Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Ábrahám Barna: Nyelvek, hitek, ítéletek: Szentendre etnikai képe a 19-20 század fordulóján
E kereskedő, részben iparos (lásd például a „görög szappanosok” céhét) közösség tagjai a Fő tér körül laktak, és valószínűleg kivették a részüket az inkább Görög-templomként ismert Blagovesztenszka (Blagovestenska) építéséből. Az itteni parókus ugyan mindig szerb volt, de tudhatott görögül, illetve maradt fenn „görög káplán” könyvbejegyzés is.81 A templom nem csak a szentendrei, hanem talán a váci és Vác környéki görögök hitéletét is szolgálhatta, ezért kerülhetett a falára az egyik váci nagykereskedő, az egyébként szipiszchai (Makedónia) születésű DemetrioszTolojani sírfelirata (1759).82 A vezető szerep a városban mindenképpen a szerbeké volt, ám egyes görögnek tekinthető személyek szintén pozícióba juthattak, mint például Hacsi Туго Popovics, aki 1736-ban a város bírája volt, vagy az 1790-ben budai püspökké emelkedett Popovics Dionisziosz (eredeti nevén Dimitriosz Papajannuszisz).83 A görög kereskedők virágkora egyértelműen a 18. század derekára tehető, majd Mária Terézia hűségeskü-rendeletét követően, azaz a Habsburg alattvalói minőség elfogadása után elveszítették egykori vámkedvezményüket, és ezáltal a taktikázás addigi lehetőségeit, így a gyors meggazdagodás útja lezárult. Mivel Szentendre ebben az időszakban amúgy is kezdte elveszteni korábbi dominánsabbnak tekinthető kereskedelmi súlyát, a szerbek egy részével együtt a görögök is átköltöztek a közeli Pestre és Budára,84 a helyben maradtak pedig fokozatosan elszerbesedtek, mint ahogyan például а Туго, vagy az eredetileg cincár Dumtsa-család.85 Szentendre etnikai képe a 19-20. század fordulóján Németek A németek Szentendrén másodlagos betelepülőknek számítanak. A törökök kiűzése és az oszmán uralom megszűnte után elsősorban frankok, bajorok, svábok és alsó-ausztriai csoportok (telepesek) érkeztek az óbudai uradalom egyes, elnéptelenedett településeire (köztük Óbudára, Budakalászra, Csobánkára, Pilisvörösvárra, Pesthidegkútra, illetve Ürömre), majd a 18. század elején közülük egyes családok, majd az 1739-es pestisjárványt tizedelését követően már tömegesen költöztek át Szentendrére (németül Sankt-Andm).86 A gazdasági tevékenység felvirágzásával erősödtek a beköltözöttek kapcsolatai a környék más német közösségeivel, és ízbég 1766-os idecsatolása pedig tovább erősítette a helyi német jelenlétet.87 A szegényebbek szőlőművesek, a tehetősebbek pedig iparosok és kereskedők voltak, a ránkmaradt német nyelvű szerződések és hagyatéki leltárak sok esetben tekintélyes vagyonokról adnak számot. A 19. században folyamatos maradt a német nemzetiségűek bevándorlása, az „iparosodó” városba továbbra is jöttek az osztrák, illetve délnémet eredetű munkások, és ennek következtében 1880-ban már ők voltak a legnépesebb etnikum Szentendrén: a 4.229 lakosból 1.280 fő. Tíz évvel később, 1890-ben még mindig a magyarok lélekszáma előtt álltak, 4.260 lakosból 1.187 fővel, viszont 1910-ben az 5.673, már többségében magyar lakosból csak 916-an voltak németek.88 Ahogyan a többiek esetében is a 19-20. század fordulóján - a statisztika szintjén legalábbis - már állandó a fogyás, pontosabban a magyarosodás.89 Az 1930-as években, a hitleri korszakban megjelent, érezhetően magyarellenes, német birodalmi kiadvány Kispest és Újpest mellett Szentendrét is olyan településként említi, ahol 1880-ban a németek még a helyi lakosság negyedét-harmadát alkották, de azután teljesen asszimilálódtak, illetve elfogytak.90 Ennek, az országos folyamatokon túl, helyi oka többek között az etnikai csoporttudat itteni hiánya volt,91 valamint az addig megélhetést biztosító szőlőkultúra pusztulása, az azt követő 69. kép Németek által használt habán csupor, 1691 (FEMÚZ, N55.99.1) 81 Füves 1961a: 119; Füves 1961b. 82 Füves 1961a: 121. 83 Füves 1961a: 121. 84 A görög kereskedők későbbi fővárosi szerepére: Bácskai 2006. 85 Füves 1961a: 122. 86 Lásd ennek kapcsán az 1689-ben megjelent Inpopulationalepatens-t, telepítési királyi rendeletet. Hivatkozza: Katonáné Szentendrey 1996:26. Az óbudai uradalom betelepítése kapcsán: L. Gál 1988: 64-71. A pestisjárvány kapcsán: Schramek 2014. 87 Tefner 1988:148. 88 1900-as népszámlálás, II. táblás kimutatások: 116—117; 1910-es népszámlálás, II. részletes kimutatások: 128—129; Tefner 1988:149. 89 A németek múltjának demográfiai és társadalomtörténeti áttekintése: Tefner 1988. 90 Sachse 1937:19,64; Schleininger 1991. 91 Tefner 1988:149. 113
