Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)
I. Középkori anyagi kultúra - Kolláth Ágnes: Nyugati eredetű fazekak az oszmán kori Budán
Kolláth Ágnes Nyugati eredetű fazekak az oszmán kori Budán Buda 145 évig (1541-1686) állt megszakítás nélkül szultáni uralom alatt. Ebben az időszakban lakossága csaknem teljesen kicserélődött, az újonnan érkezettek többsége a Balkán-félszigetről származott.1 Ez az anyagi kultúrában is megmutatkozott, ám a korábbiaktól elütő jegyek mellett mindvégig érezhető maradt a környező, továbbra is nagyrészt magyarlakta vidék befolyása. A keresztény Európa többi részével sem szakadtak meg a kapcsolatok, ami a kerámiakutatásban több asztali edényfajta és a szürkére égetett, grafitos anyagú, „osztráknak” nevezett fazekak esetében igazolódott.2 E tanulmány a főzésre és tárolásra szolgáló, oxidált égetésű, sárgás vagy vöröses színű, általában homokot tartalmazó anyagú, galléros peremű,3 hasasodó formájú, belül ólommázas, kívül gyakran rovátkolással vagy kifogatással borított fazekak egy alcsoportjával foglalkozik. Ez az edényfajta szintén erős nyugati kötődést mutat, eredetét ugyanis német nyelvterületen kereshetjük. Ausztriai lelőhelyeken legkorábban a 14. század végétől fordult elő, a 15. század második felétől egyre jobban elterjedt, a 16. század második harmadától pedig uralkodóvá vált a mázatlan főzőedényekkel szemben.4 Magyarországon a 15-16. század fordulójától keltezhetően tünedeztek fel ilyesféle fazekak, és főleg az ország nyugati régióiban tettek szert népszerűségre, míg előfordulásuk a Dunától kelet felé haladva egyre szórványosabb.5 Bár ezek a fazéktöredékek igen nagy mennyiségben, számos lelőhelyről ismertek, gyártási helyeiket az eddigi kutatásban szinte sosem határozták meg. A feladatot megnehezíti, hogy a kora újkorból egyelőre nem ismerünk műhelyleletet vagy rontott darabokat. Az etnográfiai adatok alapján az oszmán uralom megszűnte után az agyagáru-készítés erősen specializálódott, és jól körülhatárolható régiók jöttek létre, melyeket egy-egy település vagy településcsoport mesterei láttak el bizonyos termékekkel. A főzőfazekak esetében ezek a műhelykörzetek elsősorban a tűzálló agyag lelőhelyei közelében jöttek létre.6 A Dunántúlon a legfontosabb ilyen központok Csákvár, Sümeg és a Veleméri-völgy voltak, mindegyik helyen galléros peremű fazekakat készítettek.7 A kora újkorban ennek a szakmán belüli elkülönülésnek és területi szerveződésnek egyelőre csak a hódoltságon kívül ismerjük írásos nyomait a régióban.8 Régészeti leletanyagban eddig Sümeg és Szigliget, illetve Bajcsa és Kanizsa esetében lehetett azonos műhelyt vagy műhelykörzetet valószínűsíteni, bár az utóbbi esetben valószínűleg Stájerországból származó árukról van szó.9 Más lelőhelyek kora újkori, galléros peremű fazék-leletanyaga ugyanakkor anyagában és formavilágában egységes, időbeli változásuk is nyomon követhető, a többi ismert anyagtól viszont egyértelműen elkülöníthető. Jó példa erre Pápa és Székesfehérvár, mely települések ráadásul a 17. század utolsó harmadától a 20. századig adatolhatóan jól fejlett, céhes keretek között működő, főzőedényeket is gyártó fazekasiparral rendelkeztek.10 1 Sinkovics 1987: 456-457; Fekete 1944:154-156. 2 Holl 2005: 89-97. Bár ezek a fazekak nem mind készültek a mai Ausztria területén, fő gyártási körzetük nagy valószínűséggel a hódoltságon kívül volt (Feld 2008: 310-311). 3 A két fő változatot, az ívben kihajtott és a kifelé megvastagított, alávágott peremeket egyaránt gallérosnak nevezem. 4 Kaltenberger 2009: 869; Harl (Hrsg.) 1982: 99 (Kát. No. 140); Müller et al. 2008:280. 5 Miklós 1991: 78 (26. kép, 4,6,7); Szőke et al. 1978-1979:140,379 (Taf. 87/3); Tomka 1996: 22-23. 6 Kresz 1960: 302,304 (1. ábra). 7 Kresz 1960: 316 (9. ábra), 317,320,321 (11. ábra), 323 (12. ábra); Kresz 1987: 41 (1. tábla), 42 (2. tábla); Kresz 1991: 59. kép, 60. kép. 8 A céhes emlékek felsorolásaira: Kresz 1991: 22—23; Vizi 2002: 215-236. 9 Kozák 1966: 86; Kovács 2003:157. 10 Kolláth 2010-2013; Kolláth 2010; Vizi 2002:225,232; Ács 1994: 358; Farkas 1971: 298-299. 51
