Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)
Lóska Lajos: Csillaghullás. (A szentendrei művészet közelmúltja)
minimalos képeket fest, végül teljesen az objekt- és installációművészet felé fordul. Térberendezésein a betont szerves anyagokkal - textil, fonál, fű - kombinálja. A betonalakzatokból - virágcserép forma, lapos emberi sziluett - hajszálgyökérszerűen lelógó fonalszálak egyszerre keltenek direkt, a természetre utaló és transzcendens hatást (Tájkísérletek, 1996, Téli Galéria, Szentendre). Művészetéhez fontos adalék, hogy szerepelt az 1999-es Velencei Biennále magyar anyagában. Végezetül vessünk egy pillantást a MűvészetMalomban 2002-2003-ban megrendezett, a Ferenczy Múzeum anyagából válogató 20. századi magyar művészet - Szentendréről nézve című kiállításra. A tanulmány tárgyát tekintve lényeges évtizedekbenn született alkotások zömmel az 1970-es évek óta Szentendrén alkotó művészek munkásságának legújabb periódusából valóak. A kisplasztikák köréből kiemelhetjük Csíkszentmihályi Róbert egyszerre játékos, ironikus, összegabalyodott fej nélküli katonáit (Igor és Gregor, 1988),266 267 bár szobrászaténak ezredvégi periódusát legjellemzőbben talán szürreális-abszurd ember-állat lényei reprezentálják. Holdas György asztal előtt ülő három arc nélküli márvány hivatalnoka a bürokráciát idézi (Tiilekedők, 1987).267 Farkas Adám kilencvenes években készült szobrain jelentős szerepük van a megcsavart, összetekeredő formáknak. 2001-ben az Artéria Galériában játékos-nonfiguratív, „szerelt" gránitplasztikáit (Araszoló, 2000) vonultatta fel, a Malomban azonban művészetének egy korábbi fázisában készült, land artos bronzok kerültek közszemlére (Emlékek a jövőből 1., 1980).268 Ennek az időszaknak - ahogyan elhangzott - mindenekelőtt az installáció, az objektművészet volt a tipikus irányzata, amely a Vajda Lajos Stúdió művészeinek munkásságában már az 1980-as évek elejétől folyamatosan jelen van. Olyan munkák igazolják ezt az állítást, mint ef Zámbónak egy sokatmondó, a posztkommunizmus gányoltságára utaló, kapával, sarlóval, kalapáccsal, fejszével ellátott kerekes, pötytyös kentaurja (Munka-gép, 1985).269 Bukta Imre popos, arte poverás, fából faragott, eddigi művészpályájának valahol a közepén született Kukoricamorzsolójával (1987-1988) volt jelen.270 O, aki a vidéki, falusi ember mindennapi tárgyainak, életformájának bemutatásával hozott új színt napjaink művészetébe, rajzokkal, land artos akciókkal és kisméretű groteszk gépszobrokkal került a pályára jó huszonöt esztendővel ezelőtt. Téralakító, térformáló tevékenysége tehát nem a klasszikus szobrászathoz, a körplasztikákhoz, hanem mindenekelőtt az objekt- és installációművészethez kapcsolható (Villanypásztor, 1978; Hajnali szabad permetezés, 1985; Zuhanyozó disznó, 1990; Házon kívül, 1994). Az 1990-es évek legvégén és az elmúlt évtized elején viszont meglepő változás figyelhető meg munkásságában. Úgy tűnik, mintha nonkonform előadásmódja kissé közeledne a klasszikus műfajokhoz; főleg kisbronzokat (Faültető, 1999) és képeket (Kora tavaszi metszés, 2002) készít. A Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ) alapító tagja, Elekes Károly által növényi, organikus anyagokból összeállított, társadalomkritikus Gerinc (1988) a nosztalgikus panteizmus szellemében született. Lois Viktor mosógép és írógép alkatrészekből öszszeszerelt Tízhúros pedálzongorája (1988-1989)271 pedig egyszerre mobil, hangszer és objekt. Végezetül az ezredvéget reprezentáló alkotásként Vincze Ottó szabásminta fali installációját (Magyarázat, 1998)272 szükséges megemlíteni. A festmények közül játékos naivitásával tűnik ki Regős István Aggódó angyala (1988).273 Az újprimitív stílusban fogant mű mindenképpen felveti azt a gondolatot, hogy ennek a kifejezésmódnak is megvannak a szentendrei művészetben az előzményei, elevenítsük csak fel emlékezetünkben az ugyanezt a szellemiséget képviselő, az 1930-as években készült Paizs Goebel Jenő vásznakat. Wahorn András a Férfi nőt dob a vízbe című képén (1990)274 az expresszív formák nyugtalan lobogását ötvözi a graffitik színességével, szabadszájúságával és emblematizmusával. Találóan jellemzi művészetét Keserű Katalin: „Wahorn a természeti és szexuális motívumok tudatos egymásra vetítésével nyitott, mert egyértelmű világot tár elénk, az elhallgatásban perverziót látva. A természetbe ültetett vágyak a jelképes motívumok mágikus erejével és néha drasztikus, máskor lírai közvetlenségével felszabadító hatásúak. A deliek földjén 266 Kát. sz. 65. 267 Kát. sz. 94. 268 Kát. sz. 83. 269 Kát. sz. 173. 270 Kát. sz. 51. 271 Kát. sz. 126. 272 Kát. sz. 169. 273 Kát. sz. 150. 274 Kát. sz. 171. 69
