Marghescu Mária - Herpai András: Művészet és tér. Miró, Chillida, Tápies, Uecker és kortársaik grafikái. MűvészetMalom, 2013. júnus 8 - szeptember 1. - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 4. (Szentendre, 2013)
Marghescu Mária: Tudunk-e látni?
a cenzúra, a szocreál - kényszer stílusirány - ugyancsak megalkuvásra, vagy emigrációba kényszerítette a szovjet és a fennhatóságuk alatt lévő országok művészeit. így Kelet- és Közép-Európában a nagyközönségnek, azoknak, akik nem szakmai szinten foglalkoznak a képzőművészettel, legalább két generáción keresztül alig volt lehetősége, hogy kapcsolatba kerüljenek az absztrakt, vagy konkrétnak nevezett művészeti irányzattal. Hamvas Béla és Kemény Katalin 1947-ben megjelent közös művét: Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon (csak a könnyebb megjelentetés kedvéért kapta a hatalomnak tetszetősebb Forradalom a művészetben címet) röviddel megjelenése után bezúzták, és csak 1989-ben jelenhetett meg újra. Hamvas Béla A kínai tusrajz c. 1948-ban írt tanulmánya, először a Vigíliában jelent meg jóval halála után 1987-ben. Szinte hihetetlen, mennyire érezte, éltette a kor szellemét, annak ellenére, hogy nem ismerhette meg azokat a kortárs festőket, akik már akkor intenzíven foglalkoztak a tér keleti szellemben való értelmezésével. Vaszilij Kandinszkij 1912-ben, először német nyelven megjelent, Über das Geistige in der Kunst című korszakalakító tanulmánya ismert történelmi viszonyaink következtében csak, 1987-ben jelenhetett meg végre magyar fordításban, A szellemiség a művészetben címen. Kandinszkij nem a filozófia, az esztétika elméleti alapjáról foglalkozik a témával. Közvetlenül az alkotó művész, a mű és a receptor, legyen az hallgató, olvasó, de legfőképpen a szemlélő kölcsönös egymásra hatását, egymás közötti viszonyát kifejezetten gyakorlati, tapasztalati szinten elemzi. Sokaknak még ma is nehézséget okoz az absztrakt, vagy Theo van Doesburg által konkrétnak nevezett művészeti irányzat befogadása. Ő volt az, aki a lényeges, elhagyhatatlan művészi eszközökről beszélve már 1938-ban a következőt mondta: „Soha nem lesz lehetséges színek és rajz nélkül egy képet alkotni, de a tárgynélküli festészet századu nkban már 30 éve létezik. ” A XIX. század végétől rendkívül gyorsan váltották egymást a különböző művészi irányzatok: impresszionizmus, expresszionizmus, szürrealizmus, kubizmus, konstruktivizmus, hogy csak néhányat említsek, az időközben kibontakozó absztrakció, majd a teljesen ellentétes új realizmus. Végül napjainkban maguk a kortárs festők sem egyetlen egységes stílusban dolgoznak. A közönség viszonya az ábrázoló, figuratív művészethez (portré, tájkép, csendélet) spontán, bár a legtöbben megakadnak a tárgy csapdájában. Nem jutnak el a kompozíció, színharmónia, ritmus tudatos vizsgálatához. A tárgynélküli, absztrakt művészet viszont nehéz feladat elé állítja a gyakorlatlan szemlélőt, elsősorban azért, mert személyes elkötelezettséget, kreativitást kíván tőle. De a legnagyobb nehézsége a képzőművészet befogadásának, hogy a meghonosodott szokásokban az idő nem kapja meg a szükséges figyelmet. Nyilvánvaló, hogy a zenehallgatáshoz idő kell, az irodalmi műalkotás élvezete, megismerése legyen az színház vagy írott szöveg megköveteli a ráfordított időt. De mennyi időt fordítunk egy képzőművészeti alkotás szellemi befogadására? 38
