Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Erdősi Péter: Kiváltságos mezőváros a 18-19. században
Erdősi Péter Kiváltságos mezőváros a 18-19. században Szentendre történetének legjobban feldolgozott korszaka a 18-19. század. Mai topográfiája, építészeti öröksége, arculata értelmezhetetlen lenne az akkor éltek teljesítménye nélkül, így nem csoda, ha ezek az évszázadok kiemelt figyelmet kaptak az eddigi Szentendre-kutatásokban. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy kevés teendő maradt a mai történészek számára. A levéltári források - a szűkös középkori, török hódoltság alatti anyaghoz képest - a 18. századtól válnak olyan gazdaggá, hogy a jövőben is meglepetéseket tartogathatnak a kutatóknak. Hogyan lehetne összegezni azt a benyomást, amit a látogató hazatérve magával visz Szentendre 18-19. századi múltjáról? Talán így vázolható fel: a bevándorló szerb lakosság kézműiparból és kereskedelemből gazdagodva templomokat és hangulatos lakóházakat emelt, és ez a városi táj mindmáig megcsodálható a szép természeti tájban. A korszak tehát a bőség, az építkezés, a fejlődés képzetét kelti - nem is alaptalanul. Hatása alatt könnyen el lehet feledkezni a „történet” végéről, az árnyakról: arról, hogy a 19. század utolsó harmadára a hanyadás jelei mutatkoztak meg, éppen akkortájt, amikor Szentendre, az egykori mezőváros rendezett tanácsú várossá lépett elő. A hanyatlás tematikája azonban nagyon is áthatja a város szerb emlékezetét. Az anyagi és szellemi kultúra zenitjeként ábrázolt 18. század után a szerb elem arányának csökkenése, az asszimiláció, az elvándorlás problémáit hozza a 19. század abban az olvasatban, amely részben tapasztalatként, részben előérzetként már Jakov Ignjatovic eszmefuttatásaiban megjelent, de modern korunk beszámolóiban szintén feltűnik.1 A hanyatlás a magyar nyelven íródó elbeszélésekben kevésbé érződik. Ezekben is megkerülhetetlen és alapvető a 18. század fejlődése, de a 19. század végi válság általában kevésbé hangsúlyos: talán mert a polgárosodás, a dualizmus kori fellendülés átfogó képzete Szentendre történetének narratíváit is alakítja. A 20. század második felében bekövetkező fejlődés felől nézve pedig — amit Kende Tamás elemzett e könyv első fejezeteiben -, a művészet, a múzeumok városa, a Dunakanyar turisztikai központjában talán nem az formálta a múltképet, hogy a 18. századi korszak dicsfénye később megfakult. A 19. század végi válságra hívta fel a figyelmet Faragó Tamás az előző fejezetben, rámutatva arra, hogy a krízisnek a múltban gyökerező, strukturális okai voltak; a hanyatlás magyarázata végső soron egy „elhibázott városalapítás”-ban kereshető. A 18. század ragyogása, a 19. század tompább fénye mellett ugyanakkor a középkor és a török hódoltság kora szintén homályban maradhatott, vagyis az, hogy miféle pontról emelkedett fel Szentendre a jobban ismert magaslatra: melyek voltak azok az előzmények, amelyekhez a 18-19. században elért fejlődés viszonyítható. Amíg erről a múltról csak vázlatos elképzelések forognak közkézen, könnyű azt képzelni, hogy Szentendre 18. százada folytonos fejlődés eredményeképpen állt elő. Ez a fejezet a török hódoltság vége, a szerbek betelepülése és a rendezett tanácsú városi státus megszerzése közötti időszakot tekinti át. 1690-től a 19-20. század fordulójáig próbálja meg felvázolni annak az ívét, hogy történetének e kétszáz esztendős periódusában milyen utat tett meg Szentendre. Mit haladott meg, ha a középkor és a török hódoltság időszaka felől nézzük? Ha pedig a 19. század végi válság felől vizsgálódunk: honnan és mi vezette oda? Ebben a tágabb időkeretben mozogva nem a haladás vagy a folytonosság képzete uralja a helytörténetet. A középkori és a kora újkori fejezetekhez érve az olvasó látni fogja, hogy Szentendre története nem gondolható el a törés, a szakadás jelenségei nélkül. Olyannyira, hogy folytonosságról csak megszorításokkal lehet beszélni, s ha már vezérlő metaforát kell választanunk, akkor inkább az újrakezdésre lehet felfűzni elbeszélésünk fonalát. 1 Davidov 2005: 24-26. 141
