Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)
V. Archeometria - Zay Orsolya: Egri, hódoltság korabeli porcelán- és fajansztöredékek vizsgálata régészeti szemmel és SEM-EDS módszerrel
Zay Orsolya: Egri, hódoltság korabeli porcelán- és fajansztöredékek vizsgálata régészeti szemmel és SEM-EDS módszerrel pedig a külföldi szakirodalomban, így anyagvizsgálattal szerettem volna elkülöníteni összetétel és készítéstechnikai szempontok alapján a csészéket. A többféle anyagminőség és díszítési technika valószínűleg több műhelyre utalhat. Mivel az eddig ismertetett lelőhelyek anyagában nincs annyi különféle csoport, mint Egerben, eddig nem volt szükség sok csoport megkülönböztetésére. Érdemes lehet átgondolni, hogy minden olyan csészét, ami az eddig iznikinek tartott körhöz nem hasonlít, érdemes-e automatikusan perzsa műhelyekhez kapcsolni. Áttekintve az egri leletanyagot, a nagy változatosság és bizonyos készítés- és festéstechnikai sajátosságok alapján, valószínűleg több csoport sorolható az izniki műhelyhez. A feltételezett csoportokból választottam ki három töredéket,4 hogy bizonyítani tudjam a hipotézist. Ezen kívül a méretek, az anyagminőség és a festési stílus több készítési helyet feltételezhet a perzsa fajanszok között, mivel más sablonokkal és alapanyagokkal dolgoztak az eltérések alapján. Fontosnak tartom az egri leletanyag ismeretében, hogy pontosítsuk az eddig használt terminológiát, gondolok itt a „perzsa fajansz”, „félfajansz” vagy a „félporcelán” kifejezésekre. Az eddig meghatározott és ismert perzsa fajansz csoportokon finomítani lehet az egri adatok alapján. A porcelán, illetve fajansz készítéstechnikai és anyag-összetételbeli eltérései miatt úgy gondolom, hogy a „félfajansz” és „félporcelán” kifejezések nem alkalmazhatóak jól a különféle perzsa fajansz-csoportok elkülönítésére. A porcelán és a fajansz nagyon jól elválasztható egymástól, ezeket keverni a teljesen eltérő alapanyagok és a technikai eljárások miatt nem lehet. A nagyon jó minőségű, eddig „félfajansz”-nak nevezett töredékeket mind fajansznak tartom, melyek különböző anyagösszetétellel és technikával készültek a 17. század folyamán, valószínűleg több műhelyben. Mivel lehetőség nyílt számomra archeometriai kutatásokra, már nem csak a szemrevételezésre és analógiákra kellett hagyatkoznom, hanem pontos kémiai, fizikai méréseket végeztünk, hogy tisztázzunk a kerámia, festék és máz összetételeket, készítéstechnikai és származási kérdéseket. A fajansz Az anyagvizsgálati eredmények ismertetése előtt érdemes átnézni az anatóliai és perzsa fajanszokról eddig publikált anyagösszetétel-vizsgálatok eredményeit és a készítés-technológiához kapcsolódó elképzeléseket. Az izniki fajanszról biztosan tudjuk, hogy nem a szokványos kerámia-összetételt kell keresnünk a vizsgálatok során. Ilyen fajanszösszetételt all. századtól készítettek Egyiptomban.5 A recept első lejegyzése pedig Abu’l Qasimtól származik, aki a „keveréket” 1300 körül az alábbiak szerint határozta meg: tíz rész tört kvarc, egy rész tört üveg (frit), és egy rész jó minőségű fehéragyag.6 Az összetevők Iznik környéken megtalálhatóa. A kvarcot kvarc tartalmú kavicsból nyerik, bár Ali Mohamed ajánlja helyette a receptbe a kovát is. Főleg folyami kavicsot gyűjtenek, melyet porrá őrölnek a kerámiába keverés előtt.7 1677-ben John Covel tiszteletes a Levantei Társaság káplánjaként járt a városban, és leírta, hogy Iznikben homokot kevernek a kerámiába.8 A 17. századtól valóban inkább homokkal dolgoztak, mivel a homokot tovább őrölni kevesebb munkával járt, mint a nagyobb folyami kavicsokat összezúzni.9 Az angol szakirodalom az alapanyagként felhasznált, nem végleges üveget frit- ként említi, mely esetünkben egy tört, szemcsés keveréket jelent. A tanulmányban is ezt a megnevezést használom, mivel a vegyület nem igazi üveget (angolul: glass) takar, viszont az égetés végére igazi üveget kaphatunk. A magyar nyelvben talán a vízüveg, „nem stabil üveg” kifejezés jelenthet hasonlót. Az bizonyos, hogy egyfajta nátrium-szilikát vegyület volt.10 A korabeli receptek szerint, az iráni fajanszgyártásban egy Salicornia nevű növényből kalcinált szódát11 készítenek, ezt nevezi a köznyelv sziksónak. Ezt főzik össze hat-nyolc órán keresztül porrá őrölt kvarccal, így egyfajta üveget, fritet kapnak. A masszát belekanalazzák egy hideg vízzel telt edénybe, hogy megszilárduljon. A kihűlés után a fritet megtörik és így használják fel a továbbiakban.12 Fenti eljárástól több hozzávalóban tér el az izniki fajanszkészítés: a kerámia anyagában kis mennyiségű ólmot találunk. Julian Raby feltételezése szerint ezt az alacsonyabb égetési hőmérséklet mi4 DIVE, Ltsz. V.2012.91.2, V.97.20.74, V.2012.147.1. 5 Tite-Wolf-Mason 2011: 570. 6 Tite-Wolf-Mason 2011: 570; Atasoy-Raby 1989: 50. 7 Atasoy-Raby 1989: 50. 8 Atasoy-Raby 1989: 50. 9 Atasoy-Raby 1989: 51. 10 Mivel a magyarban nincs igazi megfelelője a kifejezésnek, így megkülönböztetésül fogom a „frit” kifejezést használni az anatóliai és perzsa fajansz egyik összetevőjére. 11 Hevítési eljárással kémiailag megkötött, víztől mentesített anyag. 12 Atasoy-Raby 1989: 51. 344
