Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Telepen kívüliek a harmincas években
művészi doktrínáknak és dogmáknak, legföljebb hasznosítjuk a hasznosíthatót (ezért volt jó a festészet mozgalmassága és változó formai kifejezéssora), ő magmaradt annak, aki volt: racionálisnak. Ezt kapta a kubizmustól. [...] De hogy megmaradt szigorúnak, annak, aki volt, a következő eset is bizonyítja: beszélgettünk, én panaszkodtam, hogy egy éve nemigen jutok a festéshez. Be sem várta, hogy befejezzem a mondatot, elembe vágott: Mert nem is akarok mondta ; aki dolgozni akar, dolgozik, ha egy ceruzája és egy staniclipapírja van, akkor is; nem dolgozhatunk másnak, csak magunknak; akit nem a kifejezés vágya hajt, leteheti az ecsetet.”482 „Mondhatom, hogy eleven és izgalmas művészi korban éltem s élek. Európának ahhoz a kulturterületéhez tartozom, mely korunk festészetében erős részt kért. Erről három magyar generáció nagyszerű munkássága tanúskodik. A magyar festészet Európa mérlegén súlyt jelent. Minden jel arra mutat, hogy a magyar művészek szerepe a jövőben egyre nagyobb lesz az európai együttesben. Mint ahogy versenyre kelnek Európa nagyjaival Paál483, Székely*8', Rippl-Rőnai, Hollósy, Vaszary, úgy fognak a jövőben is helyet kapni a mi generációnk nevei e földrész művészettörténetében. Úgy látom, a magyar művészet fejlődésben és növekedőben van, s merem mondani, a Duna-medencében miénk a jövő!”485 Kassák Lajosnak Kmetty volt a kedvenc festője, „ami nem is csoda: a szentendreiek közül ő mentett át legtöbbet a korai kubizmusból a harmincas évekbe. ”486 „A ’Nyolcak487’ utáni nemzedék egyik legjellegzetesebb képviselője. Művészetének alakulására döntő befolyást gyakorolt a racionális francia szellemiség. Cézanne és Picasso nyitották meg előtte az utat, de nem lett iskolás követőjükké, saját szemével látta meg a világot és kiérlelte egyéni szín- és formaalakítását. Nem kubista a szó megkötött értelmében, de akárcsak azok, szigorú törvényszerűséggel szerkeszt, formái súlyosak, tömbösen tagoltak, színei nem a felületen csillanok, hanem parázslón a mélyből izzanak elő. Jellegzetes színe a kék, de ez a hideg szín szürkékkel és barnákkal keverten átmelegszik, megnyerővé és tiszteletadást követelővé 482 Haulisch Lenke: A szentendrei festészet kialakulása, története és stílusa 1945 ig. Budapest, 1977.125-126. p. 483 Paál László 484 Székely Bertalan, festő (Kolozsvár, 1835 - Mátyásföld, 1910) 485 Lóránt László: Paletta. Budapest, é. n. (1944) 106. p. 486 Vas István: Nehéz szerelem. Miért vijjog a saskeselyű? II. Budapest, 1984. 64. p. 487 Nyolcak: modern művészeti törekvések meghonosítását felvállaló művészcsoport a 20. század elején. Tagjai: Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos. 104 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI Kmetty János: Lilakalapos önarckép, é. n. Olaj, vászon, 57 X47 cm \ Ferenczy Múzeum válik ecsetje nyomán. Lehiggadt, odaadó figyelemmel kezeli művészetének eszközeit. A legtöbb képe olajfestmény, élet-dús, anyagszerű megoldásban. Egyéniségének szabad kiélése sok mindenben elválasztja öt kortársaitól, azoktól, akikkel ma együtt reprezentálja a modern magyar festészetet. Külön áll, de nem különcködőn. Szerkesztési módjáról, színeinek egymáshoz való viszonyából következtetni lehet nagyszerű mesterségbeli tudására. Tárgyi felfogást hangsúlyozó kritikai szellem s mégis állandóan izgalomban tartja kísérletezés szenvedélye. Ez a szenvedély nem a ’témaválasztásban’, hanem forma- és szín- viszonylatokban fejeződik ki. Legjellegzetesebb művei a csendéletek. Makacs eltökéltsége, erkölcsi puritánsága olykor maradék nélküli súlyt és jelentőséget kap architektónikus kompozícióban, az összefüggések stabil elrendezettségében.”488 * Kmetty János több évtizedes pályáját végigkísérte két olyan téma, ami kortársai oeuvre-jében is jelen van, de általában nem akkora tételszámmal, és nem olyan kiemelten, mint nála. Ez a két téma a csendélet és az önarckép. Időben egy kicsit előre szaladva, egy olyan beszélgetés következik, amelyben Frank János arról faggatta Kmettyt, hogy miért festi mindig ugyanazt a témát, azaz a csendéleteket. A válasz így hangzott: 488 Kassák Lajos: Vallomás tizenöt művészről. Budapest, 1942. 48. p.
