Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Faragó Tamás: Városfejlődés a török kiűzése után: egy elhibázott városalapítás példája
Faragó Tamás: Városfejlődés a török kiűzése után: egy elhibázott városalapítás példája 3. / a város kapcsolata környezetének településeivel felemás módon alakult. A 18. század folyamán szinte minden környező helység bortermelővé vált, gabonából, állatból pedig behozatalra szorult, éppúgy, mint Szentendre. Ráadásul a várost körülvevő falvak a 18. század elején részben olyan német és szlovák népességgel települtek újra, amely maga is komolyabb arányban folytatott kézműipari termelést, emellett viseletében eltérő divatot követett, melynek kiszolgálásában Szentendre mesterei kevésbé voltak járatosak. így Szentendre és környékének falvai ahelyett, hogy szorosan egymásra épülő munkamegosztási rendszert alkottak volna, inkább egymás konkurensei voltak mind a vásárlások, mind az eladások területén. 4. / Végül Szentendre meglehetősen közel feküdt Pest-Budához, mely ugyan a 16. század közepén fővárosi szerepét, gazdasági centrum-jellegét átmenetileg elveszítette, de helyzeti energiája folytán csak idő kérdése volt, hogy mikor fogja azt visszanyerni. Nyilvánvaló volt, hogy amint ez bekövetkezik, a közelben városok helyzete gyökeresen meg kell hogy változzék. IV. A kutatás jelenlegi szintjén nem állapítható meg pontosan az, hogy mikor kezdődött Szentendre fejlődésének megtorpanása, de minden valószínűség szerint a 18. század végére datálható. Ekkor indult meg az ezt talán legvilágosabban jelző népességcsökkenésnek, majd hosszan tartó stagnálásnak az a folyamata, mely egészen az 1890-es évekig, tehát nagyjából egy évszázadig tartott. Az élet egyes területein a hanyatlás a következőképpen jelentkezett: 1. / A város népessége az 1770-es évekbeli csúcshoz képest 1850-re közel 30%-kal csökkent. A csökkenés elsősorban a 19. század nagy részére jellemző negatív népszaporulatnak köszönhető. Az 1830-as évektől ez olyan méreteket öltött, hogy a bevándorlás sem tudta pótolni a halálozási többlet okozta népességveszteséget. A negatív népesedési mérleg csak az 1880-as években elinduló demográfiai átmenet folyamán változott meg, s Szentendre hosszú idő után először a 19. század utolsó évtizedeiben könyvelhetett el komolyabb természetes szaporulatot. A népességszám csökkenése különösképpen erősen érintette a törzslakosságot alkotó görögkeleti szerbeket, ily módon arányuk, bár a 18. század végén még közel a lakosság 50%-a volt, 1851-re már 23%-ra csökkent. Noha egyes források szerint 1815 (az autonóm szerb állam létrejötte) után részleges kivándorlással is számolnunk kell, az a benyomásunk, hogy legalább ilyen valószínű ok lehetett a születéskorlátozás elterjedése. Megerősíteni látszik e feltevésünket az, hogy a fiatalok aránya a görögkeletiek között már az 1770-es években is lényegesen alacsonyabb, mint a katolikus népességben. A 19. század végi adatok alapján úgy tűnik, hogy egyszerűsödött a népesség háztartásszerkezete is, míg az 1770-es években a háztartások 15-20%-ánál volt feltételezhető összetett háztartásokban élés, addig a 19. század végére szinte kizárólagossá vált a nukleáris családos háztartás. Lehet, hogy mindez nem teljesen független a lakosság etnokulturális összetételének átalakulásától. Mindenesetre az együttélési formák megváltozása valószínű együtt járhatott az életmód, a munkamegosztás, a termékenységi magatartás változásával is. A népesség tényleges növekedése a természetes szaporulaténál némileg bonyolultabb görbét írt le. A fogyó szerb népesség helyére folyamatosan jelentős számú bevándorló érkezett, mely 1851-ig lassította a népesség fogyását, az utána következő két évtizedben pedig a negatív természetes szaporulat ellenére a város csaknem elérte a 18. század végi népességnagyságát. Amint azonban - valószínűleg Budapest ugrásszerű fejlődése következtében - a bevándorlás folyamata alig két évtized alatt a minimumra zsugorodott, sőt az 1870-es években némi elvándorlás is észlelhető volt, Szentendre népessége a továbbra is fennálló negatív természetes szaporulatnak megfelelően ismét csökkenésnek indult. Vagyis a város lényegében egészen az 1890-es évekig a középkori városok népességfejlődési mintáját követte: ha elég nagy volt a bevándorlás, akkor növekedett, ha nem, akkor csökkent lakosainak száma. A hagyományos népességnövekedési minta csak a 19. század utolsó évtizedeiben vesztette érvényét. Az 1880-as évekkel Szentendre a demográfiai átmenet korszakába lépett, szinte egyidejűleg megindult a magas, 40%o feletti születési és halálozási arányszámok csökkenése. Az 1890-es évektől kezdve ismét számottevő méretűvé vált a bevándorlás is, így a város népessége egy százéves stagnálási folyamat végére érve ekkor újabb, hosszú távú növekedési korszakba lépett. 2. / A város gazdasági életére vonatkozó mutatók a 18. század végétől kezdve többségükben szintén a stagnálást jelezték. A gazdasági élet egyik bázisát jelentő szőlő- és bortermelés, mely az 1760-as évekig folyton növekedett, ekkor, úgy tűnik, elérte lehetőségeinek optimumát. Szentendre lakói jó száz évvel később, az 1870-es években változatlan technológiá-134
