Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)
Mazányi Judit: Kisvárosi mikrokozmosz, 1935-1949. (Művészeti szemléletmódok történeti és stiláris összefüggésekben)
1945-1949 Romok mindenfelé. Értelmetlenül elpusztult emberek milliói. A lelkekben kitörölhetetlenül beégett, iszonyatos emlékképek. Megannyi megsemmisült műalkotás. „Mindenkinek el kell döntenie, Kr. u. 1945-ben, hogy jogosan viseli-e ezt a megjelölést: európai ember" - szólt az Európai Iskola manifesztuma.123 Az önvizsgálat hangjai mellett jellemző volt a túlélés elementáris öröme is. „Úristen, lehet ordítozni, lehet találkozni és szabadon beszélni, lehet szidni minden 'más' irányzatot. [...] Állandó eufóriában élek, amiért a kertekben napraforgó nő és nem repeszdarab vagy tojásgránát." - írja Szántó Piroska.124 Az újrakezdés és újat kezdés reménye, a szembenézés, a szabadság mámora egyaránt jellemzik a korszak művészeti életét. A régi egyesületek, szervezetek egy része (Magyar Képzőművészek és Iparművészek Egyesülete - a KÉVE -, a Szinyei Társaság) megkísérelte felvenni az elszakadt szálakat, és bíztak a folyamatosságban, az újak helyet kerestek maguknak. Még folytak a harcok Budán, amikor elkezdte működését a Magyar Képzőművészek Szabadszervezete. Szintén még 1945-ben megalakult Kodály Zoltán (elnök), Kassák Lajos és Szőnyi István (alelnökök) vezetésével a Magyar Művészeti Tanács autonóm szervezete, melynek nem eszmei irányító, hanem döntés-előkészítő, koordináló szerepet szántak. Az iparművészeti szaktanács Schubert Ernő irányításával működött.125 Újranyíltak a kiállítóhelyek az Ernst Múzeumtól a Fővárosi Képtárig, helyreállították a Nemzeti Szalont. Ebben a várakozással teli légkörben szerveződött meg az Európai Iskola csoportja 1945 őszén. A megalakulás érdekessége, hogy teoretikusok (Gegesi Kiss Pál, Kállai Ernő, Mezei Árpád és Pán Imre) gyűjtötték maguk köré a művészeket. Az expresszív, szürrealisztikus, nonfiguratív törekvéseket képviselő tagok közül korábban többen a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) rendszeres kiállítói voltak, és nem egy közülük (Anna, Barcsay, Bálint, Bán, Czóbel, Korniss, Schubert, Szántó) a szentendrei művészetben is szerepet játszott. Minden teoretikus indítás ellenére, a csoport művészei nem egy egységes eszmerendszer realizálásán fáradoztak, hanem inkább az a magatartás jellemezte őket, amellyel Bálint Endre a szentendrei fiatalokról szólt: „egy olyan belső szabadságra való hajlandóság, ami kirekeszti a festészettől idegen tartalmakat, és beengedi azokat az áramlatokat, melyek ismeretlen és felfedezetlen világok felé sodorhatják azokat, akik vállalják egy ilyen kaland kockázatát."126 A csoportból nagyon hamar, már 1946 áprilisában kivált a Kállai Ernő körül gyülekező nonfiguratív művészek köre,127 így az Európai Iskolában az egykori szentendrei fiatalok súlya megnövekedett, a 38-ból 14 kiállításon egyéni kiállítóként ők szerepeltek.128 Mindeközben több fontos művészettörténeti munka is megkísérelte felvázolni a 20. századi modern magyar művészet genealógiáját. Kassák Lajos a művészi szemlélet megújulásának szemszögéből tekintve Ferenczy Károlyt a hagyományosabb, míg Rippl Rónait a franciás, racionálisabb irányvonal elindítójának tekintette, és a szentendreiek közül Perlrott Csaba Vilmost, Kmettyt és Czóbelt, Kornisst, Bánt és Bálintot említette.129 Hamvas Béla és Kemény Katalin a szellemi tradíció nézőpontjából az európai művészet fejlődésvonalába beillesztve próbáltak felvázolni egy hasonló sort, és az általuk említett nyolc szentendrei közül Vajda Lajost emelték ki.130 Pogány Ödön Gábor a magyar festészet történetéről szóló, áttekintő elemzésében megkísérelte a művészet autonómiájának és egy tágabban értelmezett művészetszociológiái szempontnak az együttes érvényesítését alapul venni. A különböző szemléletek pluralitásának tiszteletben tartása mellett, megítélésének a vezérfonala így lett a festői eszközök folyamatos megújításának és a „polgári ízlésrontással",131 maradisággal szembeni képzőművészeti baloldaliságnak az összekapcsolása. Az összefüggő szövegben Egry József, Márffy Ödön és Czóbel Béla, míg az egyéni elemzésekben Nagy Balogh János, Derkovits Gyula, Fenyő A. Endre teljesítményének kiemelése mellett a szentendreiek közül Kmetty, Barcsay, Paizs Goebel, Bán művészetén túl még sor került Ámos, Korniss és Vajda bemutatására is. Úgy tűnik, a II. világháború előtti hivatalos, illetve ultrakonzervatív művészet kivételével, mindenki számára adottak voltak a lehetőségek a kibontakozásra. A magyar 123 Az Európai Iskola Könyvtára című sorozat összes kiadványának belső borítóján megjelent szöveg. 124 Szántó P.: Bálám szamara, i.m. (106. jegyzet), 20. 125 Aradi Nóra - Kiss Dezső, szerk.: Iratok a magyar képzőművészet történetéhez, 2. füzet: 1946-1948. MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának forráskiadványai XVI. Budapest, 1979,39-41. 126 Bálint Endre: A szentendrei iskola, in: Hazugságok, i.m. (105. jegyzet), 120. 127 György Péter - Pataki Gábor: Az Európai Iskola és az Elvont művészek csoportja. Budapest, 1990,26-30. 128 György P. - Pataki G.: Az Európai Iskola, i.m. (127. jegyzet), 151-155. 129 Kassák Lajos: Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig. Budapest, 1947. 130 Hamvas Béla - Kemény Katalin: Forradalom a művészetben. Budapest, 1947. «i Pogány Ö. Gábor: A magyar festészet forradalmárai. Budapest, é. n. (1948), 20. 38
