Majorossy Judit: "A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz…"Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Történeti vándorkiállítás kiállításvezető - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 4. (Szentendre, 2013)
Bevezető gondolatok a kiállításhoz
más hasonló közös vállalkozások révén való „nemzetköziesedése” még az 1210-es években alig érte el Magyarországot (erre leginkább majd II. András saját, 1217/l218-as keresztes hadjárata kínált kedvező alkalmat). A kulturális különbség a durva, fából készült nemesi udvarházak és a királyi udvar - esetünkben különösen az idegenből érkezett királynéi udvartartás - között jelentős lehetett, ami kiválthatta a helyi nemesség rosszalását. A magyar nagyközönség számára Katona József (1791-1830) drámája - illetve az Egressy Béni (1814-1851) által ennek alapján írt és Erkel Ferenc (1810-1893) megzenésített opera - nyomán rögzült történeti kép, melyben a „démonizált” Gertrúd királyné az idegen elnyomás, a gyilkos Bánk bán pedig a szenvedő magyarság „védelmezőjének” nemzeti alakja, meglehetősen egyoldalú ahhoz a sokféleséghez, vagy még inkább sokrétűséghez képest, amelyet Gertrúd „irodalmi” alakja jelent. A korabeli európai krónikák és évkönyvek, késő középkori (kora újkori) elbeszélő források épp úgy megénekelték a királynégyilkosságot, ahogyan például Antonio Bonfini Mátyás-kori történetíró nyomán a 16. századi nürnbergi cipész mesterdalnok, Hans Sachs, vagy éppen egy 18. századi angol ékszerész, drámaíró George Lillo, hiszen a téma jól használható, irodalmi toposz-elemeket (is) rejt magában. A történet 19. századi adaptációjának szempontjából érdekes, hogy míg Katona József (és Erkel Ferenc) számára a Gertrúd ellen fellépő Bánk a magyarság idegenek elleni „védelmezőjének" nemzeti alakja, addig a Katona-kortárs, bécsi Franz Grillparzer (1791-1872) a Habsburg-hűség „szimbólumaként” láttatja őt. A negatív, „bűnös” királyné történeti képe mellett jelen van egy jóval semlegesebb - majdhogynem „pozitív” - recepció is. Elsősorban német, illetve lengyel területen a középkortól kezdve igen elterjedt és népszerű Szent Erzsébetkultusz, illetve a sziléziai védőszent, Szent Hedvig kultusza nyomán. E hagyomány szentek rokonaként - Erzsébet anyjaként, Hedvig testvéréként, a boldoggá avatott altenbergi apátnő, Gertrúd nagyanyjaként - késő középkori táblaképeken örökíti meg Gertrúd alakját, emlékezik meg róla a családhoz köthető halottaskönyvekben, krónikákban, és ennek fényében ábrázolja (ebben az értelmezésben indokolatlan) meggyilkolását. Gertrúd királyné halálának 800. évfordulója megfelelő alkalmat kínál arra, hogy a fentiek alapján árnyaljunk és több nézőpontból mutassuk be a - hazai nagyközönség által elsősorban leginkább a Katona-drámából ismert - történetet, illetve Gertrúd alakját, valamint családi hátterét és a királyné magyarországi korszakára jellemző miliőt. Az évforduló arra is kiváló lehetőség, hogy a magyar történelem e „híres/hírhedt” alakjával kapcsolatban „egy múzeumi tető alá gyűjtsük” az egyébként általában külön-külön létező történeti, irodalmi, színházi és filmes hagyományokat. 9
