Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)
Verba Andrea: Csoportkép Szentendrével, 1947-1972. (Változó nézőpontok - állandó értékek a szentendrei művészet megítélésében)
tárlaton237 Körner Éva mondott megnyitó beszédet, ugyanakkor a katalógus bevezetőjét is ő írta. A helyzet értékelésére vonatkozó 180 fokos fordulat nemcsak az ezúttal fekvő formátumú katalógus külső megjelenésében volt érzékelhető. Perneczky Géza az előző esztendő tárlatát méltató cikkében így summázott: „Szentendre és művészkolóniája együtt valami olyan értékes dolgot produkál, amit művészeti életnek lehet nevezni. [...] Lehetnek viták, súrlódások a művésztársadalomban, de ez nem változtat a szentendrei mesterek közös munkáján, az organikusan fejlődő művészeten."238 Körner Éva új katalógus bevezetőjében azonban hangsúlyos felütéssel kezdi mondandóját. „Vajon Szentendre még a sajátos kohéziós erő birtokában van-e, amely húsz esztendővel ezelőtt determinálta az itt dolgozó, vagy ide látogató festők munkásságát, a felfogásuk, beállítottságuk, látásmódjuk egyéni, alkati különbözősége ellenére egy tág határok között mozgó egységet hozott létre? - Megvan-e ez az egység, és ha igen, milyen új arculata, milyen új vonásokat vésett rá a változó kor és az egymást követő művészgenerációk sora?" - teszi fel a kezdetektől máig aktuális kérdést, majd így hangzik összegzése: „A szentendrei festészet ma kétségtelenül heterogénebb, mint valaha volt. Tárgyiasság és absztrakció, konstruktív és szürreális látás ötvözete. Ebben az ellentmondásos egységben életképessége, az új problémák festői feldolgozására való alkalmassága hatékonyan manifesztálódik."239 Mit tükröz mindebből a szemléletváltást ígérő felvezetésből a katalógus? A címoldalon Barcsay két ablakszemmé kristályosodó házmotívumot magába foglaló Emlék című képe jelent meg, a belső oldalakon reprodukció-páronként egyenrangú partnerként egymásnak felelgetve Modok Csendélete mellett Czóbel Női portréja, Korniss Kalligráfiája mellett Miháltz Csendélete, Kmetty Önarcképe mellett Deim 7 órától 7,30-ig című alkotása és végül záróakkordként egy tobzódó líraiságú grafika Szántó Piroskától, Panni kertje címen. A harminc kiállítót tekintve némiképp ismét változott a névsor: nincs jelen Bálint Endre, új kiállító viszont Barna Ilona, Berki Viola, Jakuba János, és újra itt van Gallasz, Hegyi, Remsey, Szösz és Tót. 1967 decemberében A múzeum új képzőművészeti szerzeményeinek bemutatójára már ismét a Ferenczy Károly Múzeum falai között került sor. A kiállítást Dr. Soproni Sándor, a múzeum igazgatója nyitotta meg. A szerzeményezett művek a szentendrei táj, csendélet, portré tematikát nemigen lépték túl, alkotóikat tekintve - némi történelmi kitekintéssel bővítve - elsősorban telepi művészekről volt szó, vagyis a szerzeményezés még korántsem tükrözte az aktuális művészeti kérdéseket feszegető kortárs bemutatkozók szemléletváltását. így Arató, Balogh, Barcsay, Conrad, Deim, Gálffy, Göllner, Heintz, Ilosvai, Jakuba, Jankó, Jeges, Kántor, Kmetty, Miháltz, Onódi, Pirk alkották a bemutatott szerzeményekhez kapcsolódó névsort. Ebben az évben igazán jelentős gyarapodást mondhatott magáénak a múzeum, hiszen több mint száz tétellel emelkedett a műtárgyállomány, ugyanakkor ennek több mint kétharmadát Heintz Henrik özvegyének ajándéka tette ki. 1968-ban a Szentendrei festészet negyven éve címmel jubileumi évfordulót ünneplő kiállítás rendezője, valamint az azt kísérő tudományos tanácskozás egyik előadója és egyúttal a jubileumi katalógus szerkesztője is Németh Lajos volt.240 A korábbiakhoz képest reprezentatív méretű és küllemű, negyvenhárom alkotó műveit felvonultató, magyar-német nyelvű katalógus a rövid előszó után tizenhat művésztől közölt egész oldalas reprodukciókat,241 a borítólapon Barcsay Jenő Dombos táj (1934) című alkotása szerepelt. „A posztimpresszionista oldott festőiségtől a szigorú konstruktivitáson át a népi ihletésű szürrealizmusig ível e festészet, ám mindegyik irány elválaszthatatlanul kötődik ihletőjéhez, e kis Duna menti, a történelem szellemét árasztó városkához, Szentendréhez." - vágta át a belső ellentmondások gordiuszi csomóját az előszó. Ugyanakkor a rendezés három meghatározó szellemiségű alkotót kiemelve, három fő irányvonalat 237 „[...] a városi tanács a X. szentendrei kulturális napok egyik fő eseményévé emelte a megnyitót, a körülmények mostohaságán azonban a jelenlegi lehetőségek között csak azzal tudott segíteni, hogy saját - kiállítási célokra egyébként kevéssé alkalmas - dísztermét engedte át a múzeum helytörténeti kiállítással lefoglalt teremsora helyett az őszi tárlaton műveiket bemutatni kívánó alkotóknak." - tudósított némiképp cáfolva a fentebb vázolt szépreményű jövőt Horváth György A szentendrei festők őszi tárlata című cikkében. Magyar Nemzet, 1967. október 10. 238 Perneczky Géza: Szentendrei nyári tárlat, in: Magyar Nemzet, 1966. augusztus 17. 239 Szentendrei festők őszi tárlata, Ferenczy Károly Múzeum, 1967. szeptember 17. - október 1. Kat. bev. tan. Kömer Éva. Szentendre, 1967. 240 A szentendrei festészet negyven éve 1928-1968. Kát. bev. Németh László, Szentendre, 1968. Sajnos a tanácskozásról a múzeumban nem maradt fenn semmilyen dokumentum. 241 A katalógusban az alábbi reprodukciók szerepeltek: Tornyai jános: Pirosruhás nő szentendrei parkban, 1932-1934; Paizs Goebel Jenő: Szentendrei kis híd, 1934; Czóbel Béla: Hátakt, 1935; Kmetty János: Csendélet, 1930; Vajda Lajos: Ikonos önarckép, 1936 és Torony tányéros csendélettel, 1937; Ilosvai Varga István: Sikátor, 1935; Korniss Dezső: Ellentét, 1947; Ámos Imre: Szentendrei árvíz, 1942; Göllner Miklós: Öreg bútorok, 1955; Kántor Andor: Kisvárosi tér, 1965; Főnyi Géza: Galambok az ablakban, 1964; Miháltz Pál: Önarckép, 1963; Bálint Endre: Groteszk temetés, 1962; Balogh László: Tornyok, 1965; Deim Pál: Szentendre Fő tér, 1967. 59
