Sz. Tóth Judit: A megtalált hagyomány. Nemzetiségek Pest megyében a 21. században - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 3. (Szentendre, 2013)
III. Szokások tegnap és ma
34. A solymári úrnapi szőnyeg kőporból és porfestékből (Dr. Jablonkay István felvétele), 1970-es évek cserkészek) szakaszonként osztják meg. Az úrnapi előkészületek, a közös virággyűjtés, a tervezés segít ráhangolódni az ünnepre. A kivitelezésbe virággal, munkával gyakran a más vallású lakosok is bekapcsolódnak. A virágszőnyeg egyre hangsúlyosabb és egyre színesedik, a korábbi geometrikus formákat, a tömött, szőnyegszerű megjelenést a vallási és nemzeti jelképek sora, köztük a dekoratív elemek váltják fel. (33. kép) A minták ugyan változnak, de gyakran találkozunk egy-egy család visszatérő motívumaival. Dunabogdányban évtizedek óta ugyanazt a mintasort készítik el az éppen rendelkezésre álló virágokból. Az egyre fiatalabb résztvevők átveszik, vagy megtanulják a hagyományt. Ebbe a tevékenységbe ahogyan régen, úgy ma is bekapcsolódnak a gyerekek. Az Oltáriszentség útjának díszítése a fiatalabb generáció körében elsődlegesen már nem vallási, hanem hagyományőrző, esztétikai értéket létrehozó tevékenységnek számít. Bár a gondos munka eredménye múlandó, az alkotásukra büszke készítők fotón, illetve filmen évről évre megörökítik ezeket a virágkölteményeket. A solymári kőporból szórt úrnapi szőnyeg teljesen egyedi fejlemény. Míg másutt a virágot, addig Solymáron a természet adta alapanyagot, a kőport (dolomit-port) emelték ünnepi funkcióba. A szőnyeg alapja a fehér kőpor volt, vörös és sárga árnyalataival. (34. kép) A minták vastag papírsablonok segítségével, szitált porfestékből készültek. A szokás eredetét nem ismerjük, de a kőport az 1930-as években már alkalmazták az itteni vallási ünnepek alkalmi díszítéséhez. A szőnyegkészítésről fekete-fehér fényképek az 1960-1970-es évekből maradtak az utókorra, később pedig dr. Jablonkay István, a helyi múzeum igazgatója diafelvételeken örökítette meg azt. Az 1980-as években a kőpor mellett már virágok (például kutyatej, rózsa) is megjelennek a szőnyeg szélein és a minták körvonalain. 1992 óta ilyen eljárással nem készítettek 26 35. Készül a kőpor-szőnyeg rekonstrukciója Solymáron (Tallér Márton munkája), 2012 33. A budaörsi úrnapi virágszőnyeg, 2011