Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Faragó Tamás: Városfejlődés a török kiűzése után: egy elhibázott városalapítás példája
Szentendre virágzása és hanyatlása 1690-1900 között átkelőhely volt. Fekvése, természeti adottságai révén a terület ugyanakkor kiválóan alkalmasnak látszott szőlőtermesztésre, ami nem volt mellékes tényező, mivel a balkáni eredetű telepesek speciális szőlő- és bortermelési kultúrát hoztak magukkal. Könnyen lehet végül, hogy a helyválasztást az etnikai közösségben élés is befolyásolta, ugyanis megfigyelésünk szerint területükön az egyes etnokulturális csoportok a 17. század végén, a 18. század elején sohasem magányosan, hanem falucsoportokban telepedtek meg. A Szentendrével szomszédos falvak közül kettőnek, Pomáznak és Kalásznak még a török uralom alatt, a 17. század közepén idejött szerb lakossága volt. Mivel, mint említettük, Szentendre korábban nem város, hanem egy nagyjából 100—200 fős falu volt, az ezt többszörösen meghaladó számú délszláv lakosságnak teljesen át kellett alakítania a település szerkezetét, határát ahhoz, hogy véglegesen elhelyezkedhessen. Az átalakítás azonban szükségszerűen következett az eltérő életformából és kultúrából is: a hagyományos földművelést folytató magyar falu helyére egy nagyobb létszámú, elsősorban szőlő- és bortermelésből, illetve iparból és kereskedelemből élő balkáni közösség települt. A középkori telekrendszer helyén egy zegzugos közökkel tarkított, gyakran kertek-udvarok nélkül épült házakból álló szabálytalan halmazos kisváros keletkezett, a délszláv lakosok — valószínű származási hely szerint — külön-külön egyházközségeket alkottak, városrészekbe {mahalákba) csoportosulva telepedtek le. Ugyanakkor a város központja egy középkori típusú piactér és az efeletti dombon álló erőd-jellegű, gótikus alapokból épített barokk római katolikus templom volt, vagyis Szentendre egy balkáni és egy hagyományos közép-európai kisváros furcsa keverékét alkotta. III. A délszlávok szentendrei megtelepedése időszakában a terület városai között nem látszottak éles nagyságrendi különbségek. Vác lakossága közel 1.000, Pesté nagyjából 2.000 főre becsülhető, Budáé is minden bizonnyal 10.000 fő alatt maradt, a többi korábbi város (Visegrád, Nagymaros) pedig egy-egy falu nagyságrendjére süllyedt alá. Ráadásul úgy tűnt, hogy Szentendre jelentős gazdasági előnyökkel rendelkezik, iparosai és kereskedői olyan szakmai fogásokat, üzleti kapcsolatokat - s talán tőkét - hoztak magukkal, amelyet csak Buda (és az ezen belül található Szentendre méretű városrész, a Tabán) adottságai haladtak meg. Nyilván a szentendreiek sem tartották kizártnak azt, hogy városuk előtt komoly fejlődési lehetőség áll, ezért maradtak tömegesen itt. Bár a Rákóczi szabadságharc - melyben a szerbek az ellenkező oldalon aktívan részt vettek - s különösen az annak vége felé kitörő 1709-1710. évi pestisjárvány egy időre hátráltatta a város növekedését, az 1770- es évekig Szentendre gazdasága és társadalma látszólag töretlenül fejlődött. A népességszám két generációnyi idő alatt közel két és félszeresére nőtt, igen komoly feleslegek termelésére képes szőlő- és borkultúra jött létre és a kézműves mesterek száma 1770 körűire elérte a 300 főt, így Szentendrén különösen az élelmiszer feldolgozásban, valamint a ruházati és bőriparban körzeti ellátó szerepre alkalmas ipari kapacitások keletkeztek. A számottevő kereskedőréteg külföldi kapcsolatai révén közvetített törökországi áru, illetve a helyben előállított termékek (elsősorban a balkáni hagyományokra támaszkodó bőrtermékek) és a termelt bor pedig Szentendre gazdasági hatását részben távolabbra is kiterjesztette. A fejlődésnek mintegy csúcspontját jelzi, hogy az 1740-es és 1760-as évek között mind a hét mahala kőtemplom építésébe kezdett és az 1760-as években Szentendre a szabad királyi városi rang elnyeréséért folyamodott. Ez a fejlődés azonban törékeny alapokon nyugodott, mégpedig több ok miatt: 1. / Szentendre ipara és kereskedelme nagymértékben függött egyrészt a török birodalommal folytatott kereskedelem feltételeitől (1699-től a török alattvalók speciális vámkedvezményeket élveztek), másrészt a vásárlóközönség ízlésétől; 2. / mivel Szentendre egy óriási Buda-központú borvidék egyik helysége volt, helyi piacra bortermelése alig számíthatott. Elsősorban a mindenkori export szabta meg értékesítési lehetőségeit; 85. kép Szentendre vésett vas pecsétnyomója (sigil. Репер. Officii Oppide Sz. Endre felirattal), 1795 (FEMÚZ, T 74.8.1) 133
