Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)
V. Archeometria - Zay Orsolya: Egri, hódoltság korabeli porcelán- és fajansztöredékek vizsgálata régészeti szemmel és SEM-EDS módszerrel
2.ay Orsolya: Egri, hódoltság korabeli porcelán- és fajansztöredékek vizsgálata régészeti szemmel és SEM-EDS módszerrel att adták hozzá, így spórolhattak a fűtőanyagon.13 Ez a megállapítás az anyagvizsgálat során egyik fő vizsgálati szempont volt, mivel így külön lehet választani az Iznikben és a perzsa területen készült fajanszárut, ha a perzsa valóban nem tartalmaz ólmot. A másik kérdés az égetési hőmérséklethez kapcsolódott: a megolvadó részeken a hőfok jól mérhető, így meg lehet állapítani, hogy valóban alacsonyabban égették-e az izniki edényeket, mint a perzsákat. Az izniki mesterek nem a Salicorniát használták, hanem az oszmán forrásokban bora néven említett anyagot.14 Egy kálium-karbonát szódát kell keresnünk, amelyben kis mennyiségben klór és szulfát is található. Mivel a klasszikus kémia kialakulása előtt kísérletezéssel jöttek rá az eljárásokra, így az ilyen helyeken nyert alapanyagokban többféle elem és vegyület található. A nátrium és kálium vegyesen fordulhatott elő a felhasznált anyagokban, és már a tényleges vizsgálatok előtt is valószínű volt, hogy az eredményekben ez meg fog jelenni. Tudjuk, hogy Afyon mellett egy iszapfajtából nyerik ki a szódát: begyűjtik az iszapot, majd felhevítik, hagyják 1-2 nap alatt lehűlni és a tetejéről szedik le a kristályos anyagot. írott forrásokat is találunk, melyben szerepel a bora: 1590-ben Sinán pasa rendelt építkezéséhez csempéket, majd 1608-ban az udvar újabb munkát adott az izniki mestereknek. A két megrendelés teljesítéséhez szükségük volt a fazekasoknak borára, amelyből csak az 1590-eshez több mint 200 kantárt (200x56,45 kg) rendeltek.15 Néprajzi megfigyelések alapján tudjuk, hogy még 1920-ban is így készítette a fazekas az áruját, tehát az eljárás több száz éven keresztül változatlan maradt.16 Az alapanyagokból kádakban krém állagú masszát készítenek a fazekasműhelyben. A csomósodási megelőzendő adagolhattak hozzá különféle anyagokat, mint kevés ecetet, vizeletet vagy szőlő sűrítményt.17 Az edény testét kétféle módon lehet kialakítani: az egyik a korongolás, a másik a formába nyomás. Iznikben a lábbal hajtott korongok miniatúrákon is megjelennek. Julian Raby szerint az izniki edényeket több darabból állították össze: hagyták bőr keménységűre száradni a darabokat, majd egybesimították a részeket. A másik lehetőségnél a korongon egy formára helyezik a tárgyat, például a leggyakoribbnál, a peremes tálnál egy félgömbre. A korong forgása közben egy sablonnal kialakítják a formára helyezett masszából a tál alját.18 Raby kütahyai modernkori tapasztalatai alapján feltételezte, bár írott adat nincs rá, hogy előégethették az edényeket. Fajansznál nincs szükség előégetésre, de ilyenkor kijönnek a tárgyak esetleges hibái, még mielőtt a festésre sor kerülne. A vizsgálatok során erre a hipotézisre is választ vártunk. A mintázás előtt az edényre egy vékony agyagréteget vittek föl. Ez ugyanazokból az összetevőkből állt, mint az eredeti kerámia alapanyaga, de még jobban odafigyeltek, hogy semmiféle színezőanyag (például vas) ne kerülhessen bele, és teljesen fehér legyen a végeredményként kapott felület. így a masszát alaposan átszűrték egy sűrű szövésű textilen.19 Vékony tű és rajzolt sablon segítségével előrajzolták a mintát a kerámiára.20 A papíron a mintát körbeszurkálták, majd kréta segítségével felvitték a díszítést az edény felületére.21 A sablon használata segítette a sorozatgyártást, például nagy tömegű falicsempe rendelésekor. A festés és mázazás következett. Az Egerben talált fajanszok mind máz alatti festésűek, még akkor is, ha a máz néhol kevésbé látszódik. Ez általában az izniki és perzsa fajanszokra is jellemző. A festéskor az izniki mesterek nem tudták pontosan, milyen szín látszik majd égetés után az edényen, ugyanis a végleges szín hő hatására alakul ki a tárgy felületén. A leggyakoribb szín a kék, amit kobalt-oxiddal hoztak létre. Kobaltot perzsa területen Kashan környékén a Kohrud-hegységben bányásznak a mai napig a középkor óta. Ezen kívül rézoxidot használtak a zöld, és mangán-oxidot a lila előállítására.22 A mázazásnál egy ólmos-ónos alkáli tartalmú folyós anyagot vittek fel. A kerámia teste és a máz is üveg alapú maszsza, de a máz tartalmazott egy kevés ónt is. Az óntartalom azért érdekes, mert fehéres színt ad égetés után, ami itt nem következett be. Ennek oka, hogy nagyon kis mennyiségben használták a keverékben. A mázat átszűrték, majd hagyták leülepedni. Az égetés előtt a máz vöröses-narancssárgás színt mutat, aminek a felviteléhez valamilyen kötőanyag szükséges.23 Ehhez iráni területen leggyakrabban a mézgás csűdfűből (Astragalus gummifer Labill.) nyert folyadékot 13 Atasoy-Raby 1989: 51. 14 Atasoy-Raby 1989: 52. 15 Atasoy-Raby 1989: 52. 16 Atasoy-Raby 1989: 52. 17 Atasoy-Raby 1989: 52. 18 Atasoy-Raby 1989: 58. 19 §ahin 1981: 138. 20 §ahin 1981: 138. 21 Atasoy-Raby 1989: 59. 22 Atasoy-Raby 1989: 59. 23 Atasoy-Raby 1989: 60. 345
