Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Telepen kívüliek a harmincas években
„A természetszemléletem azonossága miatt. Mert alaptermészetem a képszerkesztés egyensúlyában ma is jelen van. Volt lágyabb korszakom is - kiállítottam a Frankel Galériában , de most visszatértem a fiatalkori képeim határozottabb, szerkezetesebb eszméjéhez. Fiatalkorom festői szemléletének problémája mindig a csendélet volt. A humanitás, amit a festészettől követelünk - minőségként, a csendéletben ugyanúgy jelen lehet, mint egy nagy tematikus kompozícióban.- És az önarckép?- Az önarckép a mesterség ősi adottsága. A modell mindig kéznél van.”489 Festőkés nélkül nem lehet dolgozni Diener-Dénes Rudolf mielőtt a harmincas évek elején rátalált Szentendrére, hét évig, 1924-től 1931-ig Párizsban élt, igen nagy nélkülözések között. Ilylyés Gyula490 akkor és ott ismerkedett meg vele. „Szótlan, szerény ember volt Diener-Dénes Rudolf, magát annyira hátrahúzó, hogy szinte eltörlő, amikor én először megismertem. Amikor másodszor megismertem, ugyanabban a párizsi kávéházban nem sokkal ezután, mert visszahúzódása oly sikeres volt: még hátrább ült, még mélyebbeket hallgatott. Még ott a csupa fiatal, a magukat hanggal is kifejezni akaró festők közt is. Aztán összehozott - összehoztak neki - valahogy egy szerény kiállítást. A képei vésték fejembe a lényét máig eltörölhetetlenül. Rálapoztam egyszer egy orvosi könyvben néhány szemészeti ábrára. Azt mutatták, hogy ugyanabból a tájból, melyet a mi látószerveink érzékelnek, mit lát meg egy szarvas, egy méh, egy fülemüle. Ugyancsak mást, mint mi, emberek; egyszerre többet és kevesebbet. Összemosódottabban, mint a macska s élesebben, mint a sas. Nyilván a festők is ilyenféleképpen a maguk módján - a maguk szükséglete szerint - érzékelik a világot, amikor festeni kezdik. Diener-Dénes Rudolf - ez volt a benyomásom - szüntelenül: ecset és paletta nélkül is - ilyenféleképp szűrte magába a világot, a reggeli pillanyitástól az esti pillacsukásig. Amikor ecsethez nyúlt s színeit keverte, akkor már nem is kifelé figyelt, hanem befelé. Aszerint, hogy milyen - most már így mondhatjuk - lelkületet fejezett ki, Diener-Dénes az expresszionizmusnak abba a csoportjába léphetett 489 Frank János: Szóra bírt műtermek. Budapest, 1975. 35-36. p. 490 Illyés Gyula, író, költő (Felsőrácegrespuszta, 1902 - Budapest, 1983) volna, amelyet а XX. századi Párizsi Iskola491 első csoportja teremtett meg, s amely a szemen át oly közvetlenül tudta a szívbe sugározni a vádat, az esdeklést, már akkor az - elidegenültséget. A közös hontalanságot és a mélyebb honvágyat, mely művészileg úgy összefűzte a litván Soutinet492, a bolgár Pascint493, a lengyel Kislinget494 495, Gottliebet492, az orosz Chagallt, az olasz Modiglianit, mind a szellemi (ha nem egyéb) pogromok idemenekiiltjeit; s amely expresszionizmus épp ezért merőben más volt, mint a francia Rouault-é496, Gromaire-é497, vagy az osztrák Kokoschkáé498, a belga Permekeé499 *, a későbbi Picassóé. Nem, Diener-Dénes ezek műfaji hazájához mérve is hontalan volt, ahogyan, hiszem, az volt első periódusában Tihanyi300 és Uitz501 is, s mind a többi magyar; hiába járták meg maguk is Párizst. Kettős-hármas hontalanság árvaságával ült délutánonként valamelyikében azoknak a montparnasse-i kávéházaknak, melyek azáltal minősültek ’művészi’-eknek, mert pincéreik nem morogva, hanem mosolyogva, sőt elismerő odapillantások után törölték tisztára különleges mosórongyukkal a teleskiccelt márványasztalt. Valahányszor - már nem új s új összeismerkedésünk, hanem végleges összebarátkozásunk után - mellé telepedtem, itt is állandó művészi tevékenységben találtam. Vagyis nézett a levegőbe a maga valamiképp őz tekintetével, s kezével közben feketítette egyéb híján a fehér márványasztalt ő is. Ha akadt volna Zborowskijuk502 * *, Kahnweilerük203 azoknak az asztaloknak; bár óránként új rajzlapot terítve rájuk! Miképp kerültek mégis látomásai, lelkületének színekbe öltözött expressziói vászonra is? Ha nincs olyan asszony mellette, mint amilyen mellé állt, soha, semmiképp. S ha nincs olyan baráti kör, amely nemcsak érezni tudott jól, hanem érteni is. Örök gyermek Rodolphe-unk ebben bízva jött haza, ebben lelt éltető meleget. 491 Párizsi Iskola (École de Paris): azok a művészek tartóztak ide, akik külföldről érkeztek Párizsba, de nem ideig-óráig tartó tanulmányútra, hanem művészetük kibontakoztatására, tartós ott tartózkodásra, letelepedésre. 492 Chaim Soutine, litván festő (Smilavichy, 1893 - Párizs, 1943) 493 Jules Pascin bolgár festő (Vidin, 1885 - Párizs, 1930) 494 Moise Kisling, lengyel festő (Krakkó, 1891 - Sanary-sur-Mer, 1953) 495 Adolph Gottlieb, amerikai festő, szobrász, grafikus (New York, 1903 - New York, 1974) 496 Georges Henri Rouault, francia festő (Párizs, 1871 - 1958) 497 Marcel Gromaire, francia festő (Noyelles-sur-Sambre,1892 - Párizs, 1971) 498 Oscar Kokoschka, osztrák festő (Pöchlarm, 1886 - Montreux, 1980) 499 Constant Permeke, belga festő, szobrász (Antwerp, 1886 - Ostend, 1952) 300 Tihanyi Lajos 501 Uitz Béla, festő (Mehala, 1887 - Budapest, 1972) 502 Léopold Zborowski, lengyel költő, műkereskedő (Varsó, 1889 - Párizs, 1932) 303 Daniel-Henry Kahnweiler, német művészettörténész, műgyűjtő (Rockenhausen, 1884 - Párizs, 1979) TELEPEN KÍVÜLIEK A HARMINCAS ÉVEKBEN 105
