Kopócsy Anna (szerk.): Alkotó vagy múzsa. Anna Margit, Modok Mária, Szántó Piroska, Vajda Júlia, Vaszkó Erzsébet. 2013. november 21 - 2014. január 12. MűvészetMalom - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 6. (Szentendre, 2013)
„Feleségem dolgai teljesen egyenértékűek az én dolgaimmal (...) Pedig a nőfestő érvényesülése sokkal nehezebb - nyilatkozta.”19 A 20. század művészete amellett, hogy elhozta a függetlenséget az alkotók számára, egyúttal káosszal is járt. A művészetet addig szabályozó kánonok sorra dőltek meg, ez elbizonytalanító volt sokak számára. Ebben a helyzetben a női alkotóknak - akiknek az elismerése mind a társadalom, mind a művészeti közeg részéről eddig nem történt meg - még nehezebb a sorsa. Amennyiben hasonló stílusban alkot, mint férje vagy közeli barátai, az epigonizmus vádját süthetik rá (lásd Anna Margit, Vajda Júlia, vagy Modok Mária esetét), amennyiben radikálisan eltér tőlük, kirekeszthetik. Erre a bizonytalan helyzetre utal kétségbeesetten Szántó Piroska:„Lehet, hogy még mindig nem «találtam meg magamat»? A művészettörténeti köznyelven ezen, mint tapasztaltam, azt értjük, hogy egy festő megtalál egy stílust, egy témát, azután kis változtatásokkal ennél is marad. Messziről rá lehet ismerni képére, a közönség örömmel nyugtázza: ez Kmetty, ez az ő kékje (...) De nekem eddig nagyjából minden évben vagy két évben nemcsak a témáim változtak, hanem a technikám is, főleg mióta Szentendrén dolgozom rendszeresen, s ennek idestova harminc éve.”20 Ez a művészi magatartás egyébként is jellemző a 19. század második felétől kezdődően, hiszen innentől kezdve a stílusok egymással való versengésével kell számolni. Számos olyan művészt ismerünk, aki élt a sokféle lehetőség kipróbálásával. Ilyen volt többek között Vaszary János. Ugyanakkor ez a stílusváltogatás, legalábbis a kritikusok szerint Vaszarynál nem ment az eredetiség rovására. Épphogy a kísérletező kedv, a nyitottság, melyek a modern művészet alapismérveinek tekinthetők. Vajda Júlia hasonlóan ír: „Kísért, még mindig kísért a sokféleség (...) Azok közé a festők közé tartozom, akik csaponganak, engednek az ihlet és az ötlet impulzusainak a kép stílusával nem törődve.”21 Noha Bálint Endre Vajda Júlia stíluskísérletezéseit a felhígulástól való félelemmel magyarázta,22 véleményem szerint sokkal inkábbtudatos alkotói hozzáállást jelent, amelyet nem a félelem motivált, hanem a sokoldalúság és bátorság. Az elmúlt évszázadok női alkotóinak viselkedését, amennyiben a művészetet és a társadalmi szerepeket megpróbálta összeegyeztetni, egyfajta kreatív védekezés jellemezte.23 Éppígy a huszadik század első felének női alkotói is hasonló stratégiát dolgoznak ki. A következőkben ezt vizsgálom Anna Margit, Szántó Piroska és Vajda Júlia művészetében. VAJDA JÚLIA Rajzok-----------------------------------------■ 19 Patai Edith: Anno Margit. Múlt és jövő 1939 december, 14. Idézi: Hedvig: Anna Margit, Szemimpex Kiadó, Budapest, 2002.155. (Továbbiakban:Túrái 2002) 20 Szántó Piroska: Bálám szamara. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1982.150. 21 Vajda Júlia: Füzetek. 1960. Kiadatlan. Idézi: Pataki im. In: Kozák-Soóky 2004,58. 22 Bálint Endre: Sorsomról van szó. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1987.178-179. 23 Frances Borzello: Seeing Ourselves. Women’s self-portraits. Thames and Hudson, 1998,32. Öt szentendrei nőművész
