Mazányi Judit (szerk.): A felfedezett Duna-parti kisváros. A 20. századi magyar művészet Szentendréről nézve - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 3. (Szentendre, 2013)
Mazányi Judit: Vázlat egy korszakról belső határokkal (Az 1920-as és 1930-as évek)
Mazányi Judit VÁZLAT EGY KORSZAKRÓL BELSŐ HATÁROKKAL Az 1920-as és 1930-as évek Az európai létforma 20. századra állandósult válságának feloldására törekvő intellektuális (politikai, filozófiai, művészeti) és gyakorlati megoldási kísérleteket végigkísérik a kollektívum és individualitás, illetve a tradíció és újítás kérdése körül kialakult polémiák. Ahogy az utókor kényelmes ítélőszékéből látjuk, a bennük feszülő ellentmondások feloldásának gyakorlatba is átültetett, nem egyszer kizárólagosságra törő megvalósítása sokszor tragédiákba, feldolgozhatatlan történelmi traumákba torkollott, vagy pusztán csak a problémák elodázását eredményező, kerülő utakra vitt. A művészet területén a személyes önkifejezés szabadságának, vagy az alkotói tevékenység közösségi célok alá rendelésének dilemmája szövi át meg át a megnyilatkozásokat. Az újra teljességében átélhető világ megteremtésének, vagy az arról való lemondásnak, illetve a töredékesség felvállalásának talaján álló művészeti szemléletek másként kezelik az újítás vagy a tradíció megválasztásának kérdését. A vajúdások közepette megszülető, sokszor homlokegyenest egymástól eltérőnek tűnő stiláris jellemzők mögött a célok vagy szemléletek területén meglepő azonosságok, átfedések mutathatóak fel. A trianoni békekötés sokkja után talpra állni kívánó, korábbi identitását elvesztett Magyarországon talán még élesebben élte át mindezeket a politikai és szellemi elit. A hivatalos politika - mint köztudott - a keresztény nemzetállam megteremtése mentén tett a válságból kilábalási kísérletet, és az országot ért megemészthetetlen sérelemhez vezető útért többek között a liberális, illetve a baloldali eszméket nevezte meg bűnbakként.3 Az ideológiai trend nem kizárólagossá, de általánossá válása alól természetesen a magyar művészet sem vonhatta ki magát. Az avantgárd szellemiség meghonosításán fáradozó művészek a század elején sok ponton kapcsolódtak a liberális, illetve baloldali eszmékhez, sokan szerepet vállaltak a Tanácsköztársaság idején, így annak bukása után óhatatlanul megbélyegezték őket, a perifériára szorultak, és az egyre fogyatkozó levegőben folytattak utóvédharcokat, vagy emigrációba kényszerültek. Sokan közülük haza sem tértek, akik viszont a húszas évek közepétől visszajöttek, azoknak művészeti szemlélete a legtöbb esetben „lehiggadt". Úgy tűnik, itt bosszulta meg magát a 19-20. század fordulóján a magyar művészetben lezajlott, gyorsütemű átalakulás, mely szinte időt sem hagyott a fejlődés eredményének, a radikális változásoknak a felszívódására a közszemléletben. Az új képi kifejező eszközöket csak egy szűk elit értette meg. A hivatalos korifeusok számára az avantgárd érthetetlen idegen test maradt, nem pusztán értékromboló, vagyis minden alkotói konvenciótól eloldódó, zavaros alkotásokat szülő, az egyéni, művészi szabadságra épülő, kereső-kísérletező szemlélet, hanem a politikai felforgatás előszobája.4 Ami jószerével a nagyobb nyilvánosság előtt is talpon maradt az új törekvésekből a húszas 3 A húszas évek művészetének ideológiai hátterének árnyalt elemzésére lásd Szűcs György: A történelem díszletei között. Világnézeti pesszimizmus és szellemi útkeresés az 1920-as években, in: Árkádia tájain - Szőnyi István és köre 1918-1928. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2001,11-20. 4 A helyzetet az egész 20. századi magyar avantgárd áttekintését célzó tanulmányában György Péter tárgyalja. György Péter: Az elsüllyedt sziget. Budapest, 1992,5-24. 15
