Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Laszlovszky József: Merániai Gertrúd sírja a pilisi apátságban. Uralkodói temetkezések ciszterci kolostorokban a Magyar Királyságban
Lasz/ovszky József: Merániai Gertrúd sírja a pilisi apátságban. Uralkodói temetkezések magyarországi ciszterci kolostorokban szerepének hangsúlyozása (I. László szentté avatásához hasonlóan) fontos elemeit képezték az uralkodói politika megjelenítésének. Minden bizonnyal többek között emiatt is került sor III. Béla székesfehérvári eltemetésére. A temetkezési szokások változása szempontjából fontos információ lenne számunkra annak ismerete, hogy hova szándékozott temetkezni III. Béla második felesége, a már említett Capet Margit. Fülöp francia király testvére és Henrik angol ifjabb király özvegye magyar királynéként nem csak a ciszterci rend korábban tárgyalt második elterjedési hullámának volt az egyik mozgatórugója a Magyar Királyságban. Ugyancsak fontos szerepet játszhatott a keresztes eszme itteni propagálásában, amit az a tény is jelez, hogy férje halálát követően szentföldi zarándoklatra indult.37 Mivel útközben halt meg és temették el, így semmiféle információval nem rendelkezünk arról, hogy mi lett volna végső nyugvóhelye a királyságban. Ez pedig azért is igen fontos hiányzó láncszem az uralkodói temetkezési helyek történetében, mivel erős ciszterci kapcsolatai a későbbi királynéi temetkezések szempontjából is mindenképpen figyelembe veendő szempontnak számít. Még érdekesebbé teszi ezt az összefüggést az a jelenség, hogy III. Béla kora, a király uralkodásának időszaka a későbbi nemzedékek számára egyfajta aranykort jelképezett, amelyre még évtizedekkel később is hivatkoztak részben maguk az uralkodók, részben a későbbi korszak írott forrásainak szerzői.38 Ennek fényében még inkább érdeklődésre számot tartó kérdés lehet az, hogy ilyen előzmények után miért változott meg az uralkodó temetkezési helyének kialakult szokása az Árpádoknál a 13. század elején. Ezen változásoknál alapvetően két kérdést kell figyelembe vennünk. Egyrészt azt, hogy ki dönthetett a temetkezési helyről, másrészt annak kiválasztásában milyen egyéb tényezők játszhattak szerepet. A székesfehérvári temetkezési tradíciót elsőként Imre király temetése törte meg, bár III. Béla fiaként a közel egy évszázados hagyomány folytatása sokkal logikusabb döntésnek tűnt volna. A temetkezési hely kiválasztása mellett az uralkodói döntések más körében is megfigyelhetjük a korábbi hagyományok továbbélését, vagy éppen azok megváltozását. Ilyen például a királyi gyermekek nevének megválasztása, amely mindig is fontos jelentéssel bírt.39 III. Béla ebben is hangsúlyozta all. századi magyar uralkodókhoz való kapcsolódását, a trónon őt később követő fiai, Imre (1196-1204) és András (1205—1235), olyan neveket kaptak a keresztségben, amelyek egyértelműen utaltak I. (Szent) István szentté avatott fiára, illetve az Árpád-ház uralmát a pogánylázadások után újra megszilárdító I. András királyra (1046-1060). Maga Imre király is folytatta ezt a hagyományt, hiszen fia a László nevet kapta a keresztségben, amely egyértelmű utalás a III. Béla által szentté avatott magyar lovagkirályra. És ezt sort még tovább folytathatjuk, hiszen II. András király fia, a későbbi IV. Béla (1235—1270) pedig a 11. század egy másik uralkodójának (I. Béla, 1060—1063), de még inkább a boldog emlékezetű III. Bélának, saját nagyapjának a nevét kapta a keresztségben. A 12-13. század fordulójának uralkodói döntései ebben a tekintetben tehát inkább a kontinuitás irányába mutatnak, és ez még inkább ráirányítja figyelmünket a temetkezési hely megváltozására. A közelmúlt történeti és különösen építészettörténeti vizsgálatai egyértelműen rávilágítottak arra, hogy a temetkezési hely megváltozásának első fázisa, vagyis Imre király temetkezési helyének kiválasztása csakis többrétegű elemzéssel értelmezhető. Ebbe beletartozik az, hogy Imre uralkodásának utolsó éveit egyértelműen az a szembenállás határozta meg, amely közte és testvére, a későbbi II. András között húzódott. Ebben a küzdelemben András egyre nagyobb hatalmat követelt magának, és mintegy megismétlődni látszott a 11. században többször is előforduló konfliktus, a korona és a kard ellentéte, vagyis a király és a herceg rivalizálása, akár még a fegyveres harcokig is fajuló konfliktusa. Az utolsó és sok tekintetben döntő lépést Imre király azzal tette meg, hogy megkoronáztatta gyermekét, Lászlót, ezzel egyértelműen üzenve testvérének, hogy a trónon nem ő, hanem a kiskorú gyermek követi majd.40 Ezt követően azonban hamarosan meghalt, amely mindenképpen váratlan eseménynek tartható, hiszen még fiatal embernek számított. Temetésének helyéről biztosan nem a fia, a következő uralkodó döntött, hiszen ő ekkor még csak gyámságra szoruló 37 Laszlovszky 2008-2011: 163-165. A különböző uralkodói dinasztiák közötti kapcsolatrendszerek és a keresztes eszme elterjedésének vizsgálata során a nők szerepével is foglalkoztak. Királynék és az uralkodók édesanyjának ilyen szerepe több dinasztia esetében is kimutatható. Capet Margitot mindenképpen ugyanilyen személynek tekinthetjük, hiszen III. Bélától egészen II. Andrásig az uralkodói fogadalmak, amelyek egy kereszteshadjáraton való részvételre vonatkoztak, mindvégig fontos szerepet játszottak. Sajnálatos módon azonban a témában született legrészletesebb összefoglalás (Hodgson 2007) teljesen összezavarja a magyar uralkodókra vonatkozó adatokat, III. Bélát és II. Bélát, valamint Margit királynét ausztriai Margitként tárgyalja (Hodgson 2007: 210). Ennek ellenére III. Béla második felesége esetében biztosak lehetünk abban, hogy a keresztes eszme propagálása mellett más vonatkozásban is szerepet játszott a francia, illetve a nyugat-európai uralkodói elképzelések elterjesztésében. Ugyanakkor óvatosan kell bánni a személyes hatások és a dinasztikus kapcsolatok értelmezésénél. Semmi sem bizonyítja például, hogy II. András bizonyos, évtizedekkel későbbi döntéseiben Margit hatását kellene látnunk, különösen úgy, hogy semmi sem támasztja alá az ebben a vonatkozásban megfogalmazott hipotézist, miszerint II. Andrásnak nem Antiochiai Anna (Ágnes), hanem Capet Margit lett volna az édesanyja. Vő. Ruiz-Doménec 2009: 213 (11. jegyzet). 38 Vő. Kristó-Makk (szerk.) 1981. 39 Az uralkodói névválasztás hagyományaira és változásaira: Jackman 2000. 40 Imre király uralkodásáról: Szabados 1999; Szabados 2002. 132
