Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Telepen kívüliek a harmincas években
Nem népművészetet akartam, még csak nem is motívumokat, hanem forrást, alapot kerestem. Bizonyos törvényszerűségeket akartam letenni. A magyar zene pentaton és homofon. A festészetben ennek - úgy vélem - a síkszerűség felel meg. A cifraszűr díszítése a virágból absztrahálódott, de színeiben csapongó, anti-naturális formák ezek, és csak meghatározott helyekre kerülnek minták a sík tiszta környezetében.”533 „1931-ben, amikor visszatértem Párizsból, bevettem magamat a Néprajzi Múzeumba, és úgy képzeltem, hogy innen elindulva sikerül majd kialakítanom a magyar gyökerű modern festészetet, ahogyan Bartók tette a zenében. Ebbéli szándékomat és tervemet elég sokfelé hangoztattam. [...] 1934-ben Szentendrén rátaláltam arra a helyre, ahol elképzeléseim megvalósítását el tudtam indítani. 1935-ben májustól novemberig itt dolgoztam Vajdával. [...] elhatároztuk, hogy ceruzával, nem tónusos, hanem vonal rajzzal, a lehető legegyszerűbben próbáljuk rögzíteni észleleteinket a városról (t. i. Szentendréről) és környékéről. Egy idő múlva kibontakoztak a gyűjtött anyag - főleg parasztházak - sajátos forma törvényszerűségei, lerajzolgattuk a környéken található különböző növény típusokat is, a gömbakácot - ami speciálisan magyar (s ezt még kevesen aknázták ki!) - a füzeket és a topolyafákat, azonkívül a réteken és szántóföldeken található különböző terményeket: napraforgót, kukoricát, búzát stb. stb. Ezeket nem impresszionista módon, nem tömegükben szemléltük, hanem kézbe véve, egészen apró részletekig menő elmélyedéssel vizsgáltuk és rajzoltuk. Embereket akkoriban nem rajzoltunk, ez későbbi téma. Előbb tisztában kellett lennünk azzal, milyen közegben is élnek ezek az emberek? így kerültek össze egy-egy rajzon - úgy lehetne nevezni, montázs-rajzon - egy speciális szentendrei házmotívum és egy paprikafüzér, vagy egy hagyma stb. ügy éreztük, hogy mindez a város és környéke karakteréhez tartozik, és közvetve így jelentkezett az ’emberi’ - bár az építészet is az. Ekképp történt, hogy pl. az égre került, valahol a ház fölé egy szőlőfürt, egy alma, a képzőművészet törvényei szerint, mintegy címerszerűen. Ezenkívül rájöttünk arra is, hogy egyszerre lehet ábrázolni az intérieurt s az extérieurt! Ezt meg is valósítottam az 1935-ös, Szentendrei motívum c. képem olaj és pasztell változatában, j...] A nyár végén (1935-ben) rájöttem, hogy Szentendre mégsem a legalkalmasabb kiinduló hely, a városban levő túl sok barokk forma miatt. Mert úgy gondoltam, hogy a legegyszerűbb formákból kell kiindulnunk, ezért elkezdtem a környéken 533 Frank János: Szóra bírt műtermek. Budapest, 1975. 233-235. p. kutatni. Egyik nap átcsónakáztam a szigetre s besétáltam Szigetmonostorra. Ennek a kis falunak hirtelen rám gyakorolt hatását ilyen gyerekes felkiáltással fogalmaztam meg: ’Hű, Ázsia, Ázsia!’ Úgy éreztem hogy végre eljutottam valami egyszerű maghoz: csodálatos csend, nyugalom és egyszerű formák fogadtak itt. Mindjárt a falu elején megdöbbentett egy kis ház fehérre meszelt frontja. A vakító-fehér felületen a pici ablakot fekete vagy megfeketedett vas, ill. bádoglap borította, amit napvédőként használtak, s az empire motívumokkal volt kilyuggatva. Az ablak fölött, a sima fehér falon egy csodálatos kagylóforma agyag-stukkóból. Ezeket maguk a parasztok, vagy paraszt-iparosok csinálhatták. Az első felfedezőin után elújságoltam Vajdának534, hogy mit láttam Szigetmonostoron, és sikerült átcsalnom. A helyszínen ő is meggyőződhetett arról, hogy helyes az elgondolásom, mert itt a legegyszerűbb alapformákra találunk. Most már egészen módszeresen végeztük a munkát. Minden reggel ötkor keltünk. Kiválasztottunk egy utcát, leültünk egy ház elé és megbeszéltük, hogy most ki-ki milyen szempontból fogja feldolgozni az előttünk levő motívumot. Pl., hogy egyikünk inkább a szerkezetét hangsúlyozza ki a háznak, másikunk pedig főként a rajta levő részleteket. Nemcsak a velünk szemben levő nézetből rajzoltuk le a házat, hanem az összes nézetét, egy rajzon kiterítve, így voltaképp a kubizmus elveit alkalmaztuk. Később szerepeltettük ezeken a rajzokon a növényzetet, főként a karakterisztikusabb fákat, valamint a kerítést, esetleg egy-egy galambdúcot, szekeret, stb. Ezeken a tanulmányrajzokon jutottunk el ahhoz a felfedezéshez, hogy a világot nem csak impresszionisztikus módon, foltszerűen s az esetlegességek halmazával lehet felfogni és ábrázolni, illetve kifejezni. Egy tüzetesen, közelről szemlélt és vizsgált levél többet mond a fa lényegéről és karakteréről, mint a lombos fáról alkotott impresszionista ’blick’. A 30-as években a szentendrei művésztelepen Barcsay Jenővel és Paizs-Goebel Jenővel tartottunk kapcsolatot. Mindkettőnek festői működése közel állt hozzánk. Barcsay hozzám állt közelebb, szigorúan konstruált tájképei révén, míg Vajdához Paizs-Goebel a maga diaszporikus, dzsungeles mesevilágával. Kölcsönösen megbecsültük egymás művészetét. Akkoriban Szentendre volt az egyetlen oázis idehaza.”535 534 Vajda Lajos 533 Korniss Dezső önmagáról. Művészet, 1974/11. 5. p. 110 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI
