Rajna András (szerk.): Múltunk a föld alatt. Újabb régészeti kutatások Pest megyében - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 1. (Szentendre, 2014)
Mali Péter: Biatorbágy-Szarvasugrás középső bronzkori temetője
Mali Péter: Biatorbágy-Szarvasugrás középső bronzkori temetője Bronz melléklettel rendelkező sírok antropológiai elemzése, összefoglalás A 31, bronzot is tartalmazó sír közül összesen 22 urnasírból került elő meghatározható mennyiségű és minőségű embertani anyag. Ez végső soron a vizsgált sírok 71%-a, tehát reprezentatívnak lehet tekinteni. Ebből négy esetben csak a korosztály határozható meg. A csontok megtartása általában a közepes és rossz között váltakozik, a jó megtartású csontanyag ritka, emellett a hamvasztásból adódó töredezettség és kis mennyiség is nehezíti a meghatározást. A korosztály szerinti megoszlásban az egyik legszembetűnőbb, hogy a felnőtt korosztály nagymértékben alul van reprezentálva a bronzokat tartalmazó sírok esetében, a 22 meghatározható egyén közül összesen csak 9 tartozik a felnőtt korosztályba, még ha azt is feltételezzük, hogy a meg nem határozható sírokban is felnőttek voltak, akkor is alig éri el arányuk az 50%-ot. A gyermekek között is magas a létszáma fiatalabb korosztályoknak, sőt az újszülöttek is képviselve vannak. Ez azt jelenti, hogy a korcsoportok mindegyike megjelenik a bronzzal eltemetett egyének között. Ennek a ténynek a társadalomra vonatkozóan van fontos szerepe. A teljes temetőre vonatkozó eredményekkel összehasonlítva még feltűnőbb a gyerekek magas aránya. A teljes temetőben a gyerekek aránya 31%, míg a bronz mellékletes sírok esetében 52%. A férfiak és nők aránya 5 férfi és 2 nő, ez a leletanyaggal korrelálva - tőr-férfi, fejdísz-nő - az egész temetőre jellemző, egyenletesebb eloszlást ad - 6 férfi és 5 nő (4., 5. ábra). Az antropológiai adatok és a mellékletek összevetése is fontos lehet a társadalom és a viselet viszonylatában. Sajnos a legtöbb esetben éppen a legfontosabb leleteket tartalmazó sírokban nem találtak értékelhető csontanyagot. A három tőrös sír esetében mindössze kettőben találtak kor meghatározására alkalmas emberi maradványokat és ezek közül is csak az egyikben volt lehetséges a nem meghatározása. Ha feltételezzük, hogy a mellékletadási szokás kor és nem specifikus, akkor megállapítható, hogy a tőr a 15-39 év közötti, harcképes korban lévő férfiak mellé kerülhetett a sírba. Ezt erősítené, hogy az egyik tőrt tartalmazó sírban előkerült egy nyílhegy is, amely lehetséges, hogy a halál oka lehetett.66 Ezt az általánosítást támasztja alá az is, hogy a tőr mellékletadás szokása a rézkor óta a férfi sírok jellegzetessége.67 Meg kell említeni, hogy ritkán, de gyerekek és nők sírjában is előfordulhat, de csak bizonyos területeken és különleges kontextusban.68 A fejdíszes sírok esetében nem határozható meg sem nem, sem pontos korcsoport. Felnőtt, 23 év feletti egyének sírjaiban találhatók meg leggyakrabban. A fejdísz viseletével kapcsolatban a párhuzamok sem lehetnek segítségünkre, mivel mind férfi mind női temetkezésekben megjelenő viseleti elem a környező kultúrák területén.69 Viszont a kutatás a Perjámos-kultúra kivételével egyértelműen női viseletnek tartja. Érdekes megvizsgálni még a tűk mellékletadásának szokását is, mivel csak három sírban találhatóak. Ebben az esetben is csak két sírból van meghatározható antropológiai anyagunk. Ezek alapján feltételezhető, hogy a tűt általában 5—14 év közötti gyermekek mellé tették. Mivel gyerekekről van szó a nem meghatározása nem volt lehetséges. Igen jól körülhatárolható spektrumban találhatóak meg a temetőben a karperecek, mindkét megjelenésük nagyon fiatal (0,5-3,5 év közötti) gyermekhez kötődik. Az összesített adatok a mellékelt ábrákon láthatók. A kormegoszlás alapján ugyanaz mondható el, mint a teljes temető esetén. A hamvasztás a meghatározás pontosságát rontja, de alapvetően a teljes korspektrumot átfogja az embertani anyag, egy erőteljes gyermek orientáltsággal, ahol a fiatalabb gyerekek megjelenése az erősebb. Érdekes megjegyezni, hogy a bronzok előfordulása a sírokban bár átfogja a teljes korspektrumot, összesen egy esetben bizonyos, hogy 10-20 év közötti személy mellé került fémlelet. És összesen két esetben feltételezhető, hogy 40 év feletti személy mellékletéről van i nem urnasir 39% В csak korosztály határozható meg □ férfi E nő ■ meghatározhatatla felnőtt Ta gyermek t. ábra 5. ábra I meghatározhatatlan felnőtt £ gyermek 66 A párhuzamot és a leírást lásd a kőeszközök fejezetben, a nyílhegy elemzésénél. 67 Zimmermann 2007:121. 68 Weinberger 2008: 48. 69 Giric 1971: 220-221. 38