az adta, hogy hosszú lobbiharcokat61 követően - amelyekben Pest megyéből Gödöllő is részt vett - megszületett a végleges döntés az országos Szabadtéri Néprajzi Múzeum (közismert nevén Skanzen) Szentendrére való telepítéséről: „A város fejlődése és jelentősége szempontjából óriási távlatokat nyithat meg ez a döntés. Csak jól kell sáfárkodni vele. Városunk ipari jelentősége nem nagy. A területi adottságok nem biztosítanak nagy fejlődési lehetőségeket. [...] Legyen a mi ’iparunk’ az idegenforgalom [,..].”62 Szabóék és a Skanzen szentendrei megjelenése, valamint további, a járási székhelyen túlmutató megyei és országos jelentőségű intézmények tervezése oda vezetett, hogy 1967-ben már kimondhatta a jól értesült megyei újságíró a nagy vágyat, hogy Szentendre „ne legyen kisváros - az ország egyik legkisebb városa!” És tette mindezt úgy, hogy látogatása során már-már falusias viszonyokkal szembesült.63

Az, hogy Szentendre nem lehetett kisváros többé, elsősorban nem központi politikai döntés eredménye volt. Kollektív — egyszerre központi, megyei és helyi — lobbiérdekek eredőjeként dőlt el a sorsa, méghozzá úgy, hogy többek között az államszocializmusban eltussolt, ám annál hatékonyabb, bonyolult piaci viszonyok mozgatták azt a folyamatot, melynek következtében végleg megszűnt falusias jellege, tradicionális kisvárosi léte. Sok-sok részérdek, hol egymást erősítve, hol épp egymással szemben hordta ki az új szentendreiséget. Az évszázados helyi hagyományok helyett a „kultúra” és az idegenforgalom lettek Szentendre legújabbkori történetének és városfejlesztésének a legfőbb faktorai, mely utóbbi valójában a központi forrásokért folyó újraelosztási verseny végeredményeként bekövetkező forrás-újraleosztást jelentette. A városi pártbizottság korabeli első embere, Maróthy László — másokkal együtt - pontosan érzékelte, hogy ez a folyamat évszázados érdekeket sértett és komoly helyi konfliktusokat gerjesztett.

„Némelyek felvetik a városban, hogy a megvalósult kulturális jellegű beruházások (művésztelep rekonstrukció, Ferenczy Múzeum bővítése, stb.) nem jelentenek-e egészségtelen arányeltolódást a kommunális beruházások rovására. E jó szándékú aggódással szemben az az igazság, hogy a művelődési beruházások jelentős része nem városi keretből valósult meg. [...] Régi vita ugyanis, hogy Szentendrének milyen a karaktere. Sokan művészvárosnak tartják, és tudjuk, joggal. Munkásváros minősítést kap másoktól, ez is teljesen indokolt f...].”64

Kiegészítésül még azt is megjegyezte, hogy az 1970-es évek elejének Szentendréjén még létezett kertkultúra és már létezett az üdülőváros is. Az MSZMP helyi vezetőjének mondandóját erősítette meg utóda, a központi apparátusba távozó Maróthy helyére kerülő Löffler László is az általa adott első nyilvános interjúban. A KISZ KB vezetőjévé avanzsált Maróthy egykori szavait visszhangozva Löffler ugyan kijelentette, hogy „Szentendre elsősorban munkásváros”,

60 Sziráki Ferenc vb-elnök: A tanácselnöké a szó. Pest Megyei Hírlap, 1963. május 17., VII. 113.

61 „Evekig tartó viták, küzdelmek végére tett pontot az építkezés megkezdése. Ma már fölösleges föleleveníteni, mi mindenen volt a vita [...].” (n.n.): Ország nyolcvan holdon. Pest Megyei Hírlap, 1968. április 14.

62 (-ff-): A SKANZEN: újabb lehetőség. Szentendre, 1966. június 29., X. 52.

63 A cikk szerint az újságíró incognitohan látogatott el a városba: „Könnyű utasnak, turistának lenni [...].” Majd az útleírás következett: „Hőség, hétköznap reggel. És — tömeg! Ontja az utasokat a most érkezett szerelvény [...]. Befelé az út apró, várost csúfító szeplőkkel teli. [...] S magán az utcán is szemét, szemét [...] piszok [...] lovak névjegyei, papírok, ahogy ez lenni szokott. Sajnos. Üzletek, hiszen ez lenne a ’főutca’. Sajnos, régi és rosszértelmű ’falusi’boltocskákat idéznek [...].” A szeplőket a múzeumban, illetve a Görög Kancsó étteremben feledhette az utas, ahol annak ellenére volt a szerző számára zavartalan az ügymenet, hogy sokan voltak. Azon azért kritikusan morfondírozott, hogy nem lelt prospektust a városról. Mészáros Ottó: Ne legyen kisváros - az ország egyik legkisebb városa! Pest Megyei Hírlap, 1967. július 1.

64 Dr. Maróthy László, az MSZMP városi bizottságának első titkára: A helyi politikáról hangsúlyosan. Pest Megyei Hírlap - Szentendre, 1973. március 17.

23