Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)
I. Középkori anyagi kultúra - Varga Emese: Mesterjegyes cseréppipák az egri várból
Varga Emese: Mesterjegyes cseréppipák az egri várból révén pedig a tárgyak összekapcsolhatóak a forrásokból ismert mesterekkel, így az egyes darabok készítésének helye könnyen azonosítható és lokalizálható. A magyar pipakutatás helyzete ebből a szempontból kevésbé kedvező. Az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott területeken a keleti eredetű pipagyártás termékei kerültek használatba és a helyi kézművesipar is az úgynevezett török jellegű11 pipák gyártásának metódusát vette át. A keleti hagyományokon alapuló pipagyártás - mely hazánk területén is megjelent és meggyökeresedett - korai időszakára kevésbé jellemző a mesterjegyek alkalmazása. Általánosan jellemző a hódoltság pipagyártására, hogy a műhelybélyegek használata a 17. században még igen ritka, majd egyre gyakoribbá válik. Csak a 19. század folyamán lesz általános, hogy mesterjeggyel látják el a pipákat.12 így általános jelenség, hogy mesterjegyes darabok igen kis számban jelentkeznek a magyar lelőhelyek kora újkori pipaanyagában. Az úgynevezett törökjellegű pipákon előforduló mesterjegyek kapcsán több kérdést is vizsgálnunk kell.Tisztázandó, hogy valóban mesterjegyről beszélhetünk-e az adott pecsételés kapcsán. Néhány esetben ugyanis nem egyértelmű, hogy a mestert azonosító jegyről vagy csupán díszítőmotívumról van-e szó. Ennek megítéléséhez a legjobb támpontot a pecsét pipán való elhelyezkedésének vizsgálata adja. A mesterjegyet a pipára legtöbbször csak egyszer viszik fel, annak egy meghatározott pontjára, legtöbbször a fej alsó részére (a tőkére, a tőke mellé vagy középre a tengelypontba)13 vagy a nyak valamely oldalára kerülhet. Legtöbbször a tárgy olyan részére helyezik, amely használat közben kevésbé látszik. A mesterjegy tehát nem díszítő funkcióval bír, hanem egyfajta „márkajelzőként” az adás-vétel során játszik szerepet. A mesterjegy elhelyezkedése a pipán mesterre jellemző tulajdonság lehet. Vizsgálandó maga a pecsételés is, amely két részből áll: a mezőből, amely tartalmazza az írást vagy szimbólumot, illetve az azt körülölelő keretből. A keret alakja legtöbbször kör, virág, csillag, szem vagy ovális formájú. Meghatározó a pecsét tartalma, amely legtöbbször valamilyen írást foglal magába, de ismertek figurális műhelybélyegek is. A leggyakoribb mesterjegyként használt figura a madár, mely a balkáni pipakészítésben különösen kedvelt volt.14 Az egykori Oszmán Birodalom területéről előkerült török kori pipák műhelybélyegei általában arab nyelvű írást — leginkább személyneveket, pár betűs rövidítéseket, mellékneveket — tartalmaznak. Ezek megadhatják a készítő nevét, ritkábban a készítés helyét, illetve hogy kinek készült az adott darab. Ismert olyan pecsét is mely dátumot jelöl meg.15 A hazai török kori pipaanyag esetében a „készítette + név” formulával találkozhatunk leggyakrabban.16 Egy simontornyai lelet tanúsága szerint ugyanakkor egy mesterjegyben megjelölhetik a készítő nevét és a készítés helyét is.17 Az egri vár mesterjegyes pipái Az egri vár pipái között - más lelőhelyek anyagához képest - nagyobb számban találhatóak mesterjegyes darabok. A mintegy 4.000 darab törökjellegű, török kori pipa között összesen 19 darabon látható mesterjegyként értékelhető pecsét, valamint további két példányon feltehetően szerepelt a műhelybélyeg, mely ma már töredékességük miatt nem látható. A pipák tipológiai besorolásán és formai vizsgálatán túl a mesterjegyek elemzése is megtörtént. A pecsétek tartalmának olvasásáért és fordításáért Sudár Balázsnak mondok hálás köszönetét. A leletek bemutatása formai csoportonként következik. 1. formai csoport: kónikus kéményű, gerezdek csészéjű pipák A formai csoportba tartozik négy mesterjegyes példány és egy olyan darab, melyen feltehetően a mesterjegy a pipa töredékessége miatt már nem látható. A típus mesterjegy nélkül készült példánya eddig nem ismert. Közös jellemzőjük, hogy anyaguk halvány vörösre égetett. A kémény kónikus, a pereménél kissé kiszélesedő. A csésze lapos, sűrűn, apró gerezdekre tagolt. A csésze alján keskeny körlap helyezkedik el, a tengelypontba fut be a markánsan kialakított tőke. A nyak, mely csak egy példánynál maradt épen, a közepétől kiszélesedik, vájatokkal díszített, keskeny nyakgyűrű zárja. 11 A törökjellegű pipák esetében a cserépből készült pipafej nyakához fából készített szárat csatlakoztattak. 12 Robison 1985: 161. 13 A cseréppipák egyes részeire vonatkozó terminológiát Kondorosy Szabolcs fogalmazta meg (Kondorosy 2007: 305). 14 Biliaieva 2012: 110 (Fig. 21). 15 Biliaieva 2012:108 (Fig. 18). 16 Kovács 1963:239-240; Holl 2005:162 (Abb. 110). 17 Gaál 2004: 276 (Kát. 102). 69
