Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)
Lóska Lajos: Csillaghullás. (A szentendrei művészet közelmúltja)
Lóska Lajos CSILLAGHULLÁS A szentendrei művészet a 20. század utolsó évtizedében261 Az 1989-es rendszerváltás, hasonlóan más történelmi vízválasztókhoz - 1945,1956 - fordulópont társadalmi, és bizonyos szempontból művészeti életünkben is. Vitathatatlan tény tehát, hogy bár korszakhatárként szerepel a modern magyar művészetet feldolgozó összefoglalókban, kézikönyvekben, a változások okai nem mindenekelőtt a képzőművészetben bekövetkező mozgásokban, hanem sokkal inkább a politikai, társadalmi és intézményi átalakulásokban keresendőek. A neoavantgárd fellépése az 1960-as évek közepére tehető, ekkor kapcsolódik ugyanis képzőművészetünk ismét - helyi színeit, karakterét megőrizve - az egyetemeshez, melytől az 1948 és az 1956 között, a szocreál egyeduralma alatt szinte teljesen el volt zárva. Pezsgő, űj iskolákat, csoportosulásokat, jelentős alkotókat felvonultató időszak váltotta fel a régit. Ekkor teljesedik ki Kondor Béla munkássága, lesz jelentőssé a Vásárhelyi Iskola, a szürnaturalista Csernus-kör, a francia nonfigurációtól inspirált Zuglói kör, melynek Deim Pál is tagja. A hatvanas évek végén lépnek színre a pop artot, az informelt, a síkkonstruktivizmust, a hard edge-t képviselő, művelő művészek, születik meg az Iparterv és a Szürenon csoport. Az ezt követő időszak a konceptuális művészet, a fotó, az új konstruktivizmus kora, a nyolcvanas évek pedig a történelmet, a művészettörténetet újra felfedező, színes, szubjektív újfestészeté, míg az utolsó évtized az installációé, végezetül az ezredfordulón az új-figurális festészet és a komputergrafika lép előtérbe. És akkor e vázlatos, ezért szükségszerűen hiányos, elsősorban stiláris jellemzők alapján összeállított summázatban még nem említettem az egyéni úton járó alkotók - mint például Bukta Imre, Földi Péter, Samu Géza - tevékenységét. Ez az összegzés mindenekelőtt viszonyítási alap a modern szentendrei művészet bemutatásához, melynek legújabb korszaka ugyancsak a múlt század hatodik évtizedének közepén, illetve végén indult, tehát szerves részét képezi az akkori történéseknek, de specifikumai alapján le is választható róla. Hangsúlyozni kell, hogy ez a korszak már nem azonos a „klasszikus" szentendrei festészettel, hiszen a szentendreiként aposztrofált művészek a helyi tradíciókon túl nagyrészt integrálták az aktuális művészeti irányzatokat is. A váltás lényegét így fogalmazza meg a Vajda Lajos Stúdió művészetét bemutató vaskos antológia bevezetőjében Deim Pál: „[...] meghúzható egy határ, amelytől már nem beszélhetünk Szentendrei Festészetről, csupán Szentendrén élő és dolgozó művészekről. A törést itt a Vajda Lajos Stúdió jelentette. Mielőtt félreérthető lenne, le kell szögeznem, hogy a törésvonalat nem negatívumnak értékelem. Weöres Sándor szerint az a művész, aki nem akarja ledönteni mesterének szobrát, nem válhat igazi alkotóvá. Ez az egyik fontos tény, ami a Vajda Lajos Stúdió nevéhez kapcsolódik. A másik jelentős mozzanat, hogy egy politikailag nehéz időben vállalták a kultúrpolitikával szembeni kiállást."262 261 A szerző a szentendrei művészetről már korábban írt egy hosszabb tanulmányt. Lóska Lajos: Művészet az átmeneti korban. Festészet, grafika 1968-1988, in: Lóska L., szerk.: Művészettörténeti tanulmányok, i.m. (143. jegyzet), 153-162. Jelen rövid összefoglaló ezen alapul, illetve azt egészíti ki az utóbbi időszak vázlatos áttekintésével. (A szerk.) 262 Deim Pál: Vajda Lajos Stúdió, in: Novotny Tihamér - Wehner Tibor, szerk.: A Szentendrei Vajda Lajos Stúdió. Szentendre, 2000,7. 65
