Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)
III. Egyházi épületek - Csoltkó Emese: Az ócsai református (egykor premontrei) templom építéstörténetének vázlata
Csoltkó Emese: Az ócsai református (egykor premontrei) templom építéstörténetének vázlata 1. kép: Az ócsai református templom (Fotó: Civertan) Az alapozásokra támaszkodó kváderfalazat építése során kezdetben világos és vörös kváderkövek váltott rendben történő beépítésével egy bizonyos polikrómia kialakítására törekedtek, mely az ablaknyílások könyöklőjéig követhető, innentől egészen a falkoronákig már egységesen világos színű kváderkövekből épített falszövetet képeztek ki (2. kép). Hasonló díszítésre való törekvést a templombelsőben is érzékelhetünk, ahol a hajókat összekötő egyes ívek köveit sakktáblaszerűen helyezték el. A templom északi és déli oldalán a tornyot két-két, míg a mellékhajók falát egy-egy, tagolás nélküli, vastag támpillérrel erősítették meg, melyek nagyrészt az ablakok felső lezárásának vonalában érnek véget. A nyugati homlokzat sarkait két-két támpillérrel, továbbá a főhajót egy-egy támpillér segítségével a sekrestyék nyugati falának vonalában támasztották meg. A kereszthajók szárnyainak sarkait, illetve a szentélynégyszög keleti sarkait pedig hármas tagozású támpillérekkel zárták le (1. kép)?b Az épület megvilágítására főként szűk, félköríves lezárásű, kívül-belül rézsűs profilú ablaknyílásokat alakítottak ki. Érdekes az elosztásuk, ugyanis a templomnak a kolostor felé néző északi homlokzatán mindössze négy, míg a település felé forduló déli oldalán tizenhárom ablaknyílás látható. Végül, a tornyok esetében megfigyelhető, hogy a déli torony déli oldalának és nyugati oldalának első emeletén egy félköríves záródású, második emeletén két-, harmadik emeletén háromosztatú ikerablak látható (3. kép). A templomba történő bejárást a hívek számára a déli, míg a premontreiek számára az északi kapu biztosította. A rézsűs kávájú, felül félköríves lezárású bélletes kapukat két-két pár, attikai lábazatokkal és kehely formájú fejezetekkel ellátott oszloppal díszítették. A fejezeteken látható kétsoros levéldísz szalagként a templom falán is folytatódik egészen a támpillérig, illetve a sekrestyéig (4. kép)?1 36 37 36 Nagy E. 1958: 578,582. 37 Szabó 1913: 230-231; Nagy E. 1958: 579. 192