Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei
Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei csupán az Osztrák Ritmusos Krónikában és a Bécsi Domonkos Évkönyvben esik szó, vagyis két olyan kútfőben, amelyek egyaránt a IV/A. csoport tradícióját képviselik, és ráadásul egymással is szoros kapcsolatban állnak, hiszen a domonkos annales témánkba vágó értesülése minden jel szerint a verses krónikából származik.3' A „mezei sátorra” vonatkozó adat eredeti lelőhelye tehát az Osztrák Ritmusos Krónika. Ennek a kútfőnek az anyagát meglehetősen későn, vélhetően 1270 körül állították össze,57 58 ráadásul a merénylet történetére vonatkozó tudósítása sem tűnik minden elemében megbízhatónak. Mindezek a figyelembevételével legfeljebb lehetségesnek mondhatjuk, hogy Gertrúdot egy sátorban (és ebből következően talán egy vadászat alkalmával) ölték meg - kétséget kizáró bizonyossággal sajnos ebben a kérdésben sem rendelkezünk. Ha mármost ezek után visszatérünk a merénylet földrajzi értelemben vett helyszínének problémájára, talán még bizonytalanabb értesülésekkel kell beérnünk. Konkrétan lokalizálható tetthelyet csupán a Halics- Volhíniai Évkönyv nevez meg. A merénylet körülményeivel kapcsolatban mindeddig kevés figyelemre méltatott szláv kútfő halicsi vonatkozású anyaga eredeti formájában 1264 előtt keletkezhetett, ám témánkba vágó feljegyzését valószínűleg utólag illesztették a szövegbe.59 Ebben az áll, hogy a magyar királynét a leleszi monostorban ölték meg, mégpedig akkor, amikor a halicsi hadjáratra készülő férje kíséretében kereste fel az orosz területekre vezető hadiút mentén álló egyházi intézményt.60 A halicsi évkönyv tudósításának hitele nézetem szerint eleve kétséges, és az sem tűnik túlságosan valószínűnek, hogy II. András csakugyan jelen lett volna felesége meggyilkolásakor.61 A merénylet leleszi lokalizációjára vonatkozó értesülését ugyanakkor nemcsak igazolni, de egyértelműen megcáfolni sem lehetséges, hiszen ezt az elszigetelt adatot semmilyen más forrásunkkal nem tudjuk ütköztetni. Arra pedig jó okunk van, hogy a Halics-Volhíniai Évkönyv forrásértékét ne általánosságban próbáljuk meghatározni, hanem minden egyes adatát külön is alaposan mérlegeljük. Akad ugyanis olyan részlet a gyilkossággal kapcsolatban, amelyet elbeszélő forrásaink közül egyedül a kétes hitelű orosz kútfő tartalmaz, ám ennek ellenére mégis helytállónak tűnik a kritikai vizsgálat alapján. Mint arról a későbbiek, a merénylet tanúiról szóló fejezetben részletesebben is szólni fogok, Berthold érsek jelenlétéről a tett helyszínén egyetlen más szöveg sem tudósít, ennek ellenére III. Ince pápa két levele közvetett módon szinte kétséget kizáróan igazolja a Halics-Volhíniai Evköfiyv ezzel kapcsolatos értesülését. Mindezek alapján legfeljebb annyit jelenthetünk ki, hogy a merénylet leleszi helyszínére vonatkozó adatot ellenpróba híján nem tekinthetjük hitelesnek (hiszen a halicsi évkönyv nem minden részletében tűnik megbízhatónak), ám egyértelműen elutasítani sem tudjuk azt. Forráskritikai szempontból tehát ezen a ponton csak az a lehangoló végkövetkeztetés kínálkozik, hogy a merénylet helyszínéről valójában még kevesebbet tudunk, mint amennyit eddig tudni véltünk. Mindössze annyit sejthetünk, hogy Gertrúdot valószínűleg egy sátorban ölték meg. Azt azonban már semmi sem támasztja alá, hogy ez a sátor tényleg a pilisi erdőben állt volna. Az állítólagos leleszi helyszínre vonatkozó értesülést szintén nem lehet bebizonyítani, vagy megcáfolni. Ha azonban a szigorú forráskritikai megközelítésen túl történeti aspektusból, más forrást is bevonva próbáljuk meg értelmezni a rendelkezésünkre álló szegényes adatokat, talán biztatóbb eredményre juthatunk. Érdemes ezért szemügyre vennünk a leleszi premontrei monostor 1214-ben kelt alapítólevelét, amelynek tanúsága szerint II. András király a Bihar megyei Micske prédiumot azért adta Gertrúd királyné lelki üdvéért a bodrogközi prépostságnak, mert elhunyt hitvese „testének egy bizonyos darabja ugyanazon egyházban van eltemetve.”62 A királyné földi maradványainak egy részét ezek szerint különválasztották a pilisi ciszterci monostorban63 eltemetett holttesttől, és Leleszen helyezték örök nyugalomra - de hogy ezt miért tették, arra máig sem született megnyugtató magyarázat. A korszak magyar uralkodói temetkezési gyakorlatában ismereteink szerint eleve szokatlan ez a megoldás, de esetünkben az sem világos, hogy Gertrúd testének másik nyughelye a királyi egyházak közül miért éppen a bodrogközi premontrei prépostság temploma lett. Nem tudunk róla ugyanis, hogy II. András vagy első hitvese különösebben szoros kapcsolatot ápolt volna akár a premontreiekkel általában, akár a fehér kanonokok leleszi közösségével konkrétan. Az alapítólevél nem árulja el, hogy 57 Körmendi 2009a: 176-181. 58 Lhotsky 1963:190; Möser-Mersky 1965: 38. 59 Font 2005: 61,66. 60 ПСРЛ II. 729; Hodinka 1916: 327. 61 A kútfőnk vonatkozó passzusának hitelét elsősorban a Halics-Volhíniai Évkönyv témánkba vágó részletének bizonytalan eredete miatt látom kétségesnek, valamint azon tévesnek tűnő adatai alapján, amely szerint Gertrúdot a férje jelenlétében ölték meg, sőt a merénylet eredetileg II. András ellen irányult (mindezekre részletesen lásd a 18. jegyzetet, illetve a tanulmányi merénylet tanúi-ról szóló fejezetét). 62 „[...] quedam pars corporis eiusdem in eadem est sepulta ecclesia [...]” (Érszegi 2003: 24). - Az oklevelet Erdélyi László hamisítványnak minősítette (Erdélyi 1912: 27), újabban azonban Richard Marsina és Érszegi Géza meggyőzően bizonyította annak hitelességét (CDES 1.140; Érszegi 2003: 13-19). Micske prédium azonosítására: Györffy 1963-1998:1. 643. 63 Györffy 1963-1998: IV. 691. 101
