Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Falu a hódoltság peremén: Szentendre a török korban
Szentendre a török korban biztató állapot azonban az évszázad végéig már nem vezetett tartós emelkedéshez. Mint látni fogjuk, a folyamat további kiteljesedését újabb háború gátolta, amely 1591-ben kezdődött és túlnyúlt a 16-17. század fordulóján. A deftert к képet adnak a szentendreiek gazdasági életéről is az állami adó, a dzsizje fizetőinek száma, valamint a török földesúr jövedelmei kapcsán.28 A falu lakosai gabonát termesztettek, bort termeltek, sertést tenyésztettek, méhészettel foglalkoztak. Az általuk előállított termék mennyiségét a lakosság számához viszonyítva korántsem mutatkoznak jólét és bőség jelei. A dzsizjét 1546-ban még csak öten fizették, ami a gazdaság meglehetősen szerény körülményeire utal, de a későbbiekben a dzsizje-fizetők számának alakulása hozzávetőleg olyan ívet rajzol ki, mint a népességé, vagyis eleinte jelentősen nő, majd a folyamat végére kisebb mértékben csökken. Az időszak egészében így is kivihető, hogy az oszmán állam egyre több lakost tudott, illetve akart adófizetésre kötelezni.29 Ami pedig a földesúrnak járó jövedelem, akcséban, ezüstpénzben számított összértékét illeti, 1546 és 1559-1562 között 1.230-ról 3.000-re nőtt - az emelkedés csaknem két és félszeres volt. Míg emögött ott állt a lakosság létszámának fent említett növekedése, ugyanez már nem mondható el a jövedelem 1580-as és az ezzel azonos 1590-es összegéről: 1580-ra ugyanis a jövedelem 6.000 akcséra ugrott, miközben a lélekszám apadni kezdett. Vajon egy többet nyújtó helyi gazdaság, vagy inkább egy kíméletlenebb földesúri jövedelembehajtás áll a változás hátterében? Esetleg annak az állami pénzrontásnak a hatásával számolhatunk, amely az 1580-as években az akcse elértéktelenedésével és az adóprés fokozódásával járt?30 A lakosság névanyaga a deftertkben döntően magyar, az 1546 és 1559 között regisztrált cserélődés vélhetően nem jelentett nagyarányú változást az etnikai/nyelvi összetételben.31 A hódoltság déli része felől történő idevándorlásra utalhat 1559-ben az Alföldi, vagy a Somogyi név, míg az Óbudai egy közelebbi kapcsolatra mutat. Ugyanakkor bizonyára mesterségnév a Mészáros, és a Duna mellett indokolt ezt keresni a Naszádos névben is.32 A határ magyar oldalán A töröknek hódolt területről a királyság és a magyar nemesség elviekben nem mondott le, a birtokosok fenntartották a jogot a visszatérésre. Az elvesztett várak szerepét újonnan megerősített helyek vették át és a fenntartásukat szolgáló királyi birtokok rendszerét a határok változásához kellett igazítani.33 Szentendre egyike volt a visegrádi vár uradalmához tartozó koronabirtokoknak. Mivel Visegrád elveszett, ezeket a Buda környéki, hódolt helységeket először rövidebb ideig Tata, majd 1569-ben Komárom várához sorolta át a kamarai birtokok igazgatása. Ez jogosultságot jelentett magához a birtokhoz és a lakosság által nyújtandó szolgáltatásokhoz - vagyis a szóban forgó falvak cenzust fizettek a várnak -, és a földesúr szerepét az uralkodó képviseletében voltaképpen a komáromi főkapitány látta el. Ez a fordulat azonban nem számolta fel Pest-Pilis-Solt megye jogosultságát a térség igazgatásában.34 Mivel a területhez és az annak szolgáltatásaihoz fűződő jogok a határmenti sávban korántsem voltak képletesek, a szentendreieknek egyszerre kellett török és magyar uraik követeléseit kielégíteniük a visegrádi náhijebtn és a komáromi vártartományban. 28 Az állami adó (dzsizje) és a földesúri kapuadó kapcsán: Hegyi 1995: 54. 29 A számok értelmezésekor szükséges emlékeztetnünk arra, hogy ezek az összeírások valójában „nem a beszedett, hanem a bevételezhető jövedelmekről készült jegyzékek [...], melyek célja a központi bürokrácia tájékoztatása volt a tartományok pénzügyi teherbíró képességéről”. Sz. Simon 2014: 44. A dzsizje fizetése eleinte vagyonhoz kötött, később szinte minden termelőre kiterjesztik. A budai szandzsákban 1562-től állnak át erre a rendszerre (Hegyi 1995: 41). A szentendrei dzsizje-fizetők számának alakulása összhangban áll ezzel a változással. 30 A földesúri adóterhek nagyarányú növekedésére a budai szandzsákban 1546 és 1590 között: Hegyi 1995: 41-42. A komáromi váruradalom falvaiban a földesúri jövedelmek növekedése „az adóprés megszorításán kívül elsősorban a gazdálkodás színvonalának emelkedésében, s főként a bortermelés növekedésében kereshető”. L. Gál 1988: 29—30. Szentendrén a földbirtok típusa kétszer is változott ezekben az évtizedekben: 1546-ban tímár, 1559-ben és 1562-ben hász (haszonélvezője Rüsztem pasa, a budai vilajet beglerbégje), 1580-ban pedig ziámet (Káldy-Nagy 1985: 558-559). Fodor Pál foglalkozott ugyanakkor az akcse-rontással mint az állami költségek csökkentésének eszközével, illetve az Oszmán Birodalomban 1585-1589 között bekövetkezett, 100%-os leértékeléssel (Fodor 2006: 63,73). 31 Az 1546 és 1562 közötti három összeírásban (Káldy-Nagy 1971: 78; Káldy-Nagy 1977: 252) „felsorolt nevek szinte kivétel nélkül magyarok” (Tettamanti 1981: 11). A megfogalmazás így korrekt, hiszen a névből nem következik automatikusan etnikai hovatartozás. A magyar nevűek többségéhez képest kivételeknek tűnnek 1559-ben a Barankar, vagy a Boszorád családnevűek és talán a Dimitriként lejegyzett személy (aki persze lehet Demeter). 32 Az utóbbi kapcsán lásd például Simon Antal naszádos vajdát, az alább hivatkozott 1567-es birtokadomány kedvezményezettjét. 33 A birtokok jogainak fenntartására: Szakály 1997: 24—36. A határvédelem átszervezésére: Pálffy 2011: 144-157. 34 Komárom várának uradalmáról, igazgatásáról, a hozzá csatolt - korábban a visegrádi uradalomhoz, majd Tatához tartozó - hódoltságbeli helységekről, a cenzus fizetéséről: L. Gál 1988: 30-33; Kenyeres (szerk.) 2002: 309-310; Kenyeres 2008: 441. Komárom várára és városára: Gyulai 1890; Gyulai 1894; Kecskés 1984: 44-100; Pálffy 2011: 151-152. A komáromi főkapitányokra, helyetteseikre, illetve a naszádoskapitányokra: Pálffy 1997:283-285. Komárom megye illetékességére: Gyulai 1894:6-7. A kormányszervek általi feladatmegosztásra egyfelől Komárom és Tata vára, másfelől Pest-Pilis-Solt megye között: Szakály 2001: 401. Pilis megye komáromi adóztatására: Szakály 2001: 420-421. 181
