Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: A modern Szentendre 8. kép Szentendrei bélyeges Teátrum bélyegző, 1974,1971 (FEMÚZ, A1028.75e, A1028.75k) mókát is [...] és ették a lángost, ami örök olajfoltot hagyott az ifjú asszony kabátján."Néhány apró tárgyi tévedés ellenére, amelyek „semmit sem vonnak le annak az öröméből, hogy a Szabó család életébe mi is bevonultunk.”48 A helyi lap lelkes szerzője — aki ekkoriban hivatásos lokálpatriótaként működött - jól érzékelte, hogy fontos, önmagán túlmutató, jelzésértékű esemény volt Szabóék szentendrei kirándulása. Velük nem is annyira a rádiós szappanopera által leképezni és/vagy sugalmazni kívánt kádári kispolgár — a Lapály utca egykori és korabeli proletárja — fedezte fel a kisvárost, mint inkább a Szabó család szerkesztői, készítői, illetve megrendelői: a Kádár-korszak kulturális (Szelényi Iván és Konrád György találó kifejezésével „állami értelmiségi”), politikai és gazdasági elitje fedezte fel és foglalta el Szentendrét. Egyelőre mint turisztikai és üdülési célpontot. Az egyre terjeszkedő szentendrei üdülőövezet az államszocializmus utolsó évtizede legelején már véletlenül sem a vállalati (kollektív vagy szakszervezeti) üdülőket jelentette, ezek férőhelyeinek bővítésével ekkoriban már a gazdasági helyzet miatt egyáltalán nem számoltak. Annál inkább kalkuláltak azonban a magán- és családi házas jellegű üdülők számának növekedésével, amelyek tulajdonosaira „az ország gazdasági helyzete” - a tervszöveg szerint - kevésbé, vagy éppen másképp hatott. Ezek szerint a szocializmust - legalábbis az üdülők fejlesztése terén - az 1970-es évek végének Szentendréjén már zárójelbe tették, és a formálisan még fennálló, többek között a városgazdálkodást, illetve városfejlesztést is befolyásoló tervgazdálkodás helyét a „szabályozott” piac vette át.49 A tervgazdálkodás csupán annyiban játszott - kétségtelenül kiemelkedő — szerepet a település fejlesztésében, amennyiben a központi források újraelosztásáról, pontosabban ezen források súlyozottan Szentendre irányába történő kanalizálásáról volt szó. Ebben az összefüggésben - a korszakunkban kialakuló - újfajta szentendreiségnek, az itt kétlaki életet élő „jelentős társadalmi csoportoknak” fontos szerep jutott a késő kádári, a központi forrásokért zajló bonyolult kijárási versenyben. Így tudott a tervgazdaság és az egyre leplezetlenebb piaci viszonyok — ha nem is minden konfliktus nélkül - Szentendrén megférni egymás mellett. Míg a helyi pártvezetők a megyei sajtóban rendszeresen hangoztatták a kisváros „vegyes”jellegét, és ezen belül is a helyben lakó ipari munkásság súlyát és fontosságát, addig az 1970-es évek végén a várostervezők ténylegesen már „leírták” az ipart, illetve annak szerepét. A hivatalos propaganda szintjén ugyan a szentendrei munkások és az ipari tevékenység még rendre városképző és meghatározó faktorként szerepeltek, ám a valóságban ez a propaganda valódi anyagi erővé már nem válhatott. Nem úgy, mint az ekkorra kiformálódó „új szentendreiség”, amelyben a hagyományos és a nagyipar együttesen már csak anakronizmus lehetett. A fentiekre jellemző egy 1970-ben megjelent terjedelmes cikk 48 (-th. e.-): A rádió mellől. Szabóék Szentendrén. Szentendre, 1966. május 4., X. 36. 49 VÁTI1981:1.3/9-15. 20
