Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
V. Függelék
Merániai Gertrúd a latin nyelvű forrásokban (összeállította: Körmendi Tamás) a zajongás elül, ő pedig a főurak közül maga mellé vesz néhány kísérőt, és megállás nélkül megérkezik Konstantinápolyba; ott találja a királyt, aki még nem hagyta el Európát. Ahogy a színe elé lép, így szól: „Itt van, király, országod kormányzója, akit mások alighanem aljas királygyilkosnak tartanak. Az igazságosságodban bízó Bánk bán elkövetett bűne után nem keres szökéssel büntetlenséget, hanem tisztességes úton a méltányos bíróság ítéletét várva hozzád jön, hogy ha törvényesen alulmarad, elszenvedje az azonnali súlyos büntetést. Nem kér magának más bírót, csak azt, akit megsértett, és aki inkább lehet vádló és bosszúálló, mint bíró. De a vádlott e halladan merészségét fejedelmének hallatlan igazságossága szüU. Gertrúd a feleségemet, akit szolgálóként bíztam rá, odavetette féktelen öccsének, hogy megerőszakolja. Jogos haragomban megöltem álnok úrnőmet, mert nem tűrhettem a gyalázatot, amelyet - mint a te példádból megtanultam - a halálnál is rosszabbnak tartok. Itt van, király, a jogosan gyilkoló kard, amelyet hitvesed vére szennyez. Hát ha vétkeztem, amikor az elviselheteden szégyentől megszabadítottam magamat, ezzel a karddal vágj le nyomban; ha úgy gondolod, hogy joggal tettem ezt, az egész világ előtt emlékezetes ítélettel ments föl most engem, nehogy úgy lássék, mintha hiába jöttem volna ide az igazságban bízva.” A király nagy önuralommal hallgatta a vétkest, hogy arca és lelke a legkisebb változást se mutassa, így felelt: „Irántam való bizalmad, Bánk bán, eléggé megnyugtat felőled. Ha a dolog úgy áll, ahogy mondod, térj most vissza az országba, viseld szokott hűségeddel a rád bízott tisztet, és mert ezt a szent hadjáratot nem illik főbenjáró ítélettel megakasztani, majd megítéllek, ha visszatértem Magyarországra.” Ezekkel a szavakkal elbocsátotta az embert, és hozzálátott, hogy csapatait átszállítsa Ázsiába [...]. A magyarok évkönyvei elmondják, hogy a magyar légiókkal Pannóniába visszatérő András magával hozta István első vértanú és az isteni Margit koponyáját, továbbá Tamás és Bertalan jobbját, Áron vesszejének egy darabját és ama kancsók egyikét, amelyekben megváltónk a vizet borrá változtatta, valamint nagy tiszteletre méltó ereklyék sokaságát. Az országot a legnagyobb nyugalomban találta, ami valószínűleg nem annyira a vezető politikusoknak tulajdonítható, mint inkább azoknak az istenségeknek, akiknek relikviáit elhozta. Az ereklyéket elsősorban azok a főpapok kapták meg a királytól, akik a néhai királyné jegyzőjének, Erga fia Benedeknek a figyelmeztetésére tiszteletadás végett a visszatérő uralkodó elé vonultak. Ámde alig lépett be András a palotába, máris megrohanta a halott királyné emléke. Sokan azt mondják, hogy megőrizte kezdeti kiegyensúlyozottságát, másnap Bánk bánt törvény elé idézte, és ítéletet hirdetett. Tudomást szerezve felesége bűnéről, úgy ítélte meg, hogy az ártatlanság megvédelmezésének példájaként joggal ölték meg őt. A legfőbb bíró ítélete a felségsértés és királygyilkosság vádlottját felmentette. Később azonban Bánk bán egész családja kegyeden pusztítást szenvedett, mert a királyné gyermekei nem tudták nyugodt szívvel bosszulatlan elviselni szülőjük halálát. Azt mondják, Gertrúd testét a pilisi zárdában helyezték el. Vannak, akik arról tudósítanak, hogy a királyné veszte után gyilkosát és annak gyermekeit azonnal keményen megbüntették. 31. Bajor Aventinus (Johannes Turmair): A bajor hercegek évkönyvei (Annales ducum Boiarie), 1517-1522 között Az egyik legjelentősebb kora reneszánsz német történetíró 1477-ben született a bajorországi Abensbergben. Ingolstadti, bécsi, krakkói majd párizsi peregrináció után előbb az ingolstadti egyetemen vállalt katedrát, majd a bajor hercegek udvari történetírója lett. 1534-ben halt meg. Számos alkotása maradt ránk, de az Annalest szokás a főművének tekinteni. 1517 és 1522 között udvari történetíróként állította össze, és készítése során kiterjedt gyűjtést végzett a korszakban még hozzáférhető középkori bajorországi kútfők anyagában, így nem egy esetben olyan információkat is megőrzött számunkra, amelyeknek eredeti forrása időközben elpusztult. A munka hét könyvre tagoltan mutatja be az 1460-ig terjedő idők bajor történelmét. (Dünninger 1977.) Kiadása: Aventinus 1880-1908:1—II. (Siegmund Riesler), különösen III. 259; CFH I. 757. sz. VII. 3. [...] In Ungaria Petrus Bancobonus Varadinus, quem nostri Prengarium nominant, Gariodrudam, matrem divae Elissae sub papilione ferro confodit VII. 3. [...] Magyarországon váradi Bánkbán Péter, akit a mieink Prengarnak neveznek, Gariodrudát, az isteni Erzsébet anyját sátrában vassal döfte át. 291
