Marghescu Mária - Herpai András: Művészet és tér. Miró, Chillida, Tápies, Uecker és kortársaik grafikái. MűvészetMalom, 2013. júnus 8 - szeptember 1. - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 4. (Szentendre, 2013)
Marghescu Mária: Tudunk-e látni?
- értve ezen egy összetett, intuitív belső látást is magába foglaló megismerés élményét. Tápies is világosan megfogalmazza, hogy a műalkotás recepciója sem kizárólag intellektuális tevékenység: „Ha egy képet szemlélünk zenét hallgatunk, egy verset olvasunk, nem kell feltétlenül az adott művet egy intellektuális analízisnek alávetnünk. Fontosabb, hogy a szemlélő kövesse azt az indíttatást, ami többékevésbé lendületbe hozza szellemét. A művészet általános érzékenységünkre hat, nem kizárólag értelmünkre. ” Hamvas szerint pedig „A művészet az a kulcs, amellyel az eszme arra, amit eltakar, visszanyitható. ” A művészben nyilvánul meg leginkább az ember hasonlósága Istenhez, mert a művész az, aki az ismeretlenből, a tudat mélyéről felhoz valamit, azt hallhatóvá, láthatóvá, felfoghatóvá teszi. A művészet kincskeresés. De mit ér a kincs, ha magamnak tartom meg, ha megakadályozzák, hogy tovább adjam? Mit érnek a raktárakban sorakozó képek, a hókokban heverő kéziratok? Tudjuk ugyan, hogy egy gondolat sem veszhet el, valamikor minden napfényre kerül, de mégis meghatározza egy adott kor szellemét, hogy milyen szellemi táplálékhoz juthatnak az emberek. Minden művészet kommunikáció, szellemi energia felszabadítása, tárolása, továbbadása és befogadása. A művész talál valamit, amit szeretne megörökíteni, tovább adni; a műalkotás őrzi, viszi az üzenetet; az olvasó, a hallgató, a néző veszi azt. Ha nem érkezik meg, az nem kizárólag a művészen, vagy a műalkotáson múlik. A szemlélő is lehet rossz vevő. A tetszik vagy nem tetszik kérdése, a hány embernek tetszik - nem feltétlenül a minőséget meghatározó kritérium. Általában az tetszik, amit megismertünk, megszoktuk. Ez elég sok embernél még az ételekre is vonatkozik. Ez a hasonlat a táplálkozással más szinten is alkalmazható. Testi egészségünk nagymértékben attól függ, mit eszünk, szellemi egészségünk meg attól, milyen szellemi étket veszünk magunkhoz. A szellemi táplálék - elsősorban a művészetek - hatnak az emberre, formálják a társadalmat. A zene az ősi Kínában császári privilégium volt, amelynek segítségével az alattvalók a békés elégedettségre, avagy szükség szerint félelemre, agresszív harci elszántságra voltak hangolhatok. A közelmúlt diktatúrái köztudomásúan szintén éltek ezekkel a módszerekkel. Az alkotókban már a századfordulón élt az igény, és elindult az a stílust alakító szellemi megújulás, amely Európában különösen Moszkvában, Münchenben, Berlinben és Párizsban összpontosult. A történelmi események azonban, elsősorban a két világháború megakadályozták, hogy az új eszmék tágabb körökben, esetleg nemzetközi szinten ismertté váljanak. Az 1917-es orosz októberi forradalom után megalakult reform-intézmények szervezői is pl. Kandinszkij, Malevics emigrációba vagy megalkuvásra kényszerültek. A szovjet diktatúrát követte a 30-as években a náci diktatúra. A kor legkiválóbb festői kiállítási tilalmat kaptak, műveiket a múzeumokból eltávolították és entartete Kunst (elkorcsosult, elfajult művészet) megjelölés alatt elkobozták. A II. világháború befejezése után, 37
