Wehner Tibor - Bodonyi Emőke (szerk.): Miafene. 40 éves a Szentendrei Vajda Lajos Stúdió (Szentendre, 2013)
BODONYI EMŐKE A VLS - EGY ALTERNATÍV SZABADCSAPAT SZENTENDREI HORIZONTTAL Annak ellenére, hogy a megalakulás körülményeinek tisztázása körül még ma sincs teljes konszenzus, abban azonban nagyjából egyetértés van, hogy a VLS történetének első évtizede volt a legemlékezetesebb. Utána egy kicsit átalakult a társaság, megalakult az A. E. Bizottság art-rock zenekar, talán egy kicsit nagyobb figyelem övezte a zenei, mint a képzőművészeti tevékenységet, majd egykori vajdások léptek ki a tagok sorából, és többen az ország különböző pontjaira költöztek, sőt néhányan a határon kívül találtak otthonra. A mostani tagság képviselte művészet talán még heterogénebb, és a vajdás identitás nélkül is figyelemre méltóan alakulnak az egyes életutak, amelyek jelentős kiállítóhelyeken önálló vagy más kontextusban kapnak nyilvánosságot, és mindezek ellenére még mindig él és működik a Vajda Stúdió. A nagy és legendás öregek mellett egy aktív és öntudatos fiatal generáció jelenléte biztosít jövőképet ennek a több évtizede működő csoportosulásnak. Amikor Tóth Eszter három évvel ezelőtt egy hatalmas méretű munkásnadrágba „öltöztette” az 1972-ben kiutalt, és a vajdások székhelyévé, majd eseményszámba menő programjai révén kultuszhellyé váló pincehelyiség oszlopait, emblematikus jelleggel a vajdások által reprezentált szellemiség újraértelmezésére tett kísérletet. Ugyanakkor a Vajda Lajos Stúdió nyitottabb eszmeiségét bizonyítja, hogy változatlanul fogékony a saját pozícióját is meghatározni kívánó fiatalabb alkotók művészeti törekvéseinek befogadására. Talán ez is hozzátartozik ahhoz, hogy a VLS ilyen hosszú időn keresztül fennmaradt, éves program alapján rendszeresen szervez kiállításokat, külföldi meghívásokat fogad el, és a tagsági státusznak presztízse van. 2012-ben újra jubilált a VLS, és ennek apropójából a 2002-es műcsarnoki kiállítást követően kollektiven újra meg akar jelenni, és megmutatni alkotóinak sokszínű, műfajokban változatos művészetét. Amíg a 2002-es műcsarnoki kiállítás harminc évre visszatekintő célzattal szerveződött, a mostani tárlat az elmúlt tíz év munkásságát helyezi középpontba. Az újabb számvetésnek ez az igénye mindenképpen jogos és aktuális, mert az új tagok felvételével, az azóta lezárult életművekkel és a távolmaradókkal nemcsak a társaság összetétele, hanem a generációs átrétegződés következtében a művészeti összkép is átalakult. A VLS hivatalos megalakulása óta eltelt negyven évben tagjainak száma fokozatosan növekedett, és legalább két generáció együttes jelenlétét összegezhetjük: a negyvenes évek végétől a hetvenes évek második feléig terjedő időszak szülötteit egyaránt magába foglalja. A középgeneráció tagjainak kamaszkori eszmélését a náluk tíz évvel idősebb művészek alapította Bizottság zenéje, szövege, a zenei előadások hangulata is befolyásolhatta. Ugyanakkor az autodidakta állapot már nem maradt alapjelenség, számosán kerültek a tagok közé olyanok, akik felsőfokú képzőművészeti oktatásban részesültek. A VLS történetének első évtizedeit könnyebben lehetett jellemezni az akkori hatalommal, kultúrpolitikával való szembenállás, az autodidakta státusz, és az önkifejezés szabadságának folyamatos deklarálásával. A politikai meghurcoltatások lehetősége, az ennek folyamatosan kitett egzisztencia, a családi tragédiák mind hozzájárultak ahhoz, hogy a fiatal alkotók minden formában távol tartották magukat az ideológiai korlátoktól, a hatalom bármiféle megnyilvánulásától, értetlenül szemlélték a kiállítások betiltását és a különféle megszorításokat. 15
