Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)

Lóska Lajos: Csillaghullás. (A szentendrei művészet közelmúltja)

A város legújabb kori művészetének arculatát a kétségtelenül meghatározó szerepet játszó Vajda Lajos Stúdión kívül számos alkotó alakította. Fontos műfaji változást hozott a szentendrei művészet szerkezeté­ben a szobrászok megjelenése. „Szentendrére 1969 őszén a 12 műtermes új művésztelepre a festőkkel egy időben 5 szobrász is köl­tözött: Asszonyi Tamás, Ligeti Erika, Papachristos Andreas, Rajki László, Rózsa Péter. Érkezésükkor már itt dolgozott maga építette műtermében Csíkszentmihályi Róbert is. [...] A Vajda Lajos Stúdió kiállításain szereplő művekkel elismerést szerzett Holdas György és Matyófalvi Gábor. Szentirmai Zoltán 1980, Lois Viktor 1982 óta dolgozik a városban." - írja a Duna-parti település szobrászait bemutató tanulmányában Kovács Gyula.263 Az említett, eltérő színvonalon dolgozó szobrászok többsége azonban - a vajdásokat kivéve - első­sorban a hagyományos, játékos-groteszk figurális plasztika művelője. A hatvanas évek végén új stílust és szemléletet mindenekelőtt Deim Pál bábura és cseppformákra építő szerkezetes kompozíciói, Kocsis Imre pop artos grafikái, illetve hiperrealista festményei, Farkas Adám organikus nonfiguratív plasztikái jelen­tettek. Radikális megújulást azonban mindenképpen az 1972-ben megalakult Vajda Lajos Stúdió vállaltan és deklaráltan amatőr tagjai hoztak. Kiemelendő közülük a szürreális, popos stílusban dolgozó fe Lugossy László, ef Zámbó István, Wahorn András és a konstruktív formákból kiinduló Aknay János. A ma távla­tából visszanézve az eltelt harminc esztendőre, megállapíthatjuk, hogy indulásuk idején a vajdások alko­tásmódja stilárisan nem esik oly távol a Körner Éva által vázolt vajdai-kornissi konstruktív szürrealitástól, de sokkal több köze van a pop art-hoz. Gondoljunk csak ef Zámbónak a nem mindig meggyőző, korai szürreális zsengéi után készült direkt módon popos képeire, vagy akár Pintér (Warhol) Wahorn András névváltoztatására. A városka művészetének kiteljesítéséhez nagyban hozzájárult az, hogy a „mezőgazda­­sági művész" Bukta Imre, majd a mosógépdobból és más alkatrészekből hangszerszobrokat készítő Lois Viktor is Szentendrére költözött. Sajnos, a kilencvenes évek közepére aztán ez a dinamikus, töretlen fejlődés mintha megtorpant volna. A Vajda Stúdió autodidakta tagjainak igen karakteres, a dadaizmustól, a szürrealizmustól és pop arttól meg­ihletett kifejezésmódja elveszítette „különutas", provokatív-proteszt jellegét. A korábban kívülálló, a hiva­talos művészettel tudatosan szembehelyezkedő alkotók, elsősorban fe Lugossy László, ef Zámbó István, Wahorn András tevékenysége integrálódott a magyar művészetbe. Ez történt a stúdió talán kevésbé mélta­tott geometrikus szárnyának képviselőivel is, így Aknay Jánossal, Bereznay Péterrel; a hivatalos művészet­től elkülönülő autodidakta kívülállókból az idők folyamán professzionista beltagok lettek. Mindeközben megindult egyfajta átalakulás is, a Vajda Stúdió eredeti, egységes karaktere megbomlott, többszínűvé vált, ami számos tehetséges, de az alapító tagoktól, a kemény magtól eltérő irányultságú művésznek (például Kis Tóth Ferenc vagy Gubis Mihály, a MAMU-tag Elekes Károly, Krizbai Sándor, György Csaba Borgó és mások) a csoport munkájába való bekapcsolódásának tudható be. Ám legmélyrehatóbb változást az okozta, hogy a Vajda Stúdió néhány oszlopos képviselője elhagyta a várost: Wahorn András az USA-ba költözött, fe Lugossy László Sárospatakra, Bukta Imre pedig visszatelepült szülőfalujába, Mezőszemerére. A kis progresszív és radikális avantgárd egyesület tehát egyfajta integráló, sokszínű konglome­rátummá, gyűjtőtégellyé alakult át az évek folyamán, de eközben jó ideig megőrizte progresszivitását. Meggyőzően bizonyítja ezt a folyamatot, hogy az 1980-as évek végén még számos jelentős kiállításra került sor. Szentendrén rendezték meg 1986-ban a Stúdiót megújítani akaró Új Vegyes című tárlatot, 1987-ben az Autodidaktát, 1988-ban az Ernst Múzeumban volt látható a vajdások és a barátaik alkotásait felvo­nultató SZAFT. A szentendrei művészet hírét öregbítette Bukta Imre egyéni kiállítása ugyancsak az Ernst Múzeumban (1988), a Szentendrei Képtárban (1993), illetve többszöri szereplése a Velencei Biennálén (1980, 1988, 1999). Az 1996-ban, a budapesti Vigadó Galériában megrendezett „19-en a Vajda Lajos Stúdióból" viszont már nem a megújulásról, az újat keresésről szólt, inkább egyfajta állapotrajzot nyújtott a tagok kilencvenes évekbeli tevékenységéről. A Műcsarnokban életre hívott hatalmas tárlat, a Szentendrei Vajda Lajos Stúdió, 1972-2002 is inkább dokumentált, összegzett és visszatekintett, annak ellenére, hogy az akkori fiatalok (Csontó Lajos, Nagy Barbara és mások) szintén szerepeltek a kiállítók között, ami elmondható a 2000-ben megjelent Vajda Lajos Stúdiót bemutató reprezentatív kötetről is. 263 Kovács Gyula: Szentendrei szobrászat, in: Lóska L., szerk.: Művészettörténeti tanulmányok, i.m. (143. jegyzet), 129. 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom