Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)

II. Településkutatás - Bíró Gyöngyvér: Többrétegű Árpád-kori település Jászfényszaru-Szőlők-alján

Btró Gyöngyvér: Többrétegű Árpád-kori település Jászfényszaru-Szőlők-alján homokos anyag, vörös és fekete szín, érdes tapintás - a korai időszakra keltezhetők. A korai datálást támogatja az is, hogy a leletegyüttesből hiányoznak a később megjelenő, más nyersanyagból készített, jellegzetes fehér vagy szürkés­fehér árnyalatú töredékek. A 18. házból származó tárgyak többnyire jellegzetes homokos anyagú, vörös és fekete ke­rámiák, illetve mellettük került elő még egy vastagfalú, hullámvonalköteggel díszített töredék. Az utóbbihoz hasonló, viszonylag vastagfalú, all. században még használatban lévő fésűs hullámvonallal díszített példányok egyértelműen jelzik a település korai épületeit.30 A 17. házból sajnos igen kevés lelet, egy bordó árnyalatú, egyik oldalán simára kop­tatott/csiszolt, nagyjából 30 cm-es kő (talán őrlőkő?), illetve egy hullámvonaldíszes kerámiatöredék került elő. Utóbbi alapján feltehetően ez az épület is a korábbi időszakban állhatott, amely periódus végén, vagy a későbbi kezdetén a ház elpusztult, és a helyét egy űj lakóépület — a 16. ház — vette át. Az előbbiekhez hasonlóan valószínűleg még a korai Árpád-korra (11-12. század) keltezhető a 20., 21., 22., 23. és a 26. ház is, ezek közül némelyikben (például a 20. ház­ban) egy-két szarmata példány is előfordult. A 23. ház esetében érdekesség, hogy az innen származó edénytöredékek (10. tábla 6), illetve az ezekhez hasonló, homokos anyagú kerámiából készült orsókarika mind a házon belül található munkagödörből került elő. Fontos még kiemelni a 22. épületet, mivel a jászfényszarui település viszonylatában igen gazdagnak mondható a fémleletek tekintetében. Elsőként említendő egy különleges lelet, amelyre eddig még nem ta­láltam pontos analógiát. Ez egy kisméretű, kerek tárgy töredéke, funkcióját tekintve leginkább gombként értelmezhető (10. tábla 4). Műszeres (XRF) vizsgálat alapján tudjuk, hogy nagytisztaságú rézötvözetből készült a vékony lemez, amelyet díszes előlapként egy vas hátlapra hajtottak rá.31 Magának a gombnak két sík alkotta pereme van, középső 1,5 cm átmérőjű része bemélyül, közepe oldalra fordított állatfejre (esetleg kutya?) emlékeztető formában kidomborodik. A teljes gombnak nagyjából a 3/4 része, ami megmaradt, a törésfelületen nagyon jól látszik a rézlemez elválása a vas hátlaptól. A rögzítésről nem sokat árul el a hátlap, és bár középső részén kicsit megvastagszik, nem lehet biztosan tudni, hogy esetleg függesztőfül segítette-e a rögzítést. Ezen kívül ugyanebből a házból származik még egy vaskés enyhén ívelt pengéje, két vaskulcs töredéke (10. tábla 5), illetve egy vaskarika, ami talán szintén egy kulcs része lehetett. Az 1. házcsoport korai épületei közül a 20. házból egy vassalak került elő. Az 1. ház leletanyagának nagyobb része egységesnek mondható, ami a most tárgyalt objektumok kapcsán nem túl gyakori. Szinte kizárólag a finom anyagú, vörösre égetett, homokkal (és olykor kerámiazúzalékkal) soványított kerámia került elő a házból, közöttük vonaldíszes példány is található (4. tábla 1,3—4). A leletegyüttes különlegességét egy szür­késbarna anyagú, homokkal, apró kaviccsal és kerámiazúzalékkal soványított, vonal- és hullámvonalköteggel díszített oldaltöredék jelenti (4. tábla 2). Bár inkább a korábbi időkre jellemző az ilyen jellegű fésűs hullámvonalas bekarcolás, még a 11. század folyamán is használatban volt.32 Az 1. házzal kapcsolatban meg kell említeni annak lehetőségét, hogy a 4. házzal egyidőben állt, mivel feltűnően egy vonalban helyezkednek el, és valószínűleg az sem véletlen, hogy az O-68-as árok, a két háztól azonos távolságra, éppen közöttük húzódik (2. tábla 2). Az árok keltezése lelet híján nem lehetséges, de a 4. ház az előbbihez igen hasonló leletanyaga alapján (5. tábla 3-8), egykorúnak mondható az 1. házzal. Az egyik töredék anyag és falvastagság tekintetében jelentős eltérést mutat a többihez képest, felső részén fésűs hullámvonaldísz látható, nem zárható ki, hogy a település korábbi lakóitól (szarmaták) származik (5. tábla 7). A 4. házból származó egyszerű peremtöredékek egy korábbi periódust jeleznek az Árpád-koron belül, mivel a kettőstago­lású peremek többnyire a későbbi időszakra jellemzőek.33 A leletegyüttes korábbi periódusra való keltezését némiképp elbizonytalanítja az a tény, hogy a ház alatt húzódó árok többek között egy fehér peremtöredéket is tartalmazott. Ezt az árkot és az 1. házat is átvágó - a szuperpozíciók alapján egyik legkésőbbinek tekinthető - árok ugyanolyan vörös anya­gú kerámiát tartalmazott, mint maga a ház, de ezek mellett fenőkő, őrlőkőtöredék és pattintott kőeszköz is szerepelt. Mivel több hasonlóan kevert leletanyagú objektum is van, az Árpád-kori közösség biztosan beleásott néhány korábbi korszakhoz tartozó régészeti jelenségbe, és ezáltal keveredtek a leletek. Éppen a 4. háznál figyelhető meg a legtöbb szuperpozíció, így egy-két „rossz helyen” lévő töredék még nem feltétlenül borítja fel a relatív kronológiát. A 2. házcsoport esetében a 2., 3., 5., 8. és 9. ház leletanyagát is az előzőekhez hasonló homokos anyagú, vörös és szürkés-barna töredékek alkotják (4. tábla 1, 5-6; 5. tábla 1-2, 9-11; 8. tábla 1-3), illetve a 2. házban egy vassalakot is találtak. Érdekességnek tekinthető talán a 3. házból előkerült aljtöredékek alsó felének világos színe és nem túl sima felülete (5. tábla 1), valószínűleg valamilyen deszkára állíthatták az edényt még képlékeny formájában. Összességében a fentebb említett házak kerámiái közötti hasonlóság arra enged következtetni, hogy ezek az épületek egy időszakba 30 Parádi 1963: 223. 31 A mérést dr. Raucsik Béla végezte, segítségét ezúton is köszönöm. 32 Parádi 1963: 223. 33 Holl 1963: 339. 119

Next

/
Oldalképek
Tartalom