Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)
Mazányi Judit: Kisvárosi mikrokozmosz, 1935-1949. (Művészeti szemléletmódok történeti és stiláris összefüggésekben)
művészetben megindulhatott volna egy az európai kortárs művészetre is nyitott, az alkotói függetlenséget tiszteletben tartó, sokféle értéket felvonultató korszak. Pogány Ödön szövegében azonban már itt-ott feltűntek olyan megállapítások, amelyek az elkövetkezendő művészetpolitikai változások csíráit hordozták magukban: „A jelbeszédes halandzsa és polgári öncsalás közepette" - mint írja - „a festészet konkrétumokra várt.132 [...] A festés míves titkai nem az elrévülések csodavárására, a transzcendenciák fantomjaira vonatkoznak.133 [...] A művészet önmagára utalva, szilárd világnézet és erkölcsi alap nélkül múlhatatlanul megromlik esztétikai fenségében is."134 A háttérben már zajlott az úgynevezett absztrakció-vita,135 amelyben a kulcsszerepet Lukács György játszotta, aki a művészet autonóm fejlődése által felvetett korszerű problémák teoretikusait és képviselőit mind ismeretelméleti,136 mind társadalomelméleti137 szempontból lesöpörte a porondról. Az általa képviselt nagyrealizmus-felfogás azonban a múlt század közepén már éppannyira kiürült kategóriának számított, mint amennyire ő üres képzelgésnek tartotta Hamvas Béla és Kállai Ernő elméletét. A sztálinizmus magyarországi térnyerésével már Lukács is túl bonyolult volt, és a Pogány Ödön által óhajtott szilárd világnézet a vulgármaterializmus lett, melynek talaján kihajtott a naturalizmus leggyengébb változatát is felülmúló szocreál. A helyzetre így emlékezik kesernyésen Fekete Nagy Béla: „[...] a párt megbízta Schubert Ernő festőművészt - aki nemsokkal azelőtt szakított az absztrakcióval -, hogy hívjon össze bennünket, kommunista absztraktokat és rokonszakmájúakat, és barátilag magyarázza meg, hogy ennek a dolognak egyszer és mindenkorra vége van, valamint hogy egy éven belül a pártból való kizárás terhe mellett, teljes meggyőződéssel és őszinte hittel, önkéntesen át kell térnünk az illetékes szervek által pontosan körvonalazott szocialista realizmusra. [...] 1948. március 18-ával egyszer és mindenkorra megszűntem festő lenni [,..]."138 A Gresham-kör pozícióba került néhány képviselőjének olykor bírált, de ártalmatlannak ítélt posztnagybányai szemléletén kívül a modem magyar művészet minden további kísérlete hosszú időn keresztül a műtermek zárt ajtaja mögött zajlott. A művészeti élet változásaival párhuzamosan Szentendrén is eltolódtak a hangsúlyok. Korniss Dezső kivételével a fiatalok generációjának tagjai csak hébe-hóba látogattak ki Szentendrére, többségük az Európai Iskola, illetve az Elvont művészek körében lelt otthonra. Bár a Szentendrei Festők Társasága már 1945-ben újra találkozott, de a művésztelepet majd csak 1946-ban kezdték ismét birtokba venni. A romos telep helyreállítása - melyet állami támogatásból fedeztek - több évre is elhúzódott.139 A legfontosabb változások a tagság körében zajlottak le. 1946 elejére a társaságnak már 19 rendes, az év közepére pedig 23 rendes és 9 tiszteleti tagja volt.140 Az újonnan felvettek közül a városban élő Ilosvai Varga mellett Czóbel, Kmetty, Diener Dénes, Miháltz, Korniss, Apáti Abkarovits Béla, Göllner Miklós, Schubert Ernő, Bán Béla már korábban is, többé-kevésbé gyakran látogatták Szentendrét. Az 1946-ban leváltott Jeges Ernő helyett a távollévő Czóbel Bélát választották a társaság elnökévé, aki azonban 1947-ben hosszú időre külföldre utazott. így Fónyi Géza társelnök tartotta a kézben az ügyeket. Mint az a tagnévsorból kitűnik,141 néhány tag kizárása mellett az újonnan felvett művészekkel a társaság szellemi arculatának többnyire egy konszolidált, modernebb értékrend irányába történő átformálására tettek kísérletet. A tiszteletbeli tagok közé 1946- ban meghívták többek között, Genthon Istvánt, Kállai Ernőt, Pogány Ö. Gábort, Kopp Jenőt, Bisztrai Farkas Ferencet és 1947-ben Újvári Bélát, valamint Kassák Lajost.142 A névsor a társaság művészeti életben betöltött helyének széleskörű megerősítési szándékát rejtette magában. Hasonlóképpen emelte a társaság szakmai presztízsét, hogy alkotói a művészeti oktatásban is jelentős szerepet vállaltak. Barcsay, Domanovszky, 132 Pogány Ö. G.: A magyar festészet, i.m. (131. jegyzet), 18. 133 Pogány Ö. G.: A magyar festészet, i.m. (131. jegyzet), 16. 134 Pogány Ö. G.: A magyar festészet, i.m. (131. jegyzet), 22. 135 Lásd ehhez még Pataki Gábor: „Van alkonyat, mely olyan, mint a hajnal", in: A fordulat évei, 1947-1949. Budapest, 1998, 216-237. 136 Lukács György: Az absztrakt művészet magyar elméletei, in: Kritikák és képek. Válogatás a magyar képzőművészet dokumentumaiból, 1945-1975. (Összeállították az MTA Művészettörténeti Kutatócsoportjának munkatársai.) Budapest, 1976, 56-70. 137 Lukács György: Művészet és valóság, in: Szabad Művészet, 1948/5. sz., 182-185. 138 Pataki Gábor - György Péter, szerk.: Dokumentumok Fekete Nagy Béla hagyatékából, in: Ars Hungarica, 1985/2. sz., 229. 139 Lásd erre Verba Andrea kötetben közölt tanulmányát. 140 Bodonyi Emőke - Tóth Antal, szerk.: A Szentendrei Művésztelep és a Szentendrei Festők Társaságának iratai és dokumentumai, 1926-1951. Szentendrei Múzeumi Füzetek 4. Szentendre, 2007. 141 Lásd még Verba Andrea tanulmányát. 142 Két utóbbiról nem tudjuk, vajon vállalták-e a felkérést. 39
