Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Telepen kívüliek a harmincas években
területén ilyen törekvések még eddig nem voltak, ha sikerül célt érnünk, akkor mi leszünk az elsők ezen a területen. Igen, nekünk az úttörők szerepét kell vállalni, és ennek azért érezzük fokozott szükségességét, mert a mai magyar művészetben mindenki visszafelé kacsint. Mi is visszanézünk a múltba, de egészen más célzattal, azért, hogy még jobban megerősödjünk, s hogy a múlt értékeit megmentsük (ami még nem pusztult el), és a jövő számára adjuk át. Az egész mai népművészet is már sajnos pusztulásnak indult a városi, polgári ’kultúra és civilizáció’ áldásos hatásának következtében. Mindenfelé a falvakban tervszerűen pusztítják, irtják, ami régi és ’elavult’, ami a mai időknek nem felel meg’. Az emberekből kiveszett minden anyag- és formaérzék, valami sváb hermafrodita építő stílus Szent Bertalan-éjszakát rendez a magyar falvakban, saját szemeinkkel láttuk. Sajnos mi ebben a dologban nem tehetünk semmit sem, pedig de rengeteget kellene tenni, elsősorban be kellene tiltani minden újfajta építkezést, megakadályozni a régiek lebontását és tönkretevését, felkutatni az értékes tárgyakat, és összegyűjteni, ezeket rendszerezni, s ebből megalkotni a népművészeti múzeumot (nem néprajzit). Nagyon sok tennivaló volna itt, de lehetetlen megvalósítani a jelenlegi uralmi formák között. [...] Még valamit akarok ezekkel a gondolatokkal kapcsolatban mondani, és egyben felvázolni érdeklődési körünk kereszteződésének érdekes egységét (dialektikus valami). Adva van két ember: Korniss és Vajda. Születtek 1908-ban, ’Nagy’Magyarországon. Korniss görög katolikus székely, Vajda zsidó származású magyar, szerb hatásoktól befolyásolva. Korniss: született Székelyföldön, Vajda: Göcsejben (Zala megye néprajzilag érdekes vidéke). Etnológusok a két vidék (Göcsej és székelyek) között egységes vonásokat vélnek felfedezni. Én, a nyugati származású kulturálisan Oroszország és Szerbia felé tendálok (tehát Kelet felé). Korniss viszont, aki keleti származású, Franciaország és Hollandia felé (ahol gyerekkorában élt egy ideig). Mindebből világosan látszik, hogy törekvéseink arra irányulnak, hogy egy sajátos közép-kelet- európai új művészetet kialakítsunk - a két nagy európai kultur centrum - (francia és orosz) behatásain keresztül. Magyarország helyzete (földrajzi) Európában olyan, hogy predesztinálva van arra, hogy összekötő kapocs legyen Nyugat (francia) és Kelet (orosz) között; össze akarjuk forrasztani azt, ami e két póluson kulturálisan (művészetben) a kétfajta európai embertípus kifejeződését jelenti, hídépí-Vajda Lajos padlásműterme a Dumtsa Jenő utca 4. szám alatt, 1930-as évek második fele. Archív fotó tők akarunk lenni. Magyarország hidat képez Kelet és Nyugat, Észak és Dél között.”541 Ilyen nagy ívű és magasra célzott hivatásterveket kellett Vajdának is, mint annyi más kortársának a mindennapok kijózanító valóságával egyensúlyba hozni. Az előző levél után egy héttel íródott az alábbi: „Most kedd reggel 6 óra van 11936. augusztus 18] újra itt ülök az ominózus padláson, nagymosás volt, és fejem felett ócska Demoklesz kard helyett modern fehérneműdarabok lógnak megint, hogy teljes legyen a végzet. Fejem mögött pedig a perui ’csodatevő’ fekete ’madonna’ ereklyemontázsa lóg csendesen. A képeim mind egytől egyig a földön hevernek, mert nincs számukra hely, s csak így tudom őket jól síkban látni; az egyik mestergerendához hosszú létra van támasztva, mely a padlás felső területére vezet, és olyankor, amikor a képeimet messziről összhatásukban akarom szemlélni, akkor mindig felmászom a ’díszpáholyba’, innen egészen csodálatos kilátás nyílik egyrészt a képeim felé, másrészt a felső tetőablakon át a város szépségeiben kéjeleghetek. így élem világom.”542 Vajda a következő évben, 1937-ben a júliust és az augusztust töltötte Szentendrén, így esély sem volt arra, hogy a pismányi Hertl-villában nyaraló Kassákékat szeptemberben meglátogató Vas Istvánnal összetalálkozzon. Minket viszont egy élvezetes idő-sétára csábít az író, amelynek során feltárulnak a kisváros rejtett érdekességei, kitárul egy-egy műterem ajtaja, s egy gondolatfutam erejéig szóba kerül Vajda Lajos is. 541 U. o. 181-182. p. 542 U. o. 183. p. TELEPEN KÍVÜLIEK A HARMINCAS ÉVEKBEN 113
