Sz. Tóth Judit: A megtalált hagyomány. Nemzetiségek Pest megyében a 21. században - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 3. (Szentendre, 2013)
III. Szokások tegnap és ma
(ázsiai kőrózsa, Kullkraut), és a körmenetben a kezükben tartották. (32. kép) A megszentelt koszorú védte a házat és annak lakóit, viharban a tűzre dobtak belőle. Jellegzetes a vörösvári németek úrnapi csokra (lusták). Valószínűleg a Nagyboldogasszony-napi hajdani virágszentelés emlékét őrzi. Alapja a lestyán, amire nyolcféle virágot kell kötni. Ezt a csokrot már csak ritkán látni a körmenetben, de elkezdődött az ilyen úrnapi csokor készítésének a visszatanítása. Koszorút a német lakosságú települések közül egyedül Solymáron kötnek kerti virágokból, főleg Kullkraut-ból; specialistái a növényt piacon is árusítják. Lényeges tulajdonsága a tartóssága és a sárga színe - ha nem nyílik ki az ünnepre, manapság sóvirággal helyettesítik. A megszentelt koszorút a solymáriak - hasonlóan a szerb Iván-napi koszorúhoz - gyakran akasztják a bejárati ajtók fölé, illetve újabban szokás kivinni a temetőbe a közvetlen hozzátartozók sírjára. A hagyományhoz ragaszkodó idősebb generáció asszonyai több koszorút is kötnek és visznek magukkal a körmenetben. Megszentelve adják tovább másutt élő gyermekeiknek, tesznek el belőlük a németországi rokonok számára. Budaörsön, Csömörön a körmenetet követően a lebontott lombkápolnát díszítő nemes virágból kötnek maguknak koszorút az asszonyok. A szokásokra jellemző folyamat, hogy a német koszorúkötés hagyományát átvevő szlovákok két településen, Piliscsabán és Csömörön máig megőrizték azt. (32. kép) Ezeken a településeken a koszorúkból az idegenek, az egyre nagyobb számban megjelenő turisták is kapnak. Virágszőnyeg Budakeszi, Budaörs és környéke német lakossága mezei virágból virágszőnyeget készített, ami a templomot és a négy oltárt, vagy kápolnát összekötő útvonalon, másfél-két kilométer hosszan húzódott. A szokás - melyet feltehetően hazájukból, Württembergből hozhattak magukkal - az 1930-as évekre Budaörsön teljesedett ki. Innen terjedt és terjed mindmáig más településekre. A népi-nemzetiségi kultúra felé forduló érdeklődés hamar felfedezte a főváros közeli németek úrnapi körmenetét és virágszőnyegét. Az ünnep már az 1930-as években látványossággá vált, ami aztán visszahatott a szokás (át)alakulására, és valószínűleg a fennmaradására is. Bár az 1950-es években a hatalom a vallásos körmeneteket a templom köré, vagy a templom falain belülre kényszerítette, a virágszőnyegkészítés folytonossága nem szakadt meg, de lerövidült és igen leegyszerűsödött. Visszaszorult az ünnep megélésének közösségi élménye és a hozzá tartozó forma, a díszítmény igyekezett kevéssé feltűnő lenni. Négy évtized múltán azonban jelentős változásnak vagyunk a tanúi. Az egyházi ünnepek kezdik visszanyerni jelentőségüket az ünnepek sorában, egyre szaporodnak az egyházi közösségek aktív tagjai. A virágokból készítendő szőnyeg pedig az Oltáriszentséget kísérő dekoratív elemként fokozatosan terjed. A „virágút" a templom körül, a templom terén, vagy nagyobb körben halad, annak tervezését és készítését a családok, illetve más csoportok (iskolások, hittanosok, 25 32. Úrnapi sátor, rúdra fűzött koszorúkkal bélelve Csömörön, 2010 31. Sváb úrnapi koszorúk sárga varjúhájból (Kullkraud) és a lámpásra való dísz Solymáron, 2010
