Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)
I. Középkori anyagi kultúra - Varga Emese: Mesterjegyes cseréppipák az egri várból
Varga Emese: Mesterjegyes cseréppipák az egri várból Kora újkori műhelyek azonosítása A magyar cseréppipakutatás egyelőre kevés támponttal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy a hazai lelőhelyekről előkerülő kora újkori cseréppipák hol és kik által készültek. Adott lelőhely anyagában szerepelhetnek helyi gyártmányú pipák, illetve más települések műhelyeinek termékei, melyek rendszeres vagy rendszertelen kereskedelem útján vagy személyes tárgyként - gyártási helyüktől kisebb-nagyobb távolságot megtéve - kerültek a lelőhelyre. Bizonyos, hogy a dohány és a pipahasználat megismerése és elterjedése után sok településen pipakészítésbe kezdtek. Egyes kutatók szerint minden városnak, sőt falunak is saját pipakészítője volt. Ez a mester nem feltétlenül volt pipagyártásra specializálódott szakember, lehetett például az alkalomszerűen pipát készítő helyi fazekas is.4 Kétségtelen azonban, hogy legalább a nagyobb központokban kell számolnunk pipakészítésre specializálódott mesterek működésével. Mivel azonban az írott források hallgatnak a pipakészítők tevékenységéről, az előkerült pipaanyagot kell segítségül hívnunk gyártási helyük felkutatásához. Jól példázza ezt a lehetőséget az egri várból előkerült cseréppipák elemzése. Bár nincs konkrét információ a korszakban Egerben működő pipakészítő műhelyről, mégis a pipaanyag vizsgálata után arra következtethetünk, hogy helybeli gyártással is kell számolni. Az anyag legszembetűnőbb jellegzetessége a mennyiség. Az egri vár területéről ugyanis kirívó mennyiségű, mintegy 7.000 darab pipa látott napvilágot! Ennek több mint fele, mintegy 4.000 darab cseréppipa török kori, míg a további 3.000 darab úgynevezett magyar jellegű, illetve gyári pipa pedig már a 18—20. század terméke.5 A mennyiség már önmagában is jelzi, hogy nem csupán személyes tárgyként vagy rendszertelen kereskedelem útján bekerült használati tárgyakról van szó. A pipák tömeges jelenléte arra utal, hogy a korabeli Egerben már széles körben elterjedt a pipahasználat, s a vevői igények kielégítésére helyben előállított termékek és/vagy nagy mennyiségben, rendszeres kereskedelem útján behozott pipák kerültek piacra. A következő vizsgálandó jellegzetesség a forma. Az anyagban sikerült megfigyelni olyan példányokat, melyek nemcsak ugyanazon formai típus képviselői, de az elemzések alapján megállapítható, hogy azonos pipakészítő negatívból kerültek ki.6 Az egri pipák között több ilyen csoport is körvonalazható volt. Egy-egy ilyen „sorozat” képviselői nemcsak a forma tekintetében mutatnak egyezést, de díszítésük is azonos eszközökkel, pecsételőkkel és megegyező stílusban készült, tehát biztosan egyazon műhely termékei. Mivel az ezekbe a típusokba tartozó pipák viszonylag nagy számban (egy-egy sorozat esetében 20-30 darab) kerültek elő Egerből, míg máshonnan nem ismertek e típusok párhuzamai, feltételezhetjük, hogy helybeli gyártás termékei lehetnek. Érdemes vizsgálni továbbá a település jellemzőit, a korszakban betöltött közigazgatási, politikai szerepét, társadalmi rétegződését, kézműves színvonalát is. Fontos vizsgálandó terület és kiváló kiindulási pont a pipák származási helyének tisztázásához az egyes pipákon előforduló mesterjegyek elemzése. A mesterjegyek használata a kora újkori pipagyártásban A nyugat-európai pipakutatás helyzete kedvezőnek mondható a mesterek és műhelyek kérdésének kutatási lehetőségeit illetően. A nyugati gyártmányú, úgynevezett holland jellegű7 pipákon ugyanis már nagyon korán megjelentek a műhely, illetve a készítő azonosítására szolgáló mesterjegyek; azok használata gyakorlatilag egyidősnek mondható az első pipakészítő műhelyek létesítésével.8 Általános eljárás volt, hogy a pipa fejének alsó részén kialakított kis „sarok” felületére kisméretű, kör alakú műhelybélyeget pecsételtek, mely tartalmazta a mester, illetve a műhely egyértelmű azonosítására alkalmas szimbólumot, betűkombinációt, monogramot.9 Ezen kívül sok esetben a pipa fejének a felhasználóval szemközti oldalára és a pipa szárára is kerülhettek bepecsételések, melyek legtöbbször szöveges elemeket tartalmaztak (nevet, helyet, évszámot).10 A rendelkezésre álló írott forrásanyagban sok információ található már a legkorábbi műhelyek működéséről is. A korabeli pipakészítőket említő feljegyzések, végrendeletek alapján egy-egy mester működése pontosan körvonalazható földrajzilag és kronológiailag egyaránt. A pipaleleteken szereplő mesterjegyek 4 Robinson 1985:153. 5 Az egri vár török kori cseréppipáinak feldolgozása szakdolgozat keretében történt meg (Varga 2011). 6 Varga 2011: 100. 7 A holland jellegű pipák annyiban térnek el a hazánkban elterjedt török jellegű gyártmányoktól, hogy a pipa egészében agyagból készül, a fejhez egy hosszú, vékony cserépszár csatlakozik. 8 Hollandiában létesültek az első pipakészítő műhelyek, amelyek tömegtermelésre rendezkedtek be. Ezek közül is Amsterdam (1607), Leiden (1612), Dordrecht és Gouda (1617) pipakészítő műhelyei a legkorábbiak (Kügler 1987: 18). 9 Leclaire 2004: 50-51. 10 Leclaire 2004: 51 (Abb. 3). 68
