Majorossy Judit: "A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz…"Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Történeti vándorkiállítás kiállításvezető - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 4. (Szentendre, 2013)
Bevezető gondolatok a kiállításhoz
A brutális tett tényleges indokai a korabeli források tükrében ugyanakkor kissé homályosak, illetve ellentmondásosak, amelyeket ráadásul a későbbi nemzeti történetírás és a romantikus idegengyűlölet fényében némiképpen túl is magyaráztak. A Gertrud közreműködésével elkövetett megbecstelenítés vádja későbbi keletű, a trónviszályért Gertrúdot terhelő felelősség, illetve a gyenge kezű II. András király képe szintén felülbírálandó és árnyalandó. Hazai és külföldi krónikákból, a királyi és királynéi hívek számára kiadott adománylevelekből, valamint Gertrud fiának, a későbbi IV. Béla királynak (1235-1270) húsz évvel későbbi (birtokelkobzó) megtorló intézkedései nyomán kaphatunk képet az eseményekről. Ettől függetlenül érdekes nyitott kérdés marad, hogy vajon az akkori nádor, Bánk bán illetve a kiállítás címében is visszacsengő kétértelmű mondatáról híres János esztergomi érsek (1205-1223) ténylegesen milyen szerepet játszott az eseményekben. Gertrud királynéra a halálos csapást a magyar krónikákban később rögzült történettel szemben nem Bánk, hanem valószínűleg a közvetlenül a gyilkosság után kivégzett Péter ispán mérte. Ám a gyilkosság hátterét és részleteit a különböző források igen eltérő módon láttatják, adataik sokszor teljesen ellentmondanak egymásnak: az idők során a történet különféle elemei rakódnak egymásra, és épp úgy akad köztük Gertrud alakját tisztára fényező védőbeszéd, mint ahogyan a gyilkosokat mentegető magyarázat is, mely szerint a királyné rászolgált a büntetésre. Az idegen származású, az ország akkori állapotáért okolt, és így bűnbakká tett Gertrud úgy tűnik, erőskezű királyné lehetett, így könnyebben magára vonhatta a helyi nemesség haragját. Amennyiben lánytestvérei, Hedwig (később Szilézia védőszentje) vagy Ágnes (francia királyné), illetve szentéletű lánya, Erzsébet „észrevehetetlen, jótékony, vallásos házastársi modelljét” követte volna, talán elkerüli tragikus sorsát. A királynék a középkorban szinte kivétel nélkül idegenek voltak, hiszen azon kívül, hogy a dinasztikus házasságokra politikai és diplomácia igény mutatkozott, gyakran nyílt rosszallás kísérte, ha egy uralkodó a saját országából vett feleséget magának, mivel egy ilyen házasság az adott főúri családot túlságosan közel juttathatta a trónhoz. Ezt elkerülendő a középkori Európa uralkodói leginkább külföldről házasodtak, ahogyan ez a magyar uralkodóházra is jellemző volt. Ettől függetlenül persze az „idegeneket” számtalanszor vádolták azzal, hogy megsértik egy adott királyság érdekeit, így egy külhoni származású királyné és udvarának nagyhatalmú „idegen” tagjai adott helyzetben logikus kiválasztottjai a bűnbak szerepkörnek. II. András és Gertrud magyar-bajor királyi udvarának - melyről ebből a korszakból viszonylag keveset tudunk - nyugatias, a korabeli európai divatokat követő miliője pedig távol eshetett a gazdag és hatalmas magyar nemesi családok ekkoriban még valószínűleg meglehetősen egyszerű életvitelétől. Az európai nemesség a keresztes hadjáratok és 8
