Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Falu a hódoltság peremén: Szentendre a török korban
Darkó Jenő - Erdőst Péter: Falu a hódoltság peremén ugyanezzel - vagy legalább a termés learatásával már a magyar földbirtokos és délszláv jobbágyai érdekeibe ütköztek.92 A komáromi főkapitány nem állt ki mellettük — kerülve a felesleges kellemetlenséget -, és Budai pere is csak addig érdekelte, amíg a határjárás le nem zajlott. A váruradalom szentendrei jobbágyai a török földesuraknál és hatóságoknál kerestek támogatást, amit meg is találták. Budainak érdekében állt ugyan, hogy az ellenséggel való összejátszás súlyos vádjával feketítse be őket a megyei bíróságnál, de nincs okunk megkérdőjelezni a törökkel való összejátszásukat. A szentendreiek hatalmaskodása miatt indított per a főkapitányokról, azaz a Puchhaim testvérekről az uradalmat átvevő Zichy Istvánra szállt. 1660-ban aztán Budai Pál végül letette a pert, de néhány hónap múlva már ismét folytatni akarta. Az ismert vád mellett, mely szerint Pomáz és Kalász határát török segítséggel foglalták el, ekkor már egy újabb támadás miatt is tiltakozott. Állítása szerint ez a Petkó-szigeten történt, amely a Szentendrei-szigeten lévő Bolgárfaluhoz tartozott. Itt egy rétet arattak le a szentendreiek, ismét csak a törökök közreműködésével.93 A történet tanúsága szerint a szerény gazdasági erőt képviselő és bizonyára csekély lélekszámú közösségből nem hiányzott az igyekezet, hogy a környéken mások jogainak rovására terjeszkedjék. Az 1650-es, 1660-as évek forrásai további ismereteket is nyújtanak a falu lakosságáról és környezetéről. Egy olyan világban, ahol több úr tart igényt ugyanarra a területre, és már csak emiatt is bőven adódik vitára ok, gyakran szükséges egy-egy birtok hovatartozásának, kérdésessé vált határainak pontos kijelölése. Budai és a komáromi uradalom perének 1652. évi határjárásában értelemszerűen nem a két érdekelt helyről, hanem a környékbeli településekről, Bogdánból, Tótfaluról, Pócsmegyerről, Óbudáról és Monostorról hallgattak meg idős, többnyire 70 év feletti jobbágyokat. Ha nem a közvetlen közelben éltek is, ismerték a két helységet, meg tudták nevezni a határt jelölő pontokat. Egybevágó tanúvallomásaikban kirajzolódott a Buda felé tartó országutat metsző határ a Dunánál: a „Bolhavár”, a „Mester rétje”, a Kis tó”, a Kőhegy és a már pomázinak számító „Czékó földje”, amely talán a középkori birtokos család nevét őrizte.94 Szóba került egy faragott kő, rekettyebokor, verem és benne a kő is, az állandóság néma jelei az emberöltőnyi emlékezetben. Ez a kép akkor elevenedik meg, amikor szóba kerül, hogy a szentendreiek Budára jártak az országúton. Miféle teendők miatt kellett a falubeli jobbágyoknak időről időre a vilájet központjába menniük? Részben talán ugyanazért, amit az 1608-as panaszban említettek, az ott végzendő munka miatt? Óbuda felé vezet egy másik szál is: a 17. században a szentendrei református közösség az alsó-dunamelléki egyházkerület térképén a Pilis megyei helységeket is magába foglaló óbudai senioratushoz tartozott, sőt 1652-ben az egyházkerület összeírása szerint a helyi lelkész, Tolnai János talán vezető szerepet is játszott annak életében.95 1661-ben a vármegye helységenként felülvizsgálta az adóztatható porták számát, amit az előző évek hadieseményei és más egyéb megpróbáltatásai tettek szükségessé. A felmérés nem változtatott az 1647-ben felvett két portán. A bizottság a „Szent Endréd” képviseletében megjelent Ember Mihály deák meghallgatása után döntött így: „Ezen embertül azmint megértettük falujának mostani állapotját, úgy találtuk, hogy most is kitelik az két porta, azért mi is abban hagytuk.”96 Az 1668-as megyei adókivetésben mégis egyre csökkent a portaszám.97 Az újabb háborút hozó 1660-as években Érsekújvár elvesztésével állt be fordulat a térség életében. 1663-ban az Esztergommal szemközti Párkánynál győzött a török sereg, bevette Érsekújvárt, és újabb vilajetet szervezett körülötte a Vág és a Garam között, így a hódoltság már mélyen átnyúlt a Duna vonalán.98 A keresztények győzelmét hozó szentgotthárdi csata nem teljesedett ki átfogó törökellenes háborúban - ahogyan azt a magyar politikai elit remélte -, az 92 Tévesen került be a szakirodalomba az az állítás, miszerint egy 1609-es összeírás alapján Monostorpuszta faluhelyet a szentendreiek használták volna. Ez a forrást ismertető Gárdonyi Albertnél szerepel (Gárdonyi 1945: 587), majd ennek nyomán mások is idézték (Tettamanti 1981: 11; Dinnyés et al. 1986:269). A forrás kiadásában azonban nem szentendreiek, hanem váciak szerepelnek (Iványi 1905:384). Az iratot említi továbbá: L. Gál 1988: 36. 93 Borosy 1983-1987: I. 122 (601. sz.), 125 (619. sz., 620. sz.). Hatalmaskodásukat Budai Pál említette az utódainak készített emlékiratában, azt állítva, hogy birtokát, Rosni-, avagy Petkó-szigetet - ahol rét és gyümölcsös volt és amit a monostoriak béreltek tőle - a szentendreiek török segítséggel elfoglalták (Mályusz 1981: 283). Petkó-sziget Budai elmondása szerint Óbudától északra, Óbuda és Rosd-sziget között feküdt, a hozzá legközelebbi lakott település pedig Szentendre volt. Mályusz Elemérnél a sziget neve „Perko” alakban szerepel, míg Borosy András „Petko”nak olvasta. Az utóbbit vettük át, tekintettel arra, hogy egy 1521. évi forrásban is így szerepelt (MNL OL, DL 106083, Protocollum Budense, 606-607, 823. sz.). A monostoriaknak zálogba adott Bolgárfaluról: L. Gál 1988: 35. 94 A Cyko (Csikó?) családra: Laszlovszky 2001a: 35-37. 95 Az 1626 és 1680 között ismert szentendrei református lelkészekre: Földváry 1898:1.113,116,121,128,139,148. A Tolnaira vonatkozó adatra: Földváry 1898:1.183. Említi: Szakály 2001: 527. Az óbudai protestánsokra: Fekete-Nagy 1973: 413-414. 96 „Possessio Szent Endréd hactenus habuit portas No 2. Onnan compareált előttünk egy Ember Mihály deák nevő annorum circiter 40. Ezen embertül azmint megértettük falujának mostani állapotját, úgy találtuk, hogy most is kitelik az két porta, azért mi is abban hagytuk.” A portaszámot felülvizsgáló vármegyei bizottság jelentése, 1661-ben. Szakály 1995: 87. 97 Vármegyei adókivetésre 1668-ban: Szakály 1995: 98. 98 A vilájet déli határa a Vág és az Ipoly torkolata közötti Duna-szakaszon volt (Blaskovics 1989: 45). 192
