Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)

Mazányi Judit: Kisvárosi mikrokozmosz, 1935-1949. (Művészeti szemléletmódok történeti és stiláris összefüggésekben)

1937-től vették körül Vajdát egyre többen, amikor már távolodóban volt a szellemi hasonlóságon alapuló közösség megteremtésének eszményétől.

A fiatalok nyaranta olcsó szobákat béreltek a városban, hajóval jártak ki Pestről, mert az kevesebbe került. Az 1938-as év az egyik legemlékezetesebb, amikor egy tucat művész együtt töltötte a nyarat a pismányi Haluskai tanyán.106 Vajda 1935 őszén ismerkedett meg leendő feleségével, Richter Júliával, aki szintén festőnek készült. Kitűnő kompozíciós érzéke már korai műveiben is megmutatkozott, de csak férje halála után bontakozott ki sokfelé ágazó művészete, s egyúttal a rámaradt szellemi hagyaték gondos örököse lett. Először Bálint Endre látogatta meg Kornisst és Vajdát 1935-ben szigetmonostori motívumgyűjtésük közben,107 majd Vajdával való mélyülő barátsága rendszeressé tette nyári szentendrei tartózkodását. Bálintot akkoriban főként Czóbel korai munkássága befolyásolta: az egyszerre több nézőpontra visszautaló képein a pasztózusan festett, lendület deformálta tárgyak vastag, sötét kontúrjai absztrakt vázzá épülnek össze a képsíkon (Szobám Bindorféréknél, 1937).108 Az intellektuálisan is nyughatatlan fiatalember képzőművészeti kritikákat is írt a Népszava számára, köztük az elsők egyikét éppen a Szentendrei Festők Társaságának jubileumi kiállításáról, amelyben Barcsay és Paizs Goebel művészetét emelte ki.109 Vajda művészetének élménye és eredményeinek továbbgondolása csak jóval később, az ötvenes években mutatkozik meg Bálint festészetében. Amos Imre már korábbról ismerte Vajdát, kissé ambivalens érzelmeket táplált iránta, és csak halála után ismerte fel igazi jelentőségét.110 Amikor az előző évek rövid kirándulásai után, Ámos feleségével, Anna Margittal 1937-ben kissé hosszabb időt töltött Szentendrén, már jelentős műveket tudhatott maga mögött. Korai festményein szűk terekben, főleg a francia szimbolizmus Les Nabis csoport képviselte vonulatával rokon felfogásban nosztalgiát ébresztő, irizáló tört színekkel festi egy álombéli Árkádia emlékképeinek hatalmas asszonyalakjait (Kagylószedők, 1934).111 Melankolikus felhangokkal kísért nyugalom, meditativ csend árad a képekből. Igazi lírikus, aki a kompozíciót az érzelmi rezdüléseknek rendeli alá. Szenzibilis alkatának megfelelő törekvéseit találóan asszociatív expresszionizmusnak nevezte. Marc Chagall-lal való 1937-es találkozása csak megerősítette benne a választott út helyességét. Művészetében ezt követően az egyre nyomasztóbb külső körülmények hatására fokozatos változás következett be. Míg először a nagykállói gyermekkor zsidó közösségének hétköznapjait, az abban benne élők természetességével jeleníti meg több festményén, addig későbbi műveiben a motívumok szimbolikus telítettségének növekedésével, szintén a gyermekkori benyomások tudatosan vállalt örökségeként, a biblikus, profetikus hangütés erősödik fel. Szentendréről készült képei is a belső zaklatottság fokozatos térnyeréséről tesznek tanúságot. Ilosvai Varga térfelfogásával is rokonítható városképein az eleven, felragyogó színekkel festett, össze-vissza dülöngélő, mesebeli házacskák és templomtornyok már feszültségekkel teli, nyugtalan álmok megtestesülései,112 melyek előre mutatnak halála előtti meghurcoltatásának mozzanatait sűrítő, tragikus víziói felé. Ámos korai látásmódjával összecsengő műveket festett a városban szintén többször megforduló Szín György.113 Ámos feleségének, Anna Margitnak néhány festményén megfigyelhető ugyan férje közvetlen befolyása, de vele ellentétben, akkori műveinek többségét alkotó önarcképein és portréin (Nő csokorral, 1936)114 mindent az önkifejezés expresszív lendületének rendelt alá: a színek bizarr disszonanciák hordozói,

106 Erről emlékezik meg Szántó Piroska az Akkor Szentendrén című írásában (in: Bálám szamara. Budapest, 1982, 213-233), és Fekete Nagy Béla egy vele készített interjúban (in: Aradi N., szerk.: Szabadság és a nép, i.m. (14. jegyzet), 414).

107 Bálint Endre: Életrajzi törmelékek. Budapest, 1984, 80.

108 Bálint korai munkái közül kevés maradt fenn, mert a háború alatt rejtegetett műveit - amelyek közül több teljesen tönkrement - 1945-ben elégette. Bálint E.: Életrajzi, i.m. (107. jegyzet), 124. A képre: Kát. sz. 35.

109 Bálint Endre: A Szentendrei Festők Társasága tízéves jubileumi kiállítása a Nemzeti Szalonban, in: Hazugságok, i.m. (105. jegyzet), 12.

110 Amos Imre naplójában így írt Vajdáról: „Én nagyon tehetségesnek látom, csak azt tartom, hogy nem bírja őszintén nézni magát, kötik a látott és tapasztalt dolgok. Összekeverednek benne a bizantinikus ókeresztény dolgok, primitív, száraz, modern franciás (már lejárt) törekvésekkel, alapjában véve szentimentális romantikus ember, de érzéseit elnyomja magában csupa kemény, száraz forma típust ad, pedig lenne kimondanivalója. [...] mert mi, pár fiatal itthoni lírai érzéseket adunk, ő készakarva mást csinál kínlódik, keres, mintha félne attól, hogy együtt menjen a többiekkel, leszólja a mai magyar piktúrát, utál mindenkit, akinek kis sikere van. És én úgy látom, hogy mindez azért, mert túlságosan egyéni szeretne lenni, és senki sem veszi be, amiket csinál." Ámos Imre naplója, in: Ars Hungarica, 1984/1. sz., 117.

111 Kát. sz. 10.

112 Ámos szentendrei képeit árnyaltan elemzi Petényi Katalin a festőről készült monográfiájában. Petényi Katalin: Ámos Imre. Budapest, 1982,130-138.

113 Unokanővére szóbeli közlése szerint Szín György (1907-1944) műveinek zöme a II. világháború után az Egyesült Államokba került. Csak az utóbbi években érkezett vissza a hagyaték Magyarországra, amelyből 2010-ben a Haas Galériában rendeztek kiállítást.

114 Kát. sz. 3.

36