Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Falu a hódoltság peremén: Szentendre a török korban
Darkó Jenő - Erdősi Péter: Falu a hódoltság peremén A nemesi birtokbírás tehát lehetséges maradt, annak ellenére, hogy a falu a hódoltság része volt. Birtokos nemesek korábbi távozását - és egyúttal a folytatás esélyét - dokumentálja egy 1567. évi adomány, amelyben I. Miksa három, birtokosaik magvaszakadtával tovább adományozható nemesi telket - Kocsis Ferencét, Literatus Zsigmondét és Tóth Miklósét - juttatta Simon Antal komáromi naszádos vajdának. Simon leszármazottai, a Muslayak még a 17. század második felében is ragaszkodtak jogaikhoz: 1697-ben éppen a három nemesi telek birtokbírása ügyében zajlik a fejezetünk elején ismertetett vizsgálat. 1567- ben a birtokbaiktatást persze nem a török által elfoglalt faluban, hanem Komáromban hajtotta végre a győri káptalan.35 Komárom vára a hódolt terület és a királyi országrész katonai határán állt, egy önálló kapitányság központjaként. A 16. század folyamán építkezés, illetve erősítés tette alkalmassá kitüntetett szerepére. A dunai hajózás meghatározó bázisaként fontos szerepet vitt az Oszmán Birodalommal zajló kereskedelemben. A vár és a város társadalmában sajátos színfoltját jelentett a naszádosok ortodox felekezetű, „rác” közössége.36 Komárom körül békeidőben is gyakoriak voltak a kisebb-nagyobb összecsapások - a helybéli „daliák” hőstetteit a 19-20. század fordulójának évtizedeiben a város szülöttje, Takáts Sándor ecseteli majd romantikus hangvételű oldalain.37 Szentendre lakói olykor ízelítőt kaphattak a határ menti konfliktusokból. Itt esett fogságba például egy Budán szolgáló udvari janicsár, aki Komárom urához került. Békeidő lévén a szultáni tanács Isztambulból a barátság jegyében kérhette I. Miksától a fogoly szabadon bocsátását.38 A szentendreiekre nézve a komáromi besorolás, a cenzusfizetés mellett a védelmi munkálatokban való részvételt is maga után vonta. 1575-ben még a tatai várkapitány próbálta őket és más falvak lakóit munkára kényszeríteni. Nem utoljára fordult elő az a sajátos helyzet, hogy a budai pasa emelt szót - persze nem önzedenül - a parasztok túlzott terhei miatt a magyar uralkodónál: „[...] mind szüntelen leveleket, vörös nyársakat küldöz reájok, ily ok alatt, hogy ha oda Tatában nem szolgálnak, ökrökkel, szekerekkel fát nem hordanak, és meszet nem égetnek és az vár építésére segítségül embert nem adnak, mind elégetted, nyársoltatja, dúlatja őket, mostan is minduntalan nyakon kötve hordatja szegényeket, vereti, tömlöcben bírságolja őket.”39 Ugyanebben az évben, 1575-ben a falu neve a komáromi várhoz szolgáló települések nyilvántartásában, urbáriumában szerepelt. Az 1560-as és 1570-es évtized fordulóján évente 14 magyar forintot kellett Szentendrének fizetnie, amit 1592-ben - ellentétben például Óbudával — nem emeltek, hanem 10 forintra csökkentettek; emellett minden évben egy 5 forint értékű „török” szőnyeget kellett adnia a komáromi uradalomnak.40 Az engedmény azt ismerhette el, hogy a lakosság - amely a defterek szerint fogyni kezdett, ám török részről mégis jelentős terhet viselt - már nem volt képes megfizeti a korábbi adót. A Magyar Királyság hódoltságra kiterjedő adóztatásának adatai 1564-től kezdve jelennek 124. kép I. Ferdinand Nagyszebenben vert ezüst dénárjának elő- és hátlapja, 1552 (FEMÚZ, Éremtár CKM 68.20.18) 35 A birtokadomány: MNL OL, P 707, Fasc. 207, 4. 1-2. Regesztája: Bártfai 1938: 411 (1660. sz.); Szakály 2001: 391 (390. jegyzet). Simon a Muslayak felmenőjeként: Nagy 1857-1868: VII. 580—581; Tettamanti 1981: 12. Ennek kapcsán lásd még az 1697-es tanúkihallgatás kérdőpontjának megfogalmazását: „Simon aliter Muslay familia örökös comportionatus volt három curiának bírásába”. Dóka 1981: 127. A hódoltságbeli birtokadományokra: Szakály 1997: 24-36. A három telket 1720-ban Muslay Péter eladta Zichy Péternek. MNL OL, P 707, Fasc. 207,4. 9. 36 Gyulai 1890: 49; Gyulai 1894: 33—35; Kenyeres (szerk.) 2002: 309. A komáromi hajósokra, a folyami kereskedelemre: Takáts 1900. 37 Erre vonatkozóan elsősorban a Takáts Sándor témában született munkáit újraközlő tanulmánygyűjteményt (Takáts 1996), illetve ebben A komáromi daliák a XVI. században című írását (Takáts 1996: 43—79) érdemes megemlíteni. 38 A szultáni tanács 1565. évi rendeletében. Dávid-Fodor (szerk.) 2009: 209-210 (86. sz.). 39 Musztafa budai pasa I. Miksának írt levele. Takáts-Eckhart-Szekfu (szerk.) 1915: 77-78 (72. sz.). A veszélyeztetett helységek (Szentendre mellett többek közt Óbuda és Békásmegyer) felsorolására a pasa Johann Trautsonnak írt hasonló tartalmú levelében: Takáts-Eckhart-Szekfu (szerk.) 1915: 77-78. Idézi: Szakály 1981:132; Tettamanti 1981:11; Kiss é.n. [1992]: 12-13. 30 A komáromi Burggraf (udvarbíró, provisor) 1569-1571. évi feljegyzései szerint (L. Gál 1988: 30-31), illetve a komáromi váruradalom 1575- ös urbáriumában (L. Gál 1988: 31). Az utóbbi 1592. évi megújításában 14 forintról 10-re csökkent a pénzadó (L. Gál 1988: 33). Ugyanezen összeírásban még 5 forint értékű török szőnyeg, valamint a beszolgáltatásra kijelölt Szent György nap is szerepelt (Gárdonyi 1945:587). A „török” szőnyeg perzsa voltára: L. Gál 1988: 33. 182
